
Egy pillanat műve volt, amikor Nóri meglátta az örökké elégedetlen, kötözködő, ordibáló férjében a félő kisfiút, aki fél, hogy elveszíti életmódját, elveszíti elismertségét, meglátta benne a szeretetreméltóságát. S a nyugalom másodpercek alatt visszatért a férfibe és bocsánatot kért. 20 év óta először. S elkezdtek sok év után beszélgetni - hosszú éjszakákon át. Változtattak.
Csodálatos dolog néhány év alatt ilyen nagy fejlődésen átmenni, régebben ehhez egy emberöltő kellett, mai felgyorsult világunkban a lelki fejlődés is hamarabb mehet végbe, persze ennek ára van, és felelősséggel jár: át kell gondolni, ha változom, nem felel meg a régi környezetem és döntenem kell, hogy kilépek belőle, vagy benne maradok, de boldogan. Szinte bármilyen környezetben lehetünk boldogok, ha nem tudunk, vagy nem akarunk kilépni. Ehhez nagyon hosszú út vezet. A magam boldogságáért én vagyok a felelős, és nem a másik, nem tőle várom, hogy folyamatosan olyan dolgokat tegyen, amitől Én jobban érzem magam. Ha a régi ruhámban jól érzem magam, örömmel veszem fel. Ha viszont nem érzem jól benne magam, nem elég félretenni, el kell ajándékozni, (biztos valaki pont ilyenre vágyódik), hogy legyen helye a szebb, jobb minőségű újnak.

A más stílusú, jobb anyagból lévő ruhát viselni is tudni kell - hordani -, ehhez pedig elengedhetetlen a belső átalakulás. S mint tudjuk, hogy a bábból kifejlődő pillangó sem marad a többi báb között, átalakulása után lepke társaival repked. Régi báb társai még bebábozódva maradnak és tiszta szívvel, szeretettel elbúcsúzunk tőlük vagy belőlük is pillangó lesz – akár a mi „szépségünk” megmutatásával, inspiratív hatásával. A döntésüket pedig,hogy ők még bábok maradnak egy ideig, vagy pillangók lesznek, tiszteletben tartjuk. Hiszen tudjuk, hogy repülésünk közben úgyis, hasonló gyönyörű pillangókkal fogunk találkozni.
Kéri Móni
Képek:
nuttakit / FreeDigitalPhotos.net
Ambro / FreeDigitalPhotos.net



