Magyarországon több mint ötszáz évig állott fenn a céhrendszer, amely nem más, mint a kézművesipar Európa-szerte elterjedt formája. A cégtábla különösen fontos volt a középkorban, hiszen az írás-olvasás tudománya inkább kiváltságosok birtokában volt - főúri különcökében és a papságéban -, míg a képek és szimbólumok világa érthető maradt mindenki számára.
Az eredetétől sok vita folyt, és bár lehettek bizánci vagy római előzményei, valószínűbb, hogy a céhtáblák története a városok kialakulásával függ össze. A céh, az egy bizonyos foglalkozást űző kézművesek érdekvédelmi testülete elsősorban a helyi piac kizárólagosságát szerette volna biztosítani a maga számára.
Ahol az első középkori városok létrejöttek, ott alakultak ki a céhek is, és ahol a munkamegosztás során a kereskedelem és az ipar a legkorábban kifejlődött: Itáliában és Flandriában. Később akkora tekintélyre tettek szert, hogy felkeléseket is szerveztek olyan feudális urakkal vagy városi patríciusokkal szemben, akik beavatkozni próbáltak a város önkormányzata alá tartozó érdekszövetségek életébe.
Magyarországon az első céhszervezetek csíráit Budán, Pesten, Esztergomban - és talán Székesfehérvárott - találjuk a XIII. században. Ezekben a városokban a velencei és lombard, valamint a Rajnán túli frank kereskedők és iparűző polgárok külön városrészben éltek, a saját közigazgatásuk alatt. Később, már a XIV. század folyamán "olaszoknak" és "szászoknak" tisztelt flandriai, alsó-rajnai és vesztfáliai vendégtelepesek által benépesített városokban alakítják ki az érdekvédelmi szövetségeket. De Felső-Magyarország egyéb városaiban is, mint Pozsonyban és Kassán is.
A szerveződés okai egyszerűek voltak: a közös érdekvédelem, a szervezettségben rejlő gyakorlati előnyök, az egymásrautaltság, nyersanyagvásárlási és termékértékesítési monopóliumok megszerzése.
Magyarországon beavatkozott a fejlődésbe a török hódoltság időszaka, és amikor újraszerveződni próbáltak, már jóformán el is vesztették a jelentőségüket, hiszen a nyugati hatalmas céhszervezetek már a pénzgazdálkodás, a korai kapitalizálódás és szabad verseny korát élték.
A céh szigorú, pontos szabályok szerint működő zárt testület volt, és a feudális rend szabta meg és biztosította a jogait írásba foglalt kiváltságlevéllel. A céhek rendtartásai általában részletesen rendszabályozták a külső és belső versengés szabályait, a szakmai képzés módját, és - a céhtagok erkölcsi életét. De városvédelmi feladatokat is elláttak, temetések és tűzoltások is az ő felelősségükre bízatott, és erkölcsi kötelességük volt gyámolítani az árvákat és az özvegyeket.
A mindenkori céhmester őrizte a céh ládáját, amelyben a kiváltságleveleket, a pecsétet őrizték, meg azt a vagyont, amit a levont büntetésekből és taksának nevezett tagdíjakból befolyt.
A cégtábla maga hatalmi jelvény volt. A céhmester úgy hívta egybe a tagokat, hogy ezt a jelvényt körbeküldette. A magyar nyelvi szokások sokféleképpen jelölik a céhtáblát: bemondótábla, járatótábla, hirdetőtábla, kerülőtábla. De van olyan régi irat, amelyben úgy szerepel, mint "közjel".
A táblát egyébként a gyűlések előtt általában a legfiatalabb céhtag hordozta körül, az ő neve pedig "szolgálómester" vagy "ifjúmester" volt. A behívótáblákon megjelenített munkafolyamatok, eszközök és termékek négy évszázad kézművesiparát mutatják meg, szimbólumok, amelyek a ma számára is hordoznak üzenetet.
Összeszedegette és írta: Korber Gábor
Magyarországon több mint ötszáz évig állott fenn a céhrendszer, amely nem más, mint a kézművesipar Európa-szerte elterjedt formája. A behívótáblára nagy szükség volt a középkorban, hiszen az írás-olvasás tudománya inkább kiváltságosok birtokában volt - főúri különcökében és a papságéban -, míg a képek és szimbólumok világa érthető maradt mindenki számára...
Tetszett a cikk?



