Az elfogadás nem azt jelenti, hogy beleülök olyan helyzetekbe, amelyekben nem érzem jól magam, mondván, hogy ez van, jól van ez így, csinálni kell, mindenki így csinálja, a szüleim is így csinálták… S közben a tükörbe nézve már nem ismerek magamra, már nem látom a ragyogást, a betegségeket természetesnek tartom, mint az élet velejáróját, kisebb függőségeim vannak, amelyeket fel sem ismerek (édesség, tv, net) esetleg pszichoszomatikus tüneteim is vannak már.
Ez a megalkuvás: már régen változtatnom kellett volna, de féltem megtenni, lépni, a szívemre hallgatni, szívből cselekedni, kimondani, felismerni igazi természetemet, vágyaimat, s közben azt sem veszem észre, hogy különböző álarcokat vettem fel, mint például a fásult, a szomorú vagy az elégedetlen, a haragos álarca, esetleg féltékenységgel mérgezem magam és a másikat, vagy a beteg vagy a másokat folyamatosan segítő szerepét játszom, de mindenesetre nem a boldogság, elégedettség, inspiráció, lelki béke állapotát tükrözöm vissza. S már csak pillanatokra tudok valódi tartalmat adni a környezetem számára.
Az elfogadás azt jelenti, hogy teljes mértékben elfogadom azt, ami van, de minden tőlem telhetőt megteszek a helyzetem javulásáért. Megvizsgálom, hol, mikor cselekszem rosszkedvűen, kényszerből, külső elvárásból, félelemből, s milyen érzések vannak ilyenkor bennem. Esetleg már odáig jutottam, hogy dühös vagyok másra? Ilyenkor az azonnali leállás javasolt. Negatív érzelmekkel cselekedni senkinek nem hoz áldást. Annak sem jó, aki teszi, s annak sem, akiért teszik. Maximum kényelmes.
Fel merem-e vállalni, hogy ezt már nem csinálom, már mást szeretnék, már nem az tesz boldoggá, mint évekkel ezelőtt. Merem-e ezt vállalni, kommunikálni a környezetem felé, akiknek a félelmébe valószínűleg bele fogok ütközni, mert lehet, hogy ez az ő kényelmüket, megszokásaikat is változtatásra kényszeríti.
Sokan félnek változni, változtatni, pedig a változtatás szükségszerű, s majdnem mindig egy sokkal jobb helyzetet teremt. Ha úgy döntök, hogy maradok a régiben, tegyem ezt teljes odaadással, pozitív hozzáállással, örömmel, annak tudatában, hogy én döntöttem így.



