
A gyűrű már ősidők óta a szerelem jelképe. Rómában aranyból, Afrikában, pedig elefántcsontból készítették őket. A római korban a gyűrűk formája gyakran egy kis kulcshoz hasonlított: talán a feleség jogkörére célozva.
Már az ősi Egyiptomban is a negyedik ujj volt a szerelem és a gyűrű ujja is. Az e mögött megbújó elmélet szerint ebből az ujjból egy véna vezet egyenest a szívbe, a szerelem szervébe. Ezt a vénát a középkorban el is nevezték „vena amoris”-nak.
A gyűrű, mint házassági szimbólum a 12. század környékén nyerte el teljes jelentését: egy püspöki rendelet kimondta, hogy a fiatal férfiaknak tilos viccből gyűrűket huzigálni a naiv lányok ujjára. Ejej, ezek a férfiak.
A 15. 16. században tűntek fel az első ikergyűrűk. Ezek egymásba tolható gyűrűk voltak, amiket az esküvő előtt a mennyasszony és a vőlegény külön viselt, míg a házasságban már a feleség ujját díszítette.
Kapcsolódó cikkek
A babonák, népszokások gazdag fantáziája persze a gyűrűvel kapcsolatban is látni vélt előjeleket. E szerint, ha a gyűrűfelhúzás ünnepélyes pillanatában a gyűrű megakad a mennyasszony első ujjpercén a házasságban a feleség fogja a gatyát viselni. Szemfüles lányok ezért begörbített ujjukat kínálták oda jövendőbelijüknek. Biztos, ami biztos.
És hogy miért az egyszerű karikagyűrű mellett tette le az idő a voksát? A válasz gyönyörű: Isten előtt mindannyian egyenlőek vagyunk. Ezt a szép hagyományt sajnos egyre kevésbé őrizzük. Ma az egyedi díszítésű, extravagáns és művészien kidolgozott gyűrűk a keresettek.
Forrás: Esküvő magazin



