Arról beszélnék inkább, hogy a napokban a Deák téren összeismerkedtem egy perzsa lánnyal. A családja otthon van Iránban. Ő itt tanul az egyetemen. Szomorú és csalódott, retteg, hogy valami bajuk lesz az otthon maradottaknak. Keveset tudott csak magyarul, én meg ugyanannyira keveset angolul, így aztán kézzel lábbal, de elmeséltük egymásnak amit kellett. Nézegettük a forradalom képeit, a felborult babakocsit, a női rendőrség rettenetes aktivistáit, akik fiatal nőket zaklatnak az utcán.
Lapozzuk a képeket - Nézzük a földön hasaló lelőtt fiatalembert, kiabáló tüntetőket, a menekülő főiskolás lányokat. Egyikük a futás közben elhagyja kendőjét – érdekes, hogy visszafordul a vacak rongyért, pedig az élete múlik rajta, hogy fusson. Vajon mennyire égett a lelkébe, hogy kendő nélkül az utcára menni tilos?
Képek a politikai elitről, holdudvarukról, afféle „bólogatójánosokról”. Újdonsült ismerősöm meséli, hogy könyveket tiltanak be, újságokat zúznak be, az Internetet cenzúrázzák – de Iránban van pénz és a pénz mellett mindig megvásárolható a modern technika, s az emberek kézen-közön megszerzik amit kell. Telefonjaikkal képsorokat rögzítenek, feltöltik a videó megosztó oldalakra, s igyekeznek felhívni a figyelmet arra, ami Iránban ma zajlik.

Iráni diákok állnak a Deák téren. Kék huszárok lábainál, piros – fehér - zöld zászlók alatt. Kérik, hogy írjuk alá a kérésüket: ne küldjenek a biztos halálba senkit, ne toloncoljanak vissza Iránba onnan megszökött embereket. Sok a perzsa barátom, bár mind Németországban él, - a kiáltványt kérdés nélkül aláírom.
Magyarországon – hosszú évek óta újra – viszonylag békésnek tűnő ünnepnek nézünk elébe. Emlékezhetünk arra, ami nálunk történt korábban, de közben gondolhatunk azokra az iráni barátainkra, akik szintén piros-fehér-zöld zászlók alatt harcolnak a cenzúra ellen, az elnyomás ellen, a politikai foglyok szabadon engedéséért, s a szabad sajtóért, a nők egyenlőségéért, a vallás szabad gyakorlásáért. Irán messze van – talán a távolság most nem hátrány, hanem előny lehet. Rásegít bennünket, hogy észrevegyük a párhuzamot.
Küldhessünk Iránig egy imát, egy mosolyt, vagy legalább egy pozitív gondolatot – hiszen azoknak, akik erkölcsi harcot vívnak éppen ez az, amire a legnagyobb szükségük van.
Iráni barátnőink: MI VELETEK VAGYUNK! Éljen a piros fehér zöld eszme, éljen a felszabadító forradalom!



