A hagyomány megőrzése minden esetben két szinten történik. Az egyik a hagyomány konkrét, valamely tudománnyal leírható, kutatható, vizsgálható része, amit a régészek, történészek, nyelvészek, néprajzosok és mások igyekeznek megmenteni és megőrizni. Ide tartoznak a tárgyi emlékek, történelmi tények, régészeti leletek, stb...

A hagyomány megőrzése minden esetben két szinten történik. Az egyik a hagyomány konkrét, valamely tudománnyal leírható, kutatható, vizsgálható része, amit a régészek, történészek, nyelvészek, néprajzosok és mások igyekeznek megmenteni és megőrizni. Ide tartoznak a tárgyi emlékek, történelmi tények, régészeti leletek, stb. A másik szint pedig a hagyomány szellemi része, az ősi tudás, a parampará, amely csak szellemtől szellemig terjed.

Manapság a magyarság eredetének kutatásával foglalkozó tudományok közül elsősorban a nyelvészet, s azon belül egy mintegy kétszáz éve megjelent irányzat látszik győzedelmeskedni, aminek következtében a magyarok eredetének kutatásakor kizárólag a finnugor nyelvű népeket veszik számításba. Lassan minden más nézet áltudományos és téves.

Ugyanakkor sem genetikailag, sem történetileg, sem régészetileg, sem néprajzilag, sem mitológiailag, sem az ősvallás tekintetében, sem semmilyen más formában nem igazolható a magyarok kizárólagos finnugor származtatása. A finnugristák is elsősorban a magyar nyelv szerkezete alapján érvelnek a magyar nyelv finnugor eredete mellett, mert a szókincsünk alapján ez akár méd-perzsa is lehetne. Hiszen olyan "kulcsszavaink" iráni-perzsa-óperzsa eredetűek, mint a korona, arany, ármány, mente, tehén, tej, vám, vár, város, vásár, verem, réz, vas, név, víz, méz, ház, juh, híd, hét, tíz, száz, ezer, kard, ostor, hiúz, sólyom, csirke, stb. Vagy ott a Kőrösi Csoma által összeszedett majd kétszáz - a szanszkrittal összevethető - szavunk. S akkor nem beszéltünk a török, szláv, germán és jelentős számú "ismeretlen eredetű" szavunkról.

Hiába merülnek fel időről időre olyan kérdések, amelyeket "a halszagú rokon" elmélettel nem lehet magyarázni. Hiába tudott, hogy az ugor népek egyike sem termett lóra és a visszafelé nyilazás, a "visszavonulva győzés" taktikája sem a finnugor népekre volt a jellemző. Annál inkább jellemző volt ez a szkíta népekre és persze a hun-magyarokra.

Hiába igazolta régészetileg Domanovszky és mások a szkíta-hun-avar-magyar kontinuitás jelenlétét a Kárpát-medencében. Pedig ebből nem csak az következne, hogy a hun-magyarok honfoglalása valójában "hazajövés", a jogos örökség elfoglalása volt, hanem az is, hogy a Kárpát-medence egy hajdani Nagy-Szkítiához tartozott. Meg az is, hogy komolyan kell vennünk a Hunor-Magor mítoszunkat, miszerint a hun nép és a magyar nép testvérek, tehát nem egy és ugyanazon nép, ahogy azt a krónikáink beállítani igyekeztek "a hunok, azaz a magyarok" és "a közönségesen magyaroknak nevezett hunok" formulákkal. A két testvérnemzet emléke élően megvan a már sokkal régebben itt lakó székelyek körében.

A Nemes Székely Nemzetnek Constitutioi-ban (Pest, 1818. 8-r. - ennek függeléke a Székely Krónika) az áll, hogy "Zandirhám rabonbán idejében - így szól a krónika - a hunok másik nemzetsége (azaz a magyarok) Álmos fia Árpád vezetése alatt bejövén, Zandirhám követeket küldve fogadá azon nemzetséggel tündöklő nemzetet, mint azt urunk (Sándor Menyhért) házában (Alszeg falu mellett, Csíkszéken) máig (1533-ig) is meglévő irományok és emlékek bizonyítják, s a Hat-Kőszer törvényt kitévén, s rabonbáni módra Bondvárban (ló)áldozatot tartván, a kövekről következő törvényeket olvasott föl és alkalmazott nemzetére…".

A kettős fejedelemség intézménye, amelyben a király és a "főpap" (a mágusperek jegyzőkönyveiben: pontifex magorum, főmágus) együtt uralkodik, szintén hun és magyar együttes honfoglalást feltételez. Ez számos ókori népnél ismert: például Indiában a rádzsa és a purohita együttes uralkodása, stb. Ilyen együtt-uralkodásról lehet beszélni Hunor és Magor, Attila és Buda, Gór (Gorgász, Gród, Gordász) és Magerisz (Muajerisz), Kusán (Kurszán) és Árpád, Levente és Vata, Mátyás és Kampó esetében is.

Az előbb említett kontinuitás azt is megvilágíthatná, hogyan van az, hogy a magyarok körében következetesen és örökös cáfolást igénylően megvan a sumérokkal való rokonság elmélete. Mert ha a Kárpát-medence volt Szkítia nyugati "bástyája", akkor felvethetjük, hogy már az úgynevezett középső- és az újkőkorban (hat-nyolcezer éve) is Szkítia korai népei és kultúrája volt itt a meghatározó. Ezt támasztják alá a tatárlaki, a vincai és Torma Zsófia marosmenti leletei, a Tordos-jelcsoport, melyek sumér, predinasztikus egyiptomi és trójai párhuzamokat mutatnak, úgy, hogy közben a Balkánon nincs egyetlen terület sem, ahol a Tordos-jelcsoporttal azonos minőségű vagy akár fejlettebb jelrendszer lett volna. (Ez azt bizonyítja, hogy a jeleket nem kereskedők hozták, Közel- és Közép-keletről.). A jelek párhuzamai alapján kimondható, hogy "az itt szereplő dunavidéki telepek (elsősorban Tordos) egy olyan központi civilizáció kolóniái vagy adófizetői voltak, akik a sumér nyelvet és írást használták". (Makkay: A tartariai leletek, Akadémiai Könyvkiadó Bp.1990. 47.o.)

A suméreket a görögök, a rómaiak és az újkor előtti európaiak egyaránt szkíta törzseknek tartották. Justinus római történetíró szerint Elő-Ázsia több mint 1500 esztendeig hordta a szkíták igáját, melyet csak a Kr.e.1200-ban rázott le az asszír Ninus. De a khaldeusok törzse már a Kr.e.1500 körül úgy megerősödött Dél-Mezopotámiában, hogy fővárosa, Babilu fölébe került Úr városának, a sumérek fővárosának. Egyébként, Úr városának temetőjében, illetve agyag-koporsóiban a bronz- és a csiszolt kőeszközök mellett nemcsak aranyékszereket, hanem vasat és ólmot is találtak, s e sírmezők korát a Kr.e. 3000. évre teszik. Valószínűleg a sumérek vitték "le" Mezopotámiába a bronzot és a fémeket, egy távoli "északi" őshazából, melyet Magan-nak, vagy Meluhha-nak neveztek. Ezt igazolhatja az is, hogy az Arab pusztából jövő és Palesztínába behatoló zsidó törzsek kőfegyverekkel verték le a kovácsmesterséget ismerő Kánaánitákat, sőt, még Saul idejében is egyedül neki és Izbozeth nevű fiának volt (ércből kovácsolt) kardja.

Mindenesetre ha a sumérek valóban szkíta népek voltak és valóban létezett a szkíta-hun-avar-magyar kontinuitás, akkor bizony a magyaroknak a manysik és a hantik mellett megjelenik egy másik távoli ősük, a sumérek, akikkel valahol a távoli múltban közösek voltak a gyökereink.

Hérodotosz szerint a szkíták magukat szkolotosz-nak (a görög szkólosz nyílhegyet, nyilat jelent), azaz nyilasnak nevezték. Eredetmítoszuk szerint az Ég (Zeusz) beleszeretett a Dnyeper (Borüszthenész - Kőrösi Csoma szerint a Boristen) lányába, s ebből a nászból született az első szkíta, Argita (Targitaosz). Ennek legkisebb fia, Kolakhaisz volt a "királyi szkíták" őse, akiket gyakran paralatai, "az áthagyományozott tudás örökösei" néven emlegetnek - mondja Hérodotosz.

A paralatai a szanszkrit parampará megfelelője, amely az ősi tradíciót, a hagyomány és a védikus tudás beavatottjait, a paramártha (a legmagasabb igazság) tudóit és magát a hagyomány átadását is jelenti.

Argita nevét pedig Erdélyben a Hargita őrzi. Argitától származnak Szkítia nagy királyai, Apát, Tana, majd később talán Nemere, akit Hunor és Magor követ. Ezektől pedig a Hun és a Magyar nép. S ezért beszélhetünk kettős honfoglalásról nem csak időbeli értelemben, hanem úgy is, hogy a honfoglalók derékhadát két nép alkotta, a hunok (akik jöttek Attila örökségét elfoglalni) és a magyarok (akik a múltban talán már többször járhattak itt), Kurszán és Árpád kettős fejedelem vezetésével. Ezt erősíti meg a honfoglalókról általánosan elfogadott vélemény, miszerint két nyelvet beszéltek, továbbá az is, hogy a XIV. századig a magyar zászló két színből állt, a pirosból és a fehérből. Ám hiába tartja magát a mítosz Attila örökségéről, Dáriusz és Krőzus (Kroiszosz) kincseiről, a turáni átokról, a fehér lovak áldozásáról, a vérszerződésről, a "kettős", többszöri honfoglalásról, hiába érzi a "néplélek" másként: a magyar finnugor, és kész.

Mégis, lehet, hogy a szkíta összefoglaló neve volt egy ősnépnek, akiktől a sumérek, az indoszkíták (például a sákják, Buddha népe), a hettiták (akiktől a görögországi pelazgok, az olaszországi etruszkok és a spanyol ibérek), a médek, a perzsák, a pártusok, stb. népei származnak. És lehet, hogy a nyelvileg az indoeurópai nyelvcsalád centum és saten ágába be nem sorolható nyelvű, ám a hagyománya szempontjából mégis közel álló népeknek is, mint például a hunoknak, avaroknak, szarmatáknak és különösen a mag-népnek, a magyarnak szintén ők az ősei, egy távoli múltban, amelyről csak a hagyomány másik szintje tud, s amelyben a szellemtől szellemig való átadás megvalósul.

Mireisz László, Javaslap - Halak
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.