A falak össze vannak firkálva, az utcán elviselhetetlen az utcazaj, managerek telefonálnak ordítva, nyugdíjasok elhízott kutyái a járdára helyezik "cais merga" latin névre hallgató névjegyüket, szmog van, szemét, üvegház-hatás és a rácsos ablakokon nem süt be a nap még nyáron sem. A faltetkón nem tudom, hogy melyik volt előbb, az ábra és azt feliratozták, vagy a feliratot kellett illusztrálni, bár egyik módon sem lett érthetőbb annak, aki nem tudja már egyébként is mit jelent.
Aztán kisüt a nap. A falfirkákból művészi graffitik rajzolódnak elő. Kislány játszik kölyökkutyával, görkorin száguld, futtatja az ebet és - láss csudát! - kis zacskót ránt a biciklis nacija korcából, összetakarítja a termést! Az aluljáróban művészien furulyázik egy fiú. Az akusztika neki segít. Mindenki elcsendesedik, magába néz a muzsika hatására. Tízesek, ötvenesek, százasok csörrennek a ládikójában.
A "fedél nélkül"-t áruló bűzbomba alkoholista irigyen pislog. Ő nem tesz hozzá semmit, csak elvesz. Magából, az életből, mindenből. Érzi, hogy nem jó ez így, de nem tesz semmit. Nem is tudja, mit tegyen! A fiú összepakolja a furulyát, kimarkol az apróból és vesz egy lapot. Tud valamit. A pénz-energiát áramoltatni kell. Ő így áramoltatja.
A falon mesebeli sárkány, körbeveszik őt fura, több dimenzióban árnyalt betűképek, mesteri színek, melyek megtörik a szürkeséget, az egyhangú aluljáró falak, panelépületek szürkeségeit. Kis hercegek nem bárányt tartanak dobozkáikban, hanem festékfújó palackocskákat, amikből nem csak kalap fazonú kígyók születhetnek. Titokban dolgoznak, játékuk szemet gyönyörködtet, szívet melenget, mégis tilos. Nem lehet őket elválasztani a feliratot illusztráló, illusztrációt feliratozó ábragyártótól. (Nem lehet???)
Az utcazenész fiú a "sitkón" is ült. Zeneművészeti végzettsége, lélekemelő muzsikája miatt, a robbantgatók helyett őt kell lesittelni a mi pénzünkön. Jogtalan közterület használatért. Nem tudom, ha az Alföldön elfér a furulyaszó, az aluljáróban miért nem fér el más, csak a dübörgő metró és a kamionok utcazaja? Nem őket kellene inkább megbüntetni?
Miért nincs helye a művészetnek a pesti utcákon? Miért nem lehet elkülöníteni a zajt a zenétől, a faltetkót a graffititől, a pantomim művészt a nyenyerélő vak koldustól? Azok, akik ép érzékekkel bírnak, látnak, hallanak, a közmegegyezés alapján, meg kellene, hogy tudják különböztetni a művészit, de legalábbis a szépet a zavarótól.
Hiszen pénzünk is így van, hogy közmegegyezés alapján elfogadtuk: Ezittenkérem a Forint! Úgy beszélünk, írunk, ahogy valaha megegyeztünk: Ezittenkérem az A betű...
Mit tehetünk ezért mi, az egyszerű utcán járó emberek? Például csak akkor ülünk kocsiba, ha nagyon muszáj, rácsodálkozunk a falakon a graffitikra, sőt teret adunk nekik, ahol szabadon művelhetik. Pénzt adunk az utcazenésznek a muzsikájáért, azért hogy van, hogy dacolni tud a bürokráciával.
Ajándékozunk egy mosolyt a kutyasétáltató görkoris lánynak, és nem támogatjuk anyagilag a bérkoldulást utcalapok vásárlásával. Adjuk inkább az aprónkat a Krisnások árusainak, akik illatos füstölővel, könyvekkel, más apró holmikkal ajándékoznak meg cserében.
Vagy csak egyszerűen vegyük észre, ami szép...
(Ez azért nem ilyen könnyű!)
A falak össze vannak firkálva, az utcán elviselhetetlen az utcazaj, managerek telefonálnak ordítva, nyugdíjasok elhízott kutyái a járdára helyezik "cais merga" latin névre hallgató névjegyüket, szmog van, szemét, üvegház-hatás és a rácsos ablakokon nem süt be a nap még nyáron sem...
Tetszett a cikk?



