Ez önös, felélést engedő világkép, s ennek a gyökere a materialista, az anyagon túl semmit sem elismerő, senki felé elszámolni nem hajlandó mentalitás, amely még Darwin elméletéből nőtte ki magát. Ha úgy tetszik a mai materialisták Darwin tudományosnak tűnő látásmódjával takaróznak. A legégetőbb: víz, kőolaj, energiahordozók
Miért nem fenntartható a mostani életvitelünk? Az egyik ok az, hogy nincs elegendő forrás, pl. víz. Gondoljunk csak arra, hogy hány száz liter víz szükséges 1 kg hús előállításához…
A politikusok és a tudósok is rámutattak, hogy a következő háborúk nem pénz, föld, vagy az olaj miatt várhatók – ahogy eddig -, hanem a víz miatt. Nem élhetnek tovább úgy az emberek, ahogy csak akarnak, mert nincs minden feltétel korlátlanul biztosítva számukra.
Az embereknek, ahogy Krisna mondja: „csintám aparimejám csa” (BG 16.11-12.), azt jelenti: végtelenül sok vágyuk van. Legyen egy házam, aztán legyen egy nagyobb házam, aztán mindegyik szobában legyen egy TV, mindenkinek autója, mobiltelefonja. Minden gyerek menjen egyetemre, még ha nincs is kedvük hozzá… ez a nyugati világ, főleg Amerika példája. Az emberek élete azzal telik, hogy a házukba rengeteg kacatot halmoznak fel, ami nem kell.
Számítások szerint, hogyha mind a közel 7 milliárd ember, aki ezen a bolygón van, úgy tudna élni, mint az „amerikai álom”, akkor ahhoz 6 bolygóra lenne szükség. De nekünk nincs 6 bolygónk, a globalizáció pedig nem fog kényelmesebb életet eredményezni számunkra!
Számítások szerint mintegy 2 év múlva elfogy az olaj. Mára elértük a kitermelhetőség csúcsát, ezután már csak kevesebb lesz. Ha csökken az olaj mennyisége, miközben egyre több ember lesz a Földön, akkor mindenből kevesebb lesz elérhető, kitermelhető, szállítható.
Szemtől szemben a valósággal
A válság azt jelenti, hogy nincs. Miért nincs? Nem azért, mert elfogyott, hanem mert nem kell!
Az embereknek állandóan növekvő igényeik vannak, amiket szüntelenül próbálnak beteljesíteni. Ehelyett inkább úgy kellene élni, hogy meggondoljuk, mire van valóban szükségünk. Vannak, akik ezzel a megfontoltsággal nem értenek egyet, de ők nem tudják, miért élünk ebben a világban. Ha az ember megérti, hogy mi az élet célja, akkor más dolgokra fókuszál. Amíg nem tudom hová megyek, addig nem tudom, mire kell felkészülnöm az odavezető útra. Más dolog kell egy indiai útra, és egy munkanapra.

Ezért a helyes kérdés: Hová megyünk? Ott mire van szükségünk?
Azt mondja: "ísávasyam idam sarvam jat kinycsá dzsagatjám dzsagat" (Srí Isopanisad 1.1.). Azt jelenti: Minden embernek van egy szükségleti szintje, amin át eléri az élet célját, megismerheti önmagát, és hogy ki ennek a világnak az irányítója, és nekünk milyen a kapcsolatunk vele. Mire van szükség ahhoz, hogy ezt elérjük? Legfőképpen arra, hogy legyen időnk arra a tudományra, amely segít nekünk ezt megérteni! Fenn kell magunkat tartani, de nem szabad túl sok időt szánni a felesleges dolgokra, amik csak plusz időt vesznek el!
Az időnk a legdrágább. Amikor Krisna hívők könyveket osztanak az utcán, és próbálnak megállítani embereket, akkor az az általános válasz, hogy nincs időm. Megdöbbentő!
Miért nincs időd arra, hogy megtudd, te ki vagy valójában?
Annyiféle más dologra van időnk, de arra nincs, hogy megtudjuk, kik vagyunk, miért vagyunk ebben a világban?! Sok dologra vagyunk kényszerítve, de az, hogy én ki vagyok, az egy fundamentális kérdés. Ha nem tudom, hogy ki vagyok, akkor mi a célja a dolgoknak? Mindenkinek próbálunk megfelelni, de közben azt sem tudjuk, hogy mi magunk kik vagyunk.
HarmoNet tipp: Válságaink - Egy háború az emberi élet ezernyi frontvonalán >>
Tanítják ezt valahol? Sehol sem. Egy védikus óvodában tudják a gyerekek, hogy kik ők, míg máshol azok, akik a doktori disszertációjukat írják, azok sem tudják mivégre vannak itt. A válság megelőzhető lenne, ha a gyermekeinket szerénységre, lemondott életre oktatnánk.
(A cikk a 2. oldalon folytatódik.)
Valódi és ál-szükségletekAzt mondja: "ísávasyam idam sarvam jat kinycsá dzsagatjám dzsagat" (Srí Isopanisad 1.1.). Azt jelenti: Minden embernek van egy szükségleti szintje, amin át eléri az élet célját, megismerheti önmagát, és hogy ki ennek a világnak az irányítója, és nekünk milyen a kapcsolatunk vele. Mire van szükség ahhoz, hogy ezt elérjük? Legfőképpen arra, hogy legyen időnk arra a tudományra, amely segít nekünk ezt megérteni! Fenn kell magunkat tartani, de nem szabad túl sok időt szánni a felesleges dolgokra, amik csak plusz időt vesznek el!
Az időnk a legdrágább. Amikor Krisna hívők könyveket osztanak az utcán, és próbálnak megállítani embereket, akkor az az általános válasz, hogy nincs időm. Megdöbbentő!
Miért nincs időd arra, hogy megtudd, te ki vagy valójában?
Annyiféle más dologra van időnk, de arra nincs, hogy megtudjuk, kik vagyunk, miért vagyunk ebben a világban?! Sok dologra vagyunk kényszerítve, de az, hogy én ki vagyok, az egy fundamentális kérdés. Ha nem tudom, hogy ki vagyok, akkor mi a célja a dolgoknak? Mindenkinek próbálunk megfelelni, de közben azt sem tudjuk, hogy mi magunk kik vagyunk.
HarmoNet tipp: Válságaink - Egy háború az emberi élet ezernyi frontvonalán >>
Tanítják ezt valahol? Sehol sem. Egy védikus óvodában tudják a gyerekek, hogy kik ők, míg máshol azok, akik a doktori disszertációjukat írják, azok sem tudják mivégre vannak itt. A válság megelőzhető lenne, ha a gyermekeinket szerénységre, lemondott életre oktatnánk.
(A cikk a 2. oldalon folytatódik.)
Nem kell végtelenül sok dolgot fogyasztanunk. Ennünk kell, kell fedél, de mindent a minimumra érdemes csökkentenünk. Ez esetben kevesebb ideig tart a beszerezés, és kevesebbet kell dolgozni vele, takarítani utána, kevesebb lehetőség van arra, hogy a minket körülvevő dolgok elcsábítsanak. Amikor ezen a minimumon élünk, akkor nemcsak 7, de akár 10-15 milliárd embernek is van elég víz, élelem, energia ezen a bolygón!
A válság kezelésének első lépcsője: Tisztelni az életet
Az élet értékelése a vegetarianizmusnál kezdődik. Ha olyan jó húst enni, az állatok levágása olyan vidám, miért nem megyünk egy nap a vidámpark helyett a vágóhídra szétnézni? Ha megértjük azt, hogy tisztelni kell az életet, és másoknak is joga van az élethez, a fejlődéshez ebben a világban, akkor nagyon sokat tudunk spórolni, a hús felesleges.

Honnan ered a válságra vezető felelőtlen látásmód? Mi táplálja azt az életmódot, hogy az életünk igények sokasága, egyre többet és többet akarunk, semmi nem elég? A kéj. Az emberek tele vannak kéjjel és vággyal. Soha nem elégedettek, mohók. Ezt támogatják a hirdetések, reklámok is, a fogyasztásra vesznek rá. Mi pedig tápláljuk ezt az elvet. De miért?
Krisna így mondja: „aszatjam apratistham te dzsagad áhur anísvaram” (BG 16.08).
Azt jelenti: Ennek a világnak (anyagi világnak) nincsen semmi oka, eredeti forrása, magából jön, és itt az egyetlen cél teljesíteni a kéjt, a vágyunkat.
Ez a kéj és mohóság mikor jön elő? Akkor, amikor azt gondoljuk, hogy nekünk nincsen felelősségünk mások felé, vagy egy Teremtő felé. (Magamnak én vagyok a legfontosabb, nincs elszámolnivalóm, teszem, amit szeretnék, beteljesítem a vágyaimat – a szerk.)
Teremtő nincsen, mi csak úgy létrejöttünk az állatokból, majomból lettünk emberré, egyszer élünk, majd meghalunk, nem vagyunk többek, mint ez a test. Ez a materializmus eredete. Nincs más célunk ebben a világban, mint teljesíteni végtelenül sok vágyunkat, az élet végén mindennek vége van. Ezt az elképzelést, még a hívő Darwin indította el felvetésével, később az elméletre rárétegződött a materialista világszemlélet. Külön nehézség, hogy az oktatásban csak ezt az elméletet tanítják. Korunk elve, hogy senki másnak nem tartozunk felelősséggel, csak saját magunknak. A darwini gondolkodás sajnos tudományos alapot adott a mai felelőtlen látásmódnak.
HarmoNet tipp: Háború az élet ezernyi frontvonalán >>
A kereszténységben, a hinduizmusban, az iszlámban, vagy bármilyen más vallásban azt látjuk, hogy a világ teremtett, volt egy teremtő Isten, s mi felelősséggel tartozunk Neki. Ő adott törvényeket, hogy hogyan kell élni ebben a világban, s a végcél is, hogy visszamenjünk Istenhez. Mindenkinek van egy kvótája Istentől, ha mi ezen túllépünk, vagy törvényeit megszegjük, büntetésben lesz részünk. Mint magyar polgárokra, ám mint Isten szolgáira is vonatkoznak ránk törvények.
Életünk első 20 évének az a célja, hogy produktív, hasznos tagjai legyünk a társadalomnak. De a produktivitás ma az, hogy sikeres fogyasztók legyünk, gyakorlatilag, hogy sikeres materialista legyen az ember. De Isten nem ezt kéri tőlünk. A világ pedig nem egy raktár, ahonnan csak úgy kivehetünk dolgokat, ami tetszik.
Hogy lehet vége a válságnak?A legutóbbi jelentősebb válságnak a II. világháború vetett véget, de a háború egy borzalmas kiút. A válasz igazából az, hogy nem lehet kilábalni a válságból.
A történelemre visszatekintve látható a világ általános helyzete, s ez két végponton nyugszik: gazdag jólét vagy a válság - nincs hosszú átmenet. Ezek mindig váltakoznak, de általában nem a válság, vagy a hiány a különleges, hanem az, hogyha az embernek mindene megvan, az a különleges!
Ha megértenénk helyzetünk, meglátnánk, hogy mi az az általános minimum, ahogy élnie kellene ennek a 7 milliárd embernek, akkor egész kényelmesen lehetne élni. Ám egy dolog kényelmesen élni, és egy másik dolog a luxus!
Kéj, vágy, mohóság – avagy ÉN megtehetem
A probléma a mohóság. Nekem 1 liter vizem van, de én 10 liter vizet akarok elhasználni. Meg kellene változtatni ezt a kizsákmányoló életmódot, de ez nem könnyű. Csak úgy megy, ha másképp viselkedünk, ha kevesebbel is beérjük. Hogy lehet így élni? Mi segíthet egyensúlyban tartani a mohóságot, a vágyakat, igényeket és a kéjt? Ehhez az kell, hogy az embereknek legyen önkontrollja. Meg kell tanulni kontrollálni az érzékeiket, és az elmét. Nem lehet az, hogy mindent, ami eszembe jut, az kell és kész.
Honnan jöhet ehhez erő, főleg olyan dolgokra nemet mondani, amikhez hozzá vagyunk szokva? Ehhez valamiféle lelki erő szükséges, s ez igazából a vallásnak a célja, lelki erőt adni, hogy tudjuk szabályozni az életünket, hogy mit lehet és mit nem. Ebből a vallásos gyakorlatból és a lelki életből jön az erő. Ezt adja, ha énekeljük a Hare Krisnát. Ezt javasolta Sríla Prabhupáda is, amikor az 1973-as olajválság idején a segítségét kérték Amerikában.
Ha énekeljük a Hare Krisnát, akkor idővel megjelenik egy erő, amely segít ellenállni az anyagi ösztönzéseknek, amelyek nem csak bennünk vannak, de körülöttünk is: a társadalom, a baráti körünk, a munkahely, az iskola, mind ebbe az irányba nyomnak, és ha az ember nem halad ezzel, akkor furcsának, bolondnak fogják találni, mert más életképe van.
HarmoNet tipp: Minden nap harcolsz az életedért? Kezdődik a menet! >>
Krisna-tudat a gyakorlatban
A Krisna-tudat egy másik életkép, ami nem jelenti azt, hogy szükségszerűen ki kell vonulni a világból, mert itt lakunk. De úgy éljünk, hogy próbáljuk a vágyainkat csökkenteni, nem kell pazarolni. Hogy ezt fenn tudjuk tartani, gyakoroljuk a lelki életet, hogy megkapjuk a lelki erőt, mert csak így vagyunk inspiráltak. E lelki élet egyik következménye, hogy valaki saját magában elégedett. Ha tudom, hogy ki vagyok, akkor elégedett leszek abban a tudatban, hogy lélek vagyok, Isten szolgája. Amikor ez a meggyőződés, sőt megvalósulás ott van, akkor nem lesz szükség rengeteg anyagi dologra, mert már ez ad egy magasabb örömöt. A válság is ezáltal kezelhető. A boldogság külső dolgokkal nem elérhető.
A cikk eredetije: Sríla Sivaráma Szvámi Mahárádzsa előadása a világválság okairól, 2009, Bp.
Sivaráma Szvámi előad ismét a Létkérdés Konferencián, amely az ELTE Bölcsészkarának épületében 2009.11.06-án kerül megrendezésre!
További információk >>
(Szerkesztő: Fodor Kata)



