Bennem pedig egy világ fordult meg és omlott össze a Lila Szalag Díj sajtótájékoztatóján és díjátadó ünnepségén olvasva a kiadványokat, azért hogy a Sebek című gyűjtemény a huszonegyedik századi Magyarországon magyar emberekről szól. Azon a Magyarországon, ahol 1945 óta, azaz 55 éve két generáció nevelkedett fel úgy, hogy mindenki tanulhatott, iskolába járhatott. És 55 év alatt nem tanulta meg ez a nemzet, hogy egy anyát tilos megütni, mert ő az élet hordozója, és nem tanulták meg az anyák, hogy az első pofon után többet ne álljanak szóba az elkövetővel. Anyák és gyermekek éveken át hagyják üttetni magukat egy magából kifordult durva vadállattal!

Képtelenség!
És 50 évig kellett szenvedni tanult embereknek, hogy 2005-ben létrejöjjön egy szervezet, amely segítséget nyújt a szenvedőknek. 2004-ben kezdeményezte az Ifjúsági, Család, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, hogy működjön egy olyan ellátási forma, ami fel tudja vállalni a családon belüli erőszak elől menekülők problémáit. Iskola, óvoda, polgármesteri hivatal, rendőrség ismerte a szenvedők életét, és senki nem tehetett ellene semmit.
Alexej Tolsztoj Nagy Péter cár idejét, a 18. századi Oroszországot kárhoztatta, hogy háromszáz évvel ezelőtt a gyermekek látták szenvedni édesanyjukat, és ezt a szemléletet vitték magukkal tovább saját életükbe. Mi pedig a 21. században nem tudjuk megakadályozni, hogy egy asszonyt vagy gyermeket bántalmazzanak.
Ámde már odáig jutottunk, hogy legalább az önkéntesen kérelmezőnek védelmet, átmeneti otthont tud nyújtani az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, az OKIT. Voltak már előzőleg is egyéni kezdemények, de csak kevesen tudták elérni a konkrét segítséget.

Mi tartja vissza a bántalmazottat?
A menekülő legtöbbször csak puszta életét tudná menteni. Egész életén át gyűjtött vagyona, gyermekei a bántalmazónál maradnak, és csak nagyon hosszú ideig tartó eljárás után tudja éervényesíteni jogait. Ezt legtöbbször egyedül képtelen átlátni. Fontos, hogy a bántalmazott tanácsok mellett jogi képviselőt is kapjon, aki képes az ő érdekeit szem előtt tartani.
Bírósági eljáráshoz látleletet kell vétetni – gyakran a test diszkrét részein. Az illetékesekkel való levelezés sokszor hónapokig eltarthat, közben a gyermekek esetleg éppen a durva bántalmazónál hallgatják az édesanyjuk elleni szitkozódást.
A közigazgatás 30 napban határozza meg az ügyintézési határidőt. Ki ad addig ruhát, ennivalót a meghurcolt embernek? Az idegileg megviselt bántalmazottnak magának kell feljelentést tenni hozzátartozója ellen, ez pedig éppen idegállapota miatt nem tud hivatalosan eljárni. A bíróságok rendkívül lassan, néha indokolatlanul megfontoltan akarnak dönteni.
A gyermek érdeke
A gyermekek érdeke az lenne, ha a bántalmazó apát távolítanák el az ingatlanból, és nem a családot, mely lehet 5-6 fő is. Ha a gyerekeknek el kell hagyniuk a megszokott nevelési-oktatási intézményeket, az anyának új munkahelyet kell keresnie, eközben akkor is fizetnie kell a közüzemi számlákat, ha nem laknak a házukban, nem csoda, hogy visszariad. Amennyiben sikerül karhatalmi segítséget kapni, akkor is a sértettnek kell kipakolni a házból a bántalmazót. Ha ez nem sikerül, hívhatja a 107-es segélytelefonszámot.

Az egész társadalomnak érdeke lenne, hogy nyilvánosságra kerüljön minden emberi gonoszság. Olyan mértékű embertelenségek történnek itt a mi korunkban és a mi hazánkban, mint a holokauszt idején. Emberek kivetkőznek emberi mivoltukból, és más embereket rabszolgasorban tartanak. Első lépés a nyilvánosság bevonása, a következő a közös megoldás keresése. Ebben tettek nagy lépést a Kríziskezelő munkatársai a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával.
Jó lenne, ha bárki ember elleni durvaságot tapasztal, nyilvánossághoz fordulna, és a közösség előtt szégyenítenék meg az elkövetőt.
Dobosy Ildikó



