Sokan nem is tudják, hogy a csendben micsoda erők zajlanak, mert egyszerűen nem ismerik, vagy képtelenek elviselni. Persze mondhatjuk, hogy napjaink tele vannak zajforrásokkal, de azokat ki is lehet kapcsolni. Például nem kell, hogy állandóan szóljon a tv, a rádió, az iPhone, amelyeknek hangja többször pótcselekvés, menekülés, mintsem valódi figyelem tárgya. Ugyanakkor tökéletesen alkalmasak arra, hogy eltereljék fontos gondolatainkat, megakadályozzák elmélyülésünket.

A csend csodákra képes. Feltölt, koncentrálttá tesz, gondolatokat érlel, vagy egyszerűen csak ellazít, kikapcsol. Párommal rendszeresen keressük a csendes helyeket, ahol senki és semmi nem zavar minket. Például egy erdei sétán sokszor már öntudatlanul is kerüljük a kijelölt turistautakat, és inkább nekivágunk a hegynek toronyiránt, hogy csak a madarak éneke, a fák, a lombok suhogása kísérjen minket. Így vagyunk ezzel folyó- és tengerpartok, vagy parkok esetében is. A hullámverés, a szél hangja része a csendnek.
Kedvenc fáink ölelésével megvárjuk, amíg magunkra maradunk velük. Nincs szükség szavakra akkor sem, amikor egy katartikus művészi élmény részesei vagyunk, legyen az színház, film, zene vagy kiállítás.
Kapcsolódó cikkek
De említhetném azt a rituálét is, amikor ébredés után némán öleljük egymást, ameddig úgy érezzük, szükség van rá. Ilyenkor nem is kell semmire sem gondolni, elég, ha hagyjuk, hogy a csend bele táplálja testünkbe-lelkünkbe mindazt az erőt, kitartást, jókedvet, ami a következő órák feladataihoz, kihívásaihoz szükséges. Ugyanilyen közös csenddel tudunk energiát küldeni a rászorulóknak, vagy könnyíteni eltávozottaink odaát-létét, hogy ők is vigyázhassanak ránk.
És néha szükség van a csend által nyújtott jótékony magányra is, amelyben számot vethetünk önmagunkkal.
Szeressük a csendet, hallgassuk és hallgassunk rá! Mert, ahogy József Attilánk mondja, „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
Kép: Quang Le / Pixabay



