A Föld: Működő teljes Egész – élő szervezet
A biodiverzitás, vagy más néven biológiai sokféleség sajnos egy piros jelzést kapott fogalom az utóbbi néhány évtizedben. A biológiai sokféleség jelentősége abban áll, hogy nem csupán a számunkra könnyen észrevehető emlősök, hanem rovarok ezrei és gombafajok tízezrei, változatossággal teli milliók léteznek e bolygón. Ezen fajok mindegyike egyfajta specialitás, egyfajta egyediséggel rendelkezik a többihez képest, s ez a sokszínűség teszi a Földet egyedivé és élhetővé.
A Földön nem létezne oxigén és alaptáplálék autotróf lények nélkül, és nem lehetne talaj pl. a lebontó folyamatokat végző, mixotróf gombák nélkül sem. Minden egyes fajnak ebben a tökéletesen szervezett rendszerben szerepe van. A szerepeket nem lehet más módokon betölteni. Ha egy faj kipusztul, feladatait nem tudják más fajok átvenni, legfeljebb hosszú idővel később, és akkor is, részlegesen, alkalmazkodva. A rendszer szinte láthatatlan, bár egyes elemeit tudjuk mérni és a populációkat képesek vagyunk olykor vizsgálni.
Teremteni is úgy tudsz, mint pusztítani, ember?
A sokszínűség elengedhetetlen, nem csak a gyönyörűség végett, melyet a fajok tarkasága, mint esztétikai érték nyújt számunkra, hanem a működés végett is. Az ember, aki környezetszennyező létével és hatalmas ökológiai lábnyomával kipusztít bizonyos állat és növényfajokat, nem tudja ezeket a lyukakat pótolni, nem képes a hiányokat ellátni. A vadászatok, irtások, a globális felmelegedés, illetve a termő-, és élőhelyek tönkretételével, sok faj egyszerűen eltűnik a palettáról, jobb esetben szépen lassan, de mérhetően megváltozik, átalakul, és eredeti fontos szerepét többé már nem látja el.
A fajok számának csökkenésével a természet tarkasága is csökken. Unokáink talán már állatkertben sem láthatják a kihalófélben lévő állatfajok példányait. A biodiverzitás csökkenésével pedig egyszerűen elkerülhetetlen egy globális környezeti katasztrófa. Nem ismerjük makulátlanul ezt a rendszert. Egy olyan komplex tudat hozta létre ezt a szerveződést, olyan finom találkozási pontokkal, amely megismételhetetlen számunkra, emberek számára. A biodiverzitás csökkenésével fokozódhat a sarkvidékek jégolvadása, az elsivatagosodás, a mezőgazdasági szempontból fontos növények kártevők általi elpusztítása, a talaj romlása. Egyenes út a káosz felé.
A biodiverzitás, vagy más néven biológiai sokféleség sajnos egy piros jelzést kapott fogalom az utóbbi néhány évtizedben. A biológiai sokféleség jelentősége abban áll, hogy nem csupán a számunkra könnyen észrevehető emlősök, hanem rovarok ezrei és gombafajok tízezrei, változatossággal teli milliók léteznek e bolygón. Ezen fajok mindegyike egyfajta specialitás, egyfajta egyediséggel rendelkezik a többihez képest, s ez a sokszínűség teszi a Földet egyedivé és élhetővé.
A Földön nem létezne oxigén és alaptáplálék autotróf lények nélkül, és nem lehetne talaj pl. a lebontó folyamatokat végző, mixotróf gombák nélkül sem. Minden egyes fajnak ebben a tökéletesen szervezett rendszerben szerepe van. A szerepeket nem lehet más módokon betölteni. Ha egy faj kipusztul, feladatait nem tudják más fajok átvenni, legfeljebb hosszú idővel később, és akkor is, részlegesen, alkalmazkodva. A rendszer szinte láthatatlan, bár egyes elemeit tudjuk mérni és a populációkat képesek vagyunk olykor vizsgálni.
Teremteni is úgy tudsz, mint pusztítani, ember?
A sokszínűség elengedhetetlen, nem csak a gyönyörűség végett, melyet a fajok tarkasága, mint esztétikai érték nyújt számunkra, hanem a működés végett is. Az ember, aki környezetszennyező létével és hatalmas ökológiai lábnyomával kipusztít bizonyos állat és növényfajokat, nem tudja ezeket a lyukakat pótolni, nem képes a hiányokat ellátni. A vadászatok, irtások, a globális felmelegedés, illetve a termő-, és élőhelyek tönkretételével, sok faj egyszerűen eltűnik a palettáról, jobb esetben szépen lassan, de mérhetően megváltozik, átalakul, és eredeti fontos szerepét többé már nem látja el.
A fajok számának csökkenésével a természet tarkasága is csökken. Unokáink talán már állatkertben sem láthatják a kihalófélben lévő állatfajok példányait. A biodiverzitás csökkenésével pedig egyszerűen elkerülhetetlen egy globális környezeti katasztrófa. Nem ismerjük makulátlanul ezt a rendszert. Egy olyan komplex tudat hozta létre ezt a szerveződést, olyan finom találkozási pontokkal, amely megismételhetetlen számunkra, emberek számára. A biodiverzitás csökkenésével fokozódhat a sarkvidékek jégolvadása, az elsivatagosodás, a mezőgazdasági szempontból fontos növények kártevők általi elpusztítása, a talaj romlása. Egyenes út a káosz felé.

Társadalmi formálás a természeten túl?
Érdekesség, hogy a biológiai sokféleség megszüntetése nem csak a természetben zajlik, hanem egy társadalmi, lélektani játszma is, az emberiség egyes egyedei, tagjai között. Az abnormális viselkedési formákat – pl. autisztikus jelenségek, vagy egyes vallási alapon magyarázható, hétköznapokban fura jelenségek – melyek nem köz vagy önveszélyesek, egyszerűen elutasítja társadalmunk. Ami meg közveszélyes, azt ma bezárjuk, sőt, ma már terápiázzuk, úgy, hogy szabadlábon jár.
Akkor is elutasítóak vagyunk, hogyha az adott viselkedési forma esetleg hasznos, jámbor, eredményes, valamilyen szempontból egyfajta egyedi célnak megfelel.
Az iskolában bevált módszerek szerint tanítanak. Az alternatív intézményeket leszámítva adott mechanikus tudást kell visszaadni a tanulónak, lexikális eredményeket, és a gondolkodási funkcióra jóval kisebb hangsúlyt fektetnek. Bevált receptek szerint kerül terítékre az elsajátításra váró tudás, és úgy is kell visszaadni azokat. Az egyediséget bolondságnak titulálják. A zsenialitást akkor tételezik fel a különcség esetében, ha annak egyértelmű haszna van, vagy divatos. De hogyan tudja egy középszinten gondolkodó tanár eldönteni egy lángelmének elgondolásairól, hogy az hasznos, vagy éppen haszontalan elképzelés-e?
Az egyéni megközelítési módok elvetésre kerülnek, és a személyiségek, a gondolkodási sémák, az egyéni lelkek, egyéni céljai elvesznek az éterben. Egyfajta társadalmi sokféleség helyett az irányítható, a kiszámítható és kontrollálható társadalom a cél.
Mindenképp bele szeretnénk szólni a természet törvényeibe és működésébe. Vakcinát küldünk a forró égövbe egyes betegségek ellen - és csak később tekintjük meg annak kialakulási sémáját - , kampányolunk, pl. kozmetikai termékekkel, és vegyszerekkel küzdünk az egészségért elmaradt országokban. Mintha az örök életet keresnénk. De azért mert modern társadalmakban elfelejtettük eredeti származásunkat, kapcsolatunkat az Éggel, Istennel, azért mert mi elvesztve az örök kapcsolatot, mindentől félünk, miért kényszerítjük a természetesebb, hitben gazdagabb, lelkileg erősebb személyekre és népekre félelmeinket? Irreális, amit meg akarunk változtatni. Azok az emberek nem félnek úgy a kígyóktól, állatoktól, fertőzésektől, sem a haláltól, mert más a halálhoz való viszonyuk, ami abból fakad, hogy más az élet közben az Istennel való viszonyuk.
Félreértés ne essék. A nehéz helyzetben lévők segítse, minden ember alapvető emberi kötelessége. De miért játszunk Istent?
Személyiség-kontroll, társadalmi uniformis - de ki kontrollálja?
A sokféleség eltüntetése természetellenes, hiszen az emberi lélek egyéniségét veszti el, a természet szivárványszínű voltát, ezerarcú kiválóságát.
A sokszínűség megállítása kiszámíthatóvá, ezáltal mérhetőbbé és kiismerhetővé teszi a természetet és az emberiséget. Erre képes a piac és a gazdaság épülni, s ebben termelhető profit. Az ilyen természeti tényezők irányíthatóak, kihasználhatóak, kitermelhetők. Legyen szó energiahordozókról, vagy éppen kísérleti állatokról.
A cél, eredményt elérni, haladni előre, és jutni valamire. Célok, melyeket az ember állít saját magának. A környezet és a társadalmi morál pusztításának hátterében az ember ősbizonytalansága és nyughatatlansága áll, amely a belső szálak, az örök kapcsolat és örök kapaszkodó elvesztéséből fakad. Ennek helyreállítása, a belső béke meglelése, egy alulról induló, de globális és terjeszthető folyamat annak érdekében, hogy megállítsuk a természeti és spirituális, morális romlást, díjazzuk az egyediséget, elfogadjuk a különbözőséget, a másság hasznos oldalait. De nem a devianciát, a patológiást. Ez egyenrangú, érdekmentes gondolkodás. Ez pedig csak hittel és hagyományok ápolásával, megismerési folyamatokkal érhető el. Az egyenlőség és elfogadás üres puffogtatása információhiányhoz, érdektelenséghez, zavarhoz, bizonytalansághoz és végső soron a sokféleség, így az emberiség pusztulásához vezet.
A sokszínűt, ma az elvontan groteszkben és az abnormálisban látjuk. Ez normális?
A kulturális deviancia, a társadalmi ál-sokszínűség korát éljük. Az elfogadás névleges, a nyitottságot pedig üres fogalmakban, le nem ellenőrizhető sémákban látjuk. A természet sokszínűségének elpusztítása megtörténik az emberiségen belül a személyiségek sokszínűségének pusztításával is. A normálisról alkotott fogalmunk folyamatosan változik. Az erkölcs, a morál viszont nem mozgó virsli-árus, hanem állandó hagyományokból táplálkozó értékek gyűjteménye kell legyen. Ebben viszont számtalan egyedi lehetőségnek is van helye, melyet ma, uniformizálódó társadalmunkban alig ismerünk. Az egyediségünk hitelesítése és az önmegvalósítás színpadias harca, az ego tüntetései elveszített játszmák, mert ugyanúgy a kontrollálhatón belül, maradnak. Az uniformist felvesszük a divattal, kultúránk alapvető elemeivel. A megszokotton túl is van élet.
A sokféleség eltüntetése természetellenes, hiszen az emberi lélek egyéniségét veszti el, a természet szivárványszínű voltát, ezerarcú kiválóságát.
A sokszínűség megállítása kiszámíthatóvá, ezáltal mérhetőbbé és kiismerhetővé teszi a természetet és az emberiséget. Erre képes a piac és a gazdaság épülni, s ebben termelhető profit. Az ilyen természeti tényezők irányíthatóak, kihasználhatóak, kitermelhetők. Legyen szó energiahordozókról, vagy éppen kísérleti állatokról.
A cél, eredményt elérni, haladni előre, és jutni valamire. Célok, melyeket az ember állít saját magának. A környezet és a társadalmi morál pusztításának hátterében az ember ősbizonytalansága és nyughatatlansága áll, amely a belső szálak, az örök kapcsolat és örök kapaszkodó elvesztéséből fakad. Ennek helyreállítása, a belső béke meglelése, egy alulról induló, de globális és terjeszthető folyamat annak érdekében, hogy megállítsuk a természeti és spirituális, morális romlást, díjazzuk az egyediséget, elfogadjuk a különbözőséget, a másság hasznos oldalait. De nem a devianciát, a patológiást. Ez egyenrangú, érdekmentes gondolkodás. Ez pedig csak hittel és hagyományok ápolásával, megismerési folyamatokkal érhető el. Az egyenlőség és elfogadás üres puffogtatása információhiányhoz, érdektelenséghez, zavarhoz, bizonytalansághoz és végső soron a sokféleség, így az emberiség pusztulásához vezet.
A sokszínűt, ma az elvontan groteszkben és az abnormálisban látjuk. Ez normális?
A kulturális deviancia, a társadalmi ál-sokszínűség korát éljük. Az elfogadás névleges, a nyitottságot pedig üres fogalmakban, le nem ellenőrizhető sémákban látjuk. A természet sokszínűségének elpusztítása megtörténik az emberiségen belül a személyiségek sokszínűségének pusztításával is. A normálisról alkotott fogalmunk folyamatosan változik. Az erkölcs, a morál viszont nem mozgó virsli-árus, hanem állandó hagyományokból táplálkozó értékek gyűjteménye kell legyen. Ebben viszont számtalan egyedi lehetőségnek is van helye, melyet ma, uniformizálódó társadalmunkban alig ismerünk. Az egyediségünk hitelesítése és az önmegvalósítás színpadias harca, az ego tüntetései elveszített játszmák, mert ugyanúgy a kontrollálhatón belül, maradnak. Az uniformist felvesszük a divattal, kultúránk alapvető elemeivel. A megszokotton túl is van élet.



