A hagyomány szerint a Nap Kos jegybe lépése az év (egyik) kezdetének a szimbóluma. Az idei évben azonban a Nap belépése nem csak az évnek, hanem az évszázadnak, sőt az évezrednek is kezdőpontja, elkezdődik a harmadik évezred, amelyben már egyértelműen a Vízöntő korszak jellemzői lesznek a meghatározók. A napfogyatkozással kezdődő hosszú vajúdási idő után végre megszületik a harmadik évezred, s ezzel talán a "szülési fájdalmak" is enyhülnek.

A hagyomány szerint a Nap Kos jegybe lépése az év (egyik) kezdetének a szimbóluma. Az idei évben azonban a Nap belépése nem csak az évnek, hanem az évszázadnak, sőt az évezrednek is kezdőpontja, elkezdődik a harmadik évezred, amelyben már egyértelműen a Vízöntő korszak jellemzői lesznek a meghatározók. A napfogyatkozással kezdődő hosszú vajúdási idő után végre megszületik a harmadik évezred, s ezzel talán a "szülési fájdalmak" is enyhülnek.

Március 20-án a világ közel harminc országában a Budapest Klub kezdeményezésére ünnepségeket és szertartásokat tartottak az új évezred születésének tiszteletére. Magyarországon a Pilisben, Dobogókőn - "ahol a Világ szíve dobog" - lesz napkeltekor tűzgyújtás. Ide a tűz (és a másik három elem) a Pilis lábánál lévő Klastrompusztáról érkezik, ahol folyamatosan ég egy olyan tűz, amely az Uránusz Vízöntőbe lépésekor (l995 tavaszán) lett szertartásosan meggyújtva. Dobogókőről a tűz a Gellért-hegyre érkezik, ahol látványos ünnepség keretében szüli meg az idő az új évezredet.

A tűz a magyaroknál
A régi magyaroknál a tűz a legnagyobb tisztelet tárgya volt. A magyarok tűzimádók, mondja Ibn Ruszta és Gardízi - Dzsajháni tudósítása nyomán. Maga a tisztelet szó is a tűz szavunkból származik, amint a tíz, tiszt, tisztás, tiszta, Tisza, tisztít, tisztel, tisztes, tisztáz, tisztesség szavaink is. Kinizsiné imakönyvében még ezt találjuk: "azzonywnk zyz mariának týztosseegeere," valamint "ur istennek týztossegheer". A háztűznéző szavunk tanúskodik arról, hogy régi hitünk szerint minden házban égnie kellett a megszentelt és szertartásosan minden évben újragyújtott tűznek, amely a ház tisztaságát és tisztességét volt hivatott szimbolizálni.

A gyújt szavunk etimológiailag összefügg a szanszkrit dyu - div (ég, tűz) gyökkel, amelyből a dyaus-(pitar), latin ju-piter, "tűz-atya", azaz Zeusz neve is származik. A gyújt szóból ered a gyújtás, gyűjtés, gyűlés, gyülekezet, gyűlölet (mint az ártó-tűz okozta érzelmi betegség), ágyú, gyufa, stb., valamint a régi magyar tűzgyújtó papi tisztség, a gyula (s ebből a Gyula név) is. A gyújt és a gyülekezet szavak összefüggése jelzi, hogy a tűznek ősi időkben nem csak a házaknál, mint egy "házi istenség", a mindennapok vallásosságában volt szerepe, hanem a nagy vallásos összegyűlések is a tűz körül történtek.

A görög filozófusok közül Hérakleitosz a görögök tűz-tanát és a panta rei (szamszára) tanítását, valamint Püthagorasz azon tanítását, hogy a mindenség központja a tűz, amely körül keringenek a bolygók, egyaránt a perzsa mágusoktól vette át. (Hérakleitosz a kisázsiai Efezusban (Epheszosz) született (i.e. 500 körül), vagyis az akkori Perzsa birodalom határán. Püthagoraszról pedig az a legenda járja, hogy éppen a perzsák által elfoglalt Babilonban volt, amikor a méd-perzsa mágusok fogadták a nagy pompával bevonuló Küroszt.) Mindketten bőven tanulhattak perzsa papoktól. De a hagyomány szerint Szókratésznak is volt egy mágus mestere.

Hérodotosz szerint Kürosz azért késett egy évet Babilon elfoglalásakor, mert útközben a fehér lovakból álló ménesből egyet elsodort egy folyó. Kürosz letáborozott és megbüntette a folyót. Katonáival háromszázhatvan csatornába vezette szét a folyó vizét, "hogy egy asszony is át tudjon lépkedni felette". Mindenesetre a fehér lovak jelenléte azt bizonyítja, hogy ekkor még a méd mágusok is ott voltak a Perzsa uralkodó mellett, mert a Zoroasztert követő perzsa "tűzimádó"-mágusok tartózkodtak minden állatáldozástól. A méd mágusokat majd csak később Dáriusz akarja az egész birodalom területén legyilkoltatni.

A perzsa hagyomány tüze
A "tűzimádó" perzsák papjai, a mágusok (akik tehát nem tévesztendők össze a méd mágusokkal, mert ők mind a négy elemet egyforma erővel "tisztelték") papi rendjén belül - az Aveszta szerint - az úgynevezett Atarevakhsák feladata volt a szent tűz meggyújtása és gondozása. Később ezt a Mobedek vagy Desztur-mobedek (a Moghupaitik), azaz a máguspapok vagy főpapok végezték ezt a feladatot.

A Zend Aveszta ("A Szent Geszta") és a perzsák tanítása szerint a tűznek tizenegy fajtája van: 1. A földből és a naphta forrásokból (ókori olajkutakból) eredő tűz (berezeseny). 2. A növényekben lévő tűz (oruazest). 3. Az állatokban lévő tűz (vofreian). 4. A felhőkből megjelenő tűz, azaz a villám (vazest). 5. A házakban és tűzhelyeken lévő tűz (spenest). 6. Az eddigi öt tűz megtisztított és megszentelt formája. 7. Ez az oltárokon égő tűz, amelynek három típusa van: a Bahrám, az Adaran és a Dádgáh. Az utóbbi kettő közönséges tűztemplomokban ég, a Dádgáh a házaknál is megtalálható.

A Bahrám a legmagasabb rangú tűz, a tüzek királya, mert Ohrmazd (Ahura Mazda, Szpenta Mainyu, Spenag Ménog) nevében hatalmas erőt ad a sötétség elleni harchoz. A Bahrám tűz szentségét a hosszú megtisztítási szertartásoknak köszönhette. Ehhez a tűzhöz 16 tüzet gyűjtöttek össze különböző helyekről és egy évig tartó folyamat során 1128-szor mutatták be körülötte a purifikációs szertartást. A Bahrám tüzek "felszentelését" hatalmas zsinatok alkalmával végezték, mint például Sahansah fejedelem idején, amikor 40 000 mobed gyűlt össze zsinatot tartani és ekkor "Virasp (Virasztó?) mágus által a tűztant, az elharapódzó sok istenségi tisztelettől megtisztítva, régi eredetiségében helyre állítá, s új tüzet gyújtatott". A Bahrám tüzet "tűztemplomban" őrizték, Iránban kettő, Indiában nyolc úgynevezett Átas Bahrám található.

Volt továbbá tüze a papoknak (ferobu, később farnbág), amit Dzsemsid gyújtatott, volt a harcosoknak (gosasp, később gusznapsz), amit Kosra uralkodó gyújtatott, és volt a kereskedőknek (burcin-matun, később burzén mihr), ami Zerdust nevéhez fűződik.

A perzsáknál a tűz Ohrmazd (Ahura Mazda) jelképe. A tűz az Isten fia, a hét halhatatlan egyike. Három alakja van: a földi tűz, a villám és a Nap. (Ezek közül a villám keltette tűz a "legértékesebb".) A tűztemplom, mint intézmény általánossá csak viszonylag későn, körülbelül az i.e. IV. században vált, de a vallás követőjének a templom látogatása nem volt kötelező. Benne örökösen ég a tűz, melyet naponta ötször raknak meg. A tűz közelébe csak rituálisan megtisztult pap léphet. Nincs közös ima, "mert ahogy az embernek egyénre szabott a felelősége és a sorsa, úgy egyedül közelít Istenhez is". A tűzpap azonban szent himnuszokat mormol, például ezt:

"Megáldom az áldozatot, és megáldom a fohászt,
Megáldom a tiszta adományt, a kívánt adományt,
A neked áhítatos tudattal (lélekkel) felajánlott
adományt.
Ó, Tűz! Ahura Mazda fia.
Méltó vagy te az áldozatra, méltó a fohászra.
Légy méltó ezekre a lények otthonában.
Szálljon a boldogság arra, aki igaz áldozatot mutat
be neked."
(Dhalla, Nyaishes,155.)

India tüzei
Nem csak a perzsáknál, hanem a védikus hagyományban is a tűzhöz kapcsolódik az egyik legfontosabb szertartás, ám Indiában nem válik kizárólagossá. A tűz elhelyezésénél az égtájakat vették alapul: északi irányban égett a ház tüze, mint egy házi oltár, keleti irányban a bemutatás vagy áldozás tüze, ahol az adományokat és ajándékokat égették el és déli irányban égett a démonok elhárításának tisztító tüze. A védikus szertartásoknak pontosan meghatározott dramaturgiája volt.

Keleten állt a Tűzpap (Hotar), aki a tüzet a kellő időben meggyújtotta. Délen az áldozatot végrehajtó Szerpap (Adhvarju). Nyugaton a himnuszokat ég felé éneklő énekes pap (Udgátr) és északon állt az áldozatot felügyelő pap, a Brahman, a szálló gondolat megtestesítője. Ez utóbbi csak figyelte a rítus lefolyását. Keleten a Tűzpap a Tűz őselemet, Délen a Szerpap a Föld őselemet, Nyugaton az Énekes pap a Víz őselemet és Északon a Brahman a Levegő őselemet reprezentálta. A sikeres szertartás az őselemek egyensúlyát biztosította. Az éneklő pap himnuszokat kántált például a tűzhöz:

"Egy minden eddiginél erősebb és újabb hódoló himnuszt indítok most a Tűzhöz, a szó értelméhez, az erő fiához, a víz gyermekéhez, aki gazdagsággal kedves papként a földre száll, a helyes időben megjelenve. Mikor a legfelsőbb égben megszületett, megjelent Mátarisvan bölcs előtt a Tűz. Az Ő hatalma által ragyogott fel, világította meg Tűz az eget és a Földet. Szikrázó és nem öregedő, szép tekintetet adó sugarai, a széparcúak, szépen fénylők, fényerejűek, remegve szállnak szét az éjszakában, mint a folyók, a soha nem nyugvók, a soha nem múlók. Csalogasd házadba Őt, akit a Bölcsek (Bhriguk) gyújtottak meg a Föld köldökén, Őt, a mindentudót, minden birtok felett, mint Varuna, uralkodót.

Ki, mint zúgó vihar, hadsereg rohama, égi villám, föl nem tartható, a Tűz Ő. Éles fogakkal emészt, úgy dönti le a fákat, mint harcos az ellenséget. Vajon tetszik-e himnuszunk a Tűznek? Vajon, a jóságos betölti-e vágyunk az istenekkel együtt? Őt, a tisztaarcút dicsőítem ezzel a himnusszal. Hozzád, Tűz, olvasztott vaj arcú, az igaz út kocsirúdján ülő, mint baráthoz folyamodik a kegyes tűzgyújtó. Lobbanj fel az áldozatnál, emeld fel himnuszunk az égbe zászlóként lobogva! Gondosan, Tűz, gondosan óvj minket gyógyító és erős nyilaiddal. Hűséges, kívánt, vigyázó, szemet nem hunyó, vedd körül védelmeddel gyermekeinket!" (Rigv. I. 143.,Takács László nyersfordítása nyomán.)

Buddha, a védikus hagyomány nagy reformátora a tűztiszteletet is új megvilágításba helyezte. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem áldoz a tűznek, így válaszolt: "Mert én valóban pap vagyok. Én nem fából rakok máglyát a tűzoltáron. Magamban gyújtok tüzet. Szívem az oltár és a láng megfékezett önmagam".

Az új évezred tüze
Nehéz lenne eldönteni, hogy az ősi magyar hagyományban melyik szertartásforma volt erősebb: a fehér ló áldozás, a házi tűzoltár vagy az őselemek tisztelete. Viszont most, a harmadik évezred küszöbén, amikor a tűz a globális felmelegedés formájában falja fel a sarkköri jéghegyeket, amikor az emberiség nemhogy elérte volna, de elveszítette a természeti elemek felett az uralmat, géntérkép-üveggyöngyökkel gügyörészik a természeti elemek tényleges megismerése, óvása és ápolása, azaz a tudatos létezés helyett - nos, most van csak igazán szükség egy minden eddiginél erősebb és újabb himnuszra a Tűzhöz.

Most van igazán szükség az őselemek egyensúlyára. A fehér ló áldozás helyett pedig legyen a "Világ szíve" az oltár és vigyük át az önfékezés tüzét a Harmadik Évezredbe.

Javaslap, 2001 Kos, IV. évfolyam 3.(39.) szám - Mireisz László
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.