Válasz a "Miért szenvedjen a gyermek, a szülő, az iskola, ha van segítség?" című cikkre...

Mindkét cikket olvastam, és mint gyógyszerész szeretnék magam is hozzászólni a témához. Állításaimat szakemberek (pszichiáterek, neurológusok, kutatóorvosok) tanulmányaira alapozom.

A fent említett cikk írója azt a kérdést veti fel "Vajon tudjuk-e mi a hyperaktivitás, milyen kezelési lehetőségei vannak?" Nos úgy vélem, ezzel a kérdéssel a lényegre tapintott.

Ha valaki veszi a fáradtságot és elmerül a témát érintő bőséges szakirodalomban, végigolvassa a hiperaktivitással, annak okaival, diagnózisával, kezelési lehetőségeivel, felnőtt kori következményeivel kapcsolatos kísérleteket, tanulmányokat és könyveket, a végén nagyobb zűrzavar lesz a fejében, mint valaha a Bábel torony építésekor volt.

Nem túlzok nagyon, ha azt állítom, hogy ahány pszichiáter, annyi teória, feltevés létezik a hiperaktivitást illetően. Van olyan szakember, aki kétségbe vonja, hogy egyáltalán létezik ilyen betegség. Van, aki azt állítja, hogy a betegség tudományos tényekkel bizonyíthatóan létezik. Az eredetét tekintve van aki úgy gondolja, hogy genetikai rendellenesség okozza, van aki szerint a környezetben lévő mesterséges anyagok váltják ki, mások szerint a gyermek vérének magas ólomszintje idézi elő, megint másik vélemény, hogy az okozza a hiperaktivitást, hogy a terhesség alatt asz édesanya alkoholt fogyaszt, vagy dohányzik. Hosszan lehetne sorolni a feltételezéseket, teóriákat. A hyperaktivitás terápiáját illetően ugyancsak nincs biztos támpont. Vannak, akik élesen ellenzik a gyógyszeres kezelést, míg mások ezt tartják az optimális megoldásnak.

Ember, sőt szakértő legyen a talpán az, aki eligazodik ebben a zűrzavarban. Akár paródiaszámba is mehetne, ha nem több millió gyermek életéről lenne szó. Olyan gyermekekéről, akiknek sorsát ilyen bizonytalan kezekbe adtuk.

A fenti cikk írója megemlíti azt a 18 kritériumot, amely alapján egy gyermeket hiperaktívnak bélyegeznek. A nemzetközi szakirodalomban olvastam ennél részletesebb kritériumlistákról is, és őszintén szólva felmerült bennem, hogy nem lehetettem-e én is hiperaktív sok száz kortársammal együtt. Ezek a kritériumok, ugyanis bármely egészséges gyermekre is rásüthetőek, és maguk a szakemberek is azt állítják, hogy nincsenek minden kétséget kizáró információk arra vonatkozóan, hogy hol húzódik a határ a "normális" és a "kóros" között. ĺgy viszont a diagnózis felállítása teljesen szubjektív. Annak ellenére, hogy a szakértők szerint a hyperaktivitás oka agyi rendellenesség, ennek igazolására eddig semmilyen laboratóriumi teszt nem létezik. Marad tehát az, hogy a különböző kritériumlisták alapján kikérik a szülők, a tanárok véleményét és a szakértő eldönti, hogy a gyermek hiperaktív vagy sem. A cikkben olvastam arról a tényről, hogy számosa fizikai megbetegedés, pl. allergia, vagy cukorbetegség okozhat hiperaktív tüneteket. Ahhoz, hogy ez kiderüljön, természetesen egy teljes körű kivizsgálás szükséges, még mielőtt a gyermeket bármilyen személyiség-vizsgálatnak vetik alá. Ezt azonban nem szokták megtenni.

A cikk írója említi továbbá azt is, hogy a kezelés elmaradása esetén a gyermek személyisége kóros irányba alakulhat át. Nos, ez egyáltalán nem bizonyított tény. Dr. Bakley a téma szaktekintélye erről azt mondta: "az, hogy a hyperaktivitás milyen mértékben hat ki a felnőttkorra, a jelenlegi adatok alapján nem határozható meg könnyen." A cikkében később megemlíti, hogy a valamikori hiperaktív felnőttek 90 %-a saját bevallása szerint nem tapasztalja magán a betegség jeleit. Egyes tanulmányok szerint a gyerekek egyszerűen "kinövik" a hiperaktivitást.

Ennyit szerettem volna mondani arról, mennyit tudunk a hiperaktivitásról. Felmerülhet persze az emberben, hogy ha nem létezik hyperaktivitás, akkor miért találták ki? Kinek állna érdekében kitalálni egy új betegséget? Ezt nem tudom. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy a betegség köztudatba kerülése után a kezelésre használt Ritalin évi termelése 1768 kg-ról (1990) 14 442 kg-ra (1988) emelkedett, amelynek bevétele természetesen dollár milliókkal gazdagította a gyártó gyógyszerkonszernt.



A Ritalinról

A pszichostimulánsok (Ritalin, amfetamin) mellékhatásai

Társadalmi kockázatok



Összefoglalásként:
A hyperaktivitás egy olyan betegség (?), amelynek diagnózisára semmilyen érvényes laboratóriumi teszt nem létezik, eldöntése tehát szubjektív véleményeken alapszik. Maguk a szakemberek is úgy vélik, hogy nincsenek stabil adatok arra vonatkozóan, hogy honnantól kezdve kóros a gyermek állapota. E betegség szakmai berkekben is rendkívül vitatott. Valójában olyan terület ez, amelyen mindent be lehet bizonyítani, illetve annak ellenkezőjét is. Minden pusztán azon múlik, hogy hogyan magyarázzuk az eredményeket. Egy bizonyos, hogy a pszichostimulánsokkal való kezelés a gyermekek lelki problémáit a kémiai reakciók szintjén akarja megoldani, meglehetősen vitatható sikerrel. Hozzá kell tennem azt is, hogy a kutatási eredmények sosem arra alapszanak, hogy a gyermekek hogyan érzik magukat a kezelés alatt. Őket általában nem kérdezik meg. Az eredményeket a szülők, és a tanárok értékeléséből vonják le. Ennek láttán az az érzésem támad, mintha egy atombombát akarnának bevetni azért, hogy elpusztítsunk egy oroszlánt. A tét az, hogy egy pszichotikus, kábítószerfüggő társadalmat neveljünk-e fel, vagy egy lelkileg egészséges nemzedéket. Ehhez a szülők, a tanárok és ha kell az orvosok összefogásával rengeteg időt, és odafigyelést kell szánni gyermekeinkre. Ezt ugyanis nem pótolja egyetlen tabletta sem.

Marosi Gyöngyi
gyógyszerész
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.