A katolikus egyház ma legalább három Valentin vagy Valentinusz nevű szentet is számon tart, mindannyian mártírhalált haltak. A legenda szerint az igazi Valentin pap volt, aki Rómában szolgált valamikor a harmadik században. Amikor II. Claudius császár úgy döntött, hogy az egyedülálló férfiak sokkal lojálisabb katonák, mint családdal megáldott társaik, megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot.
Valentin, ellenszegülve a császár parancsának, titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket. Amikor törvényellenes tettére fény derült, Claudius kivégeztette.
Sok forrás állítja, hogy amíg Valentin a börtönben sínylődött, szerelembe esett börtönőre lányával. Halála előtt szerelmes levélkét küldött a lánynak, amelyet „A te Valentinodtól” végszóval zárt. Ezt a kifejezést használják ma is a képeslapgyártók világszerte.
Bár a Valentin-legendák mögötti igazság homályos, a történetek mindegyike romantikus hősként emlékezik meg Valentinról. Nem csoda, hogy már a középkori Angliában és Franciaországban Valentin az egyik legünnepeltebb szent volt.
Más források azonban azt állítják, hogy a keresztény egyház tulajdonképpen a mártír püspök legendájával csak az egykori pogány ünnepet, Luperca fesztivált szerette volna kereszténnyé tenni.
Az ókori Rómában februárban ünnepelték a tavasz kezdetét, a megtisztulás és újrakezdés időszakát. A rituálé része volt, hogy a házakat kiseperték, a szobákat sóval és gabonával szórták tele. A Luperca-ünnepség február 15-én zajlott. A termékenység ünnepe volt, amit Faunus-nak és Róma két alapítójának, Romulus és Remus-nak tiszteletére ültek. A fesztivál kezdetén a Luperca-rend papjai összegyűltek annál a barlangnál, ahol állítólag Romulust és Remust felnevelte az anyafarkas, majd áldozatot mutattak be: egy kecskét a termékenységért és egy kutyát a megtisztulásért. A fiatal fiúk ezután feldarabolták a kecske bőrét, az áldozati vérbe mártották, majd gyengéden megpaskolták vele a fiatal lányokat, jelképesen pedig a termőföldeket is.
A római nők örömmel fogadták a megtiszteltetést, mert azt tartották, hogy ezzel termékenyebbé váltak. A nap végén a város hajadonjai urnába dobták a nevüket tartalmazó jeleket, amik közül a nőtlen férfiak majd kiválasztották párjukat. Az ily módon köttetett ismeretségek legtöbbször házassággal végződtek. I.sz. 498-ban Gelasius pápa azonban végett vetett Luperca ünnepének, a véletlenszerű házasodást pogánynak tartotta és betiltotta. A középkori Angliában február 14-e volt a madarak párzási időszakának kezdete, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap a romantika jegyében teljen. A legrégibb Valentin napra írt versikét, ami ma is látható a londoni British Múzeumban, Charles, Orleans hercege írta feleségéhez 1415-ben, amikor a London Tower-ben raboskodott.
Nagy-Britanniában egyébként Valentin ünnepe a XVII. században vált igazán népszerűvé, a XVIII. század közepén pedig már bevett szokása volt a szerelmeseknek és barátoknak, hogy apró ajándékokkal és versikékkel örvendeztessék meg egymást Valentin napján.
A nyomdászat fejlődésével üdvözlőlapok váltották fel a kézzel írott szerelmes leveleket. Az előre gyártott képeslap jó eszköz volt arra, hogy a szerelmes kifejezhesse érzéseit egy olyan korban, amikor a szóbeli vallomást nem tartotta helyénvalónak a kor erkölcsi értékrendje.
Az amerikaiak az 1700-as évek elejétől ünneplik febr.14-ét, az 1840-es években pedig Esther A. Howland már elkezdte árulni a nyomtatott Valentin napi üdvözlőkártyákat Amerikában.
Franciaországban a fiúk kihúzzák a lányok nevét, a lányok pedig a fiúkét egy piros, szív alakú dobozkából. Franciahonból származnak egyébként az első Valentin-napi verseskötetek is, amelyek az 1700-as években jelentek meg. Az üdvözlőkártyák a 19. században váltak divatossá.
A virágdivatot Hollandiában találják ki erre a napra és onnan is terjed el minden Valentin nap trendje a világon. Természetesen malomkerék nagyságú csokrokra csak kevés szerelmes férfinak telik. Szerencsére a virágkötők sok ötlettel, kiegészítővel néhány szál élő virágból is gyönyörű bokrétákat tudnak kötni.
Magyarországon a szerelmesek napját a rendszerváltástól tartjuk számon, mint nyugatról beáramlott ünnepet, pedig katolikus ünnepként már jóval ezelőtt is megtalálható volt.
Mivel az ünnepnek van magyar neve is, érdemesebb itthon a Bálint-nap kifejezést használni. Magyarországon a Bálint-napi köszöntés legelterjedtebb formája a virágátadás, de régebben népszokásaink is voltak.
Így például a mohácsi sokácok e napon böjtöltek, csak egyszer ettek, vagy zsír nélkül főztek, gyóntak és imádkoztak a templomban. Balatongyörökön e napon megmetszik a szőlő négy sarkát, hogy távol tartsák a tolvajokat és a madarakat.
Elődeink arra is igen sok furfangos dolgot találtak ki, hogyan szerezzék meg maguknak a kiszemelt partnert, s miként tartsák meg kedvesük szerelmét. Az egyik recept szerint a leány keressen egy almát, amelynek 9 magja van, egye meg, majd ezt a 9 magot egy óvatlan pillanatban dobja a kiszemelt fiú zsebébe, aki így biztosan beleszeret abba a lányba, aki ezt ügyeskedte. Az is jó, ha keresünk 9 kutat, mind a kilencről hozzunk vizet, és ezt megitatjuk a kiválasztott fiúval vagy leánnyal. Így a kedves mindig szeretni fog bennünket. Azok a párok pedig, akik mindig együtt akarnak maradni, 1-1 hajszálukat süssék bele egy kalácsba, s egyék meg.
Összeállította: bzs
A legenda szerint az igazi Valentin pap volt, aki Rómában szolgált valamikor a harmadik században. Amikor II. Claudius császár úgy döntött, hogy az egyedülálló férfiak sokkal lojálisabb katonák, mint családdal megáldott társaik, megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot.
Tetszett a cikk?



