A talaj a régi, csak a lábam nem fix?
Előfordul, hogy elfáradnak a lábak. A tartóoszlopok, az előrevivő eszközrendszer, amely minden pillanatban rendelkezésre áll és nem inog meg sose, bármi történjék. Tényleg így lenne? Hogy nem inog meg? Vagy te is szoktad érezni, mintha kicsit megroggyannál vagy "kicsúszik a lábad alól a talaj"? A talaj a hibás vagy te vagy a felelős? Az életed súlya nehezedik rád? Vajon meddig bírod cipelni? Bírni kell vagy letehető?
A férfi, a harcos és az ész
Mi, férfiak, hajlamosak vagyunk arra, hogy a végtelenségig nyúzzuk saját testünket lelkünk terhe alatt. Néha kienegedjük a gőzt a havarokkal, elfojtunk néhány elfojtást néhány pohár bor segítségével, összetörünk ezt-azt, hátha jobb lesz. De mégsem lesz. Hiszen a teher amit cipelünk nem a belső feszültségből adódik, ez már csak a következménye életünk terheinek. Amíg pedig a terhet nem tesszük le, addig a feszültség ingadozva bár, de jelen lesz az életünkben.
METre téve - amikor az érintés feloldoz
Mit tehet egy terapeuta néhány érintéssel? Vélhetően nem sokat. Legfeljebb csodát. Vagy azt mi magunk generájuk? A terapeuta csupán eszköz egy tisztább út felismeréséhez? A segítő segít vagy önsegítünk?
Nekem segített. Monstrum-lélekterheket cipeltem be a testemen a MET-terápiás szobába. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Ők úgy mondják: testtudatosságát segítő kérdések hangzanak el. A közös figyelem a test különböző területein a feszültséget tároló izmokra irányul. Már ekkor jobb volt.
Aztán jött a csend, az érintés, a lágyság, a finomság, a JELEN-LÉT és hamarosan ismét könnyű voltam, szinte légies, a lelkem pedig egy strandon pihent, itt és most, ott és akkor, ürességben.
Kapcsolódó cikkek
Csoda volt. Olyasvalami, amiből nem elég egy, mert még van teher és van mit tanulni. Önmagamról, a Világról, a MET-ről.
foto: metterapia.hu





