Életem eddigi legnagyobb pofonja a válásom volt. Tizenegy évig azt hittem, hogy a világ egyik legjobb házasságában élek, aztán 1987-ben a volt feleségem beleszeretett valakibe, és azt érezte, hogy ekkor találta meg az igazit. Elhagyott, annak ellenére, hogy van két gyerekünk, akik akkor még csak 7 és 10 évesek voltak. A padlóra kerültem.

Mit tanultam belőle?
Többek közt azt, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. Megmagyarázom. 1975 novemberében találkoztunk először, egy társaságban. Rögtön heves udvarlásba kezdtem. Elhívtam korcsolyázni, múzeumba stb. Sokat beszélgettünk, nevettünk, jól éreztük magunkat egymás társaságában. Egy alkalommal az Angéla presszóban, tea mellett beszélgetve, valamiről lelkesen magyarázva, így szóltam: „Ez olyan világos, mint az, hogy szeretlek.” Elpirult, majd így válaszolt: „Én nem.” „Pech” – feleltem. Szomorúan hazakísértem, és a két – előre a zsebeimbe készített – vers közül nem József Attila Ódáját, hanem Weöres Sándor Rondó című versét nyújtottam át, ami így kezdődik: „Mint kagyló két fele zárulni eggyé, te és én, vagy maradni két barát.”
Ő másnap fölkereste közös ismerősünket, egy katolikus papot. Tanácsot kért tőle. Elmondta, hogy felszabadultan, jól érzi magát a társaságomban, de nem szeret, Megkérdezte, nem tisztességtelen-e velem szemben, ha azért továbbra is találkozgatunk. „Ugyan már! Miért lenne?!” – felelte barátunk.
Találkozgattunk. Idővel úgy érezte, hogy ő is nagyon megszeretett. Házasságunk sokak szemében mintaházasság volt, de nyílt titokként kezeltük, hogy én jobban rajongok érte, mint ő énértem. Erről árulkodik egy régi, téli emlékem is. Kétéves lányunkat szánkózni vittük Dunakeszin a folyópartra. Futva húztam csodaszép lányunkat, aki örömében hangosan kacagott. Hármasban megérkeztünk a lakótelepi ház kapujához. Így szóltam volt feleségemhez: „Én annyira boldog vagyok, hogy azt már szégyellem.” Ő mosolygott és hallgatott.

Hogyan fordítottam a válást a hasznomra? Fájdalmamat intenzív munka hajtóerejévé konvertáltam. 1989 nyarán napi kb. 18 órában fordítottam az Agykontroll című könyvet, 1990-ben a Gyógyíthatszot, majd később még sok más művet. 1990 októbere óta szinte minden hétvégén lelkesen tanítom, hogy miként aknázhatjuk ki jobban a tudatalattinkat, hogyan oldhatjuk meg problémáinkat hatékonyabban.
A következő inkarnációmban igyekszem bölcsebb lenni, bár hibákat akkor is nyilván majd elkövetek. Egy mondatot és két kérdést azonban a lelkem mélyén útravalóul magammal viszek: „Nem azért kapjuk a nehézségeket, hogy összetörjünk tőlük, hanem hogy tanuljunk és épüljünk belőlük.” „Mit tanulhatok ebből?” „Hogyan fordíthatom hasznomra?”
dr. Domján László
Képek:
piqs.de: Matt Kaliner - rotated reflection of memorial hall
piqs.de: Tatiana Sapateiro - Happy Birthday Jota



