Bevezetésként néhány esszenciális gondolatot idézek Carl Gustav Jung egyik tanítványától, Franz Alt-tól, aki ezeket 1987-ben fogalmazta meg mesterének egyik könyvéhez írt előszavában:
"Manapság Európában minden harmadik házasság válással végződik. Ha a legutóbbi évtizednek ez a tendenciája folytatódik, húsz év múlva a házasságok kilencven százaléka jut erre a sorsra. A legtöbb ember vágyik arra, hogy harmonikus partneri kapcsolatban, tartósan kötődjön valakihez. De az is igaz, hogy az emberek többsége elégedetlen házasságával és nemi életével, azzal amit szerelmen ért. Miért? A szeretet ellentéte nem az erőszak, hanem a szerelemmel kapcsolatos illúzió és a közöny. A szerelem és a házasság részben adomány, adottság, de ugyanakkor feladat is. A házasságok nem attól mennek tönkre, hogy megjelenik a harmadik - hanem akkor mennek tönkre, ha a házastársak már nem munkálkodnak szerelmük és házasságuk ápolásán. A házassághoz úgy tartozik hozzá a hűség, a szabadság és a bizalom, mint a levegő a lélegzéshez.
A szerelemért való munkálkodás mindennapos harc önzésünk ellen. A sajtóban, a rádióban és a televízióban a szexualitásról szervezett felszínes csevegések gyakran elfedik a tulajdonképpeni lényeget, azt, hogy a házasság elsősorban lelki kapcsolat férfi és nő között. A kapcsolat sikere mindig mindkét partner szeretetre való képességétől, következetességétől és nyíltságától függ. A szerelemben a fejlődés, a növekedés azt jelenti, hogy felismerjük és megragadjuk az esélyt minden válságban."
S most nézzük, hogyan látja maga Jung a szexualitás és a szerelem problematikáját.
Kétségtelenül igaz, hogy az ösztönösség a leginkább és legmarkánsabban a szexualitás szférájában ütközik össze az erkölcsi nézetekkel. Nem vitás, hogy e tekintetben fölöttébb megoszlanak a nézetek. Ezt az érdeklődést igyekszik kielégíteni nem csupán a freudi pszichológia, hanem még sok más irányzat is.
A szexualitás nem csupán ösztönösség, hanem kétségtelenül kreatív hatalom is, amely nemcsak legfőbb oka egyéni életünknek, hanem komoly lelki tényezője is, születésünktől halálunkig. Ahogyan a szellem szeretné a saját képére alakítani a szexualitást - miként minden más ösztönt is - , akként a szexualitás is régóta igényt tart a szellemre. Végtére is mi volna a szellem, ha nem állna szemben vele egyenrangú ösztön? Csupán üres forma volna. A szabadságra vágyó ösztön beleütközik a morál képlékeny korlátaiba; az emberek kísértésbe esnek, akarnak és ugyanakkor nem akarnak valamit. És mert nem akarják, vagy nem tudják kitalálni, hogy tulajdonképpen mit akarnak, konfliktusuk legnagyobb részben elfojtódik, és ebből fakad a neurózis, az ember meghasonlása önmagával. A konfliktus azonban ellenkező előjellel is lehetséges.
Vannak ugyanis olyan emberek, akik látszólag nagyon erkölcstelenek, és a legcsekélyebb erőszakot sem követik el magukon. Alapjában véve azonban ez is csak póz, mert a háttérben náluk a morális lélek áll, amely ugyanúgy a tudattalanba szorult, mint az erkölcsös embernél az erkölcstelen természet. (A szélsőségektől ezért lehetőleg óvakodni kell, mert mindig fennáll a gyanú, hogy mögöttük ellentétes szélsőség lappang.) Ha azonban arra neveljük magunkat és egymást, hogy lássuk saját természetünk árnyoldalait, remélhetjük, hogy jobban megértjük majd, és jobban fogjuk tudni szeretni embertársainkat. A szerelem mindig probléma az ember számára, függetlenül életkorától. Egyike a sorsot intéző nagy hatalmaknak, amelyek uralma a mennytől a pokolig terjed.
Az a tény azonban, hogy a szerelem áthatja az élet összes formáját, csupán csekély nehézség ahhoz képest, hogy mindig egy egyéni élmény, amely nem engedelmeskedik semmilyen kívülről diktált szabálynak. Az ember a természetnek a legnagyobb mértékben különös kísérlete, és éppen az erotika tekintetében egyszerűen minden lehetséges. Az erotika egyrészt az ember eredeti, állati természetéhez tartozik, amely addig fog létezni, amíg az embernek "állati" teste lesz. Másrészt azonban a szellem legfejlettebb formáival van rokonságban. Ám csak akkor virágzik, ha szellem és ösztön jó összhangban van egymással. A túlságosan sok "állat" eltorzítja a kultúrembert, a túlságosan sok kultúra beteg "állatokat" teremt. Az Erósz nagy démon - miként a bölcs mondta Szókratésznek -, sohasem tudunk elbánni vele, vagy pedig ha elbánunk vele, magunk látjuk kárát.
Balajthy Flóra
pszichológus
"Manapság Európában minden harmadik házasság válással végződik. Ha a legutóbbi évtizednek ez a tendenciája folytatódik, húsz év múlva a házasságok kilencven százaléka jut erre a sorsra. A legtöbb ember vágyik arra, hogy harmonikus partneri kapcsolatban, tartósan kötődjön valakihez. De az is igaz, hogy az emberek többsége elégedetlen házasságával és nemi életével, azzal amit szerelmen ért. Miért?
Tetszett a cikk?



