Mennyire fogadod el, hogy mások mit mondanak rólad? Túl hamar? Vagy éppen csak meghallod és már le is pergett rólad, mint Bodriról a hideg víz? Sokan nem is tudjuk, milyen fontos, mennyire meghatározza életünk minden mozzanatát az önbecsülésünk. Az alacsony önértékeléssel rendelkezők a kritikát, a negatív dolgokat sokkal könnyebben hiszik el, mint a dicséreteket.

A belső hang azonnal leértékeli a kapott dicséreteket, a negatív történéseket pedig felnagyítja. És ez így mehet addig, amíg a szenvedő alany akár depressziós nem lesz.


Spiritualitás és önbecsülés
Az önbecsülés egy előfutára a mások megbecsülésének, és ebből a szempontból a tisztelet valakinek a szülei és származása iránt fontos. Hacsak nem tekinti értékesnek az ént, potenciálisnak, csodálatra és törődésre méltónak, és másokkal egyenlő elbírálást érdemlőnek, az egyén nem lesz képes igazán megadni ugyanezt a bánásmódot másoknak. Miért van ez így? Miért fontos a szállóige, hogy szeretni kell önmagunkat? – kérdezi Zeta Talk

Egy entitás életútja során - és mi itt az elpusztíthatatlan lélekről beszélünk - az entitás állandóan másokhoz képest méregeti önmagát. A tudatosság ezen az úton veszi kezdetét, de mivel mások a közelben szintén fiatalok és küszködnek, az önbecsülés vagy az énnek a többiekkel egyenlő értékűnek tekintése eléggé természetes. Telik-múlik az idő, és egy 3. denzitású világban a növekedési ütemek különböznek. Néhány entitás előrelép a spirituális leckéiben, vezető lesz, bölcsességre és tudásra tesz szert, és a szórás szélesedik, ahogy az idő telik. Amennyiben a késlekedő entitás elkezd úgy tekinteni önmagára, mint aki lemarad, ez felemészti minden figyelmét, és a lemaradás növekszik a nem törődés következtében. Ez egy nem kívánatos szituáció. Igazából, mindenki egyenlő, mivel a késlekedő lehet, hogy előrelódul egy későbbi időben. Jobb félretenni a szembeállításokat, és a fontos dolgokra koncentrálni, a leckékre. Ezért, szeressétek önmagatokat és a családotokat, és legyen önbecsülésetek, mivel valóban igazán egyenrangú mindenki.

Véleményem rólam
Az életünk során hozott vélemények, ítéletek közül legfontosabb a saját magunkról alkotott véleményünk - írja Dr. Nathaniel Branden pszichológus. Szerinte az önbecsülés önmagunkról alkotott sajátos tapasztalatunk, nem egyszerű érzés, hanem sokkal inkább aktív cselekvés, hajlandóság az élet, a világ, a történések realitásának megtapasztalására.

 

A pszichológus meghatározása:
"Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt".
Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.

Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban. A tudatosság akaratlagos, mi döntjük el, hogy a realitásban akarunk-e élni, tudatosan akarunk-e élni, racionálisan akarunk-e élni, vagy ellenkezőleg!

Hat alapvető gyakorlatot amik nélkülözhetetlenek az egészséges önbecsüléshez.
Tudatosan élni,
önmagunkat elfogadni,
önmagunkért felelősséget vállalni,
magabiztosnak lenni,
céltudatosan,
valamint tisztességesen élni

- mindennek gyakorlása elengedhetetlen önbecsülésünkhöz.

Ami pedig közös e hat tényezőben, az a valóság, a realitás, azaz a létezőnek a tisztelete.

A felébredés pillanata
Nem elég „pozitív gondolatokat ismételgetni, vagy másoktól várni, hogy adjanak nekünk önbizalmat.. A "felébredés pillanata" az, amikor tudatosul bennünk, hogy nem kaphatunk másoktól önbizalmat, ezt csak mi tudjuk önmagunkban kialakítani!
Fontos feltétele az önbecsülésnek az egyenrangúság, így hibás az, ha külső eredményeinktől tesszük függővé önbecsülésünket. Branden kiemeli, hogy nem helytelen önmagunkban és másokban tisztelni a sikert, az eredményeket, helytelen viszont azt hinni, hogy ez kell, hogy önbecsülésünk forrása legyen. Önbecsülésünk nem eredményeinkben gyökerezik, hanem azon önmagunkban fejlesztett gyakorlatainkban, szokásainkban, tudásunkban, amelyek lehetővé teszik az eredmények elérését. Attól például, hogy gazdasági válságba kerülünk, a sikerhez szükséges tudásunk még megmarad - és ez a tudás, s meglétének tudatosítása önmagunkban, az önbecsülés alapja.

Elmondhatjuk azt is, hogy a hatékony munka értékelendő ugyan, azonban ha ezt önbecsülésünk helyettesítésére próbáljuk felhasználni, könnyen munkamániássá válhatunk, s megint egy ördögi körben találjuk magunkat, mert semmi nem lesz már "kielégítő".


Fejlesztő és romboló dícséretek
Fontos, hogy meg tudjuk különböztetni, mi az, ami valóban fejleszti önbecsülésünket, s mi az, amiről csak úgy tűnik, mintha fejlesztené, miközben igazából rombolja azt. Ha például óriási dicséretben részesülünk - és ettől persze jól érezzük magunkat -, azt mondhatnánk, hogy nő önbecsülésünk, ha mások megdicsérnek. Idővel azonban a dicséret hatása múlik, és ha a dicséret (ál-)önbecsülésünk alapja, akkor egyre több és több kell majd belőle, s soha nem elégít ki igazán. Ha tudatosak vagyunk, felismerjük mindezt, s nem a dicséretben keressük a fejlődést.

Források:
Összefoglaló Dr. Nathaniel Branden cikkéből

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.