Hiszek. Tudom, hogy egy szép párkapcsolat utáni lázas keresgélés feladása és elengedése hozza meg számomra a harmonikus párkapcsolatot. Azt is tudom, hogy az egyetlen dolog amit vesztek azzal, ha elengedem, aki nélkül félek élni, az maga a félelem.

Hiszek. Tudom, hogy egy szép párkapcsolat utáni lázas keresgélés feladása és elengedése hozza meg számomra a harmonikus párkapcsolatot. Azt is tudom, hogy az egyetlen dolog amit vesztek azzal, ha elengedem, aki nélkül félek élni, az maga a félelem. Erősebb vagyok mindennél, amitől félek! Elengedem a múltat, és szabadon, tisztán rendelkezhetem a jelenemmel. Nem vagyok a múltam! Elengedni a másikat természetes következménye annak a felismerésnek, hogy a görcsös kapaszkodás csupán energiavesztés. Elengedni nem azt jelenti, hogy feladni.

A fenti gondolatok rögeszmés féltékenyek, mások fölött uralkodni vágyók, hitetlenek, birtoklási vágytól kínzottak terápiás kezeléseik fő motívumai lehetnének, de lehetnének mindannyiinké is, mivel mindannyian voltunk már rögeszmés féltékenyek, hitetlenek és birtoklók. Elengedni a kedvest, félelmeinket, múltunkat, egy véget nem érő utazás. Nincs vége, mindig újra és újra elkezdődik. Hogy tovább tudjunk tekinteni, hajlandóknak kell lennünk elengedni jelenlegi fókuszunkat. Az elengedés az új felfedezések következménye, az igazi felfedezés pedig azt jelenti, hogy megláttuk azt, ami eddig látókörünkön kívül volt. Tudnunk kell, hogy párkapcsolatunkban a feszültség azért van jelen, mert belefogódzunk. És aminek ellenállunk, az kitartóan itt marad. Mindenhez hozzá vagyunk láncolva, amit próbálunk elkerülni, a féltékenységhez is.

Van bátorságom elengedni a megszokott, biztonságos, de szellemileg és érzelmileg haszontalan kapcsolatokat, amelyek átmeneti, de nem kielégítő biztonságot adnak. Igazi énem feltörni szeretne, és ahhoz hogy sikerüljön, el kell viselnem, ameddig szükséges, a bizonytalanság okozta félelmet.

A fenti mondatokban megjelenő látszólagos önfeladás egy idő után legnagyobb boldogságunkká válhat. A múltat el kell engednünk. A múlt az a tegnap és visszafordíthatatlan. Amikor a múlthoz viszonyítunk, akkor a semmihez és senkihez viszonyítunk, vagyis magunkkal beszélgetünk. Senki más nem hallgat ott meg. Nem is nagyon tudjuk elengedni azt, ami már elmúlt. Ha mégis belekapaszkodunk, akkor csupán annak illúzióját próbáljuk fenntartani, hogy még mindig jelen van, mert azt hisszük, valamilyen feladatot kell betöltenie. Elég nagy oktalanság, hogy saját életünk valóságát a múltra alapozzuk és ahhoz viszonyuljunk, ahelyett hogy a jelen dolgaihoz viszonyulnánk, amely az egyetlen valóság.

Rájöttem, hogy csak akkor válhatok azzá, akivé lennem kell életem adott szakaszában, amikor végre igazán látom, és akarom is látni, hogy milyen az az énem, akinek bőrében már lehetetlen élnem.

Elengedni hát a múltat, és befogadni a jelent, ez hozná meg igazán a harmóniát életünkbe. Izgatott kíváncsisággal és érdeklődéssel kéne várnunk azt, hogy vajon kivé válunk. Biztosan senki nem kér egy új életet, amíg teljesen el nem fogadta, hogy a régi már szolgálja fejlődését. Amikor megengedjük magunknak, hogy elengedjük a régit, akkor tulajdonképpen hűségesek vagyunk az újhoz. Elölről kezdeni az életet nem tragédia, hanem az én megújulása. Értelme van, üzenete és lelki fejlődést előidéző hozadéka.

Hölgyfórum
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.