Ezt a hozzáállását az élethez én is továbbvittem, tovább hoztam, és a legmakacsabb, legkeményebb helyzetekből is, az ítéletek és konvenciók hálóján is kivágva magam, elértem mindig, amitől én boldogságot reméltem.
Egy időre, hosszú hónapokra olyan mélyre kerültem, a keserűség, az értelmetlenség, a semmi, a szürke olyan masszájába, amiből nem láttam kiutat. A korábbi stratégiák nem működtek. Az egyetlen dolog, amit tehettem, hogy beleengedtem magam, nem kapálóztam többé. Egyre mélyebbre jutottam. Soha nem látott, soha nem érzett, feneketlen űrbe.
Eldobtam egy időre a pozitív gondolkodást, és a valódi önismeret felé fordultam. Rájöttem, hogy ha tényleg szabadulni szeretnék ebből a mélységes boldogtalanságból, akkor meg kell ismernem azt, amiben vagyok. És ezt tettem. Többé nem fölfelé küszködtem, hanem lefelé. Ennek gyümölcse pedig a váratlanul, látszólag a semmiből rám ömlő, túláradó boldogságélmények voltak.

Ennek következtében ráébredtem, hogy a boldogság nem a célok elérésének következménye. Mert bár komoly örömérzettel, elégedettséggel, önbizalommal töltött el a küzdés és az utána következő érzelmi csomag, nem volt annyira átütő és tartós, mint remélni mertem.
Egy idő elteltével világossá vált, hogy az anyukámtól átörökölt küzdeni akarásnak és tudásnak van ugyan köze ezekhez a boldog pillanatokhoz, percekhez, csak nem pont úgy, ahogyan én hittem. Amint hátrébb léptem párat, és nagyobb összefüggéseiben láttam mindazt, ami történt velem, a személyiségemmel, világossá vált a boldogság természete.
Erről fogok beszélni szeptember 30-án, vasárnap 17 órától.
http://dite.hu/eloadasok/mi-az-a-boldogsag/
Szeretettel várlak!
Cserményi Csilla Virág Flo
Kép: FreeDigitalPhotos.net



