Csakhogy nincs annyi füldugó, ami az összes jajkiáltást eltorlaszolja eltompult érzékeink elől. Az efféle torlaszokból nem kér Tihanyi Tamás újságíró, aki a Dögcédula és kereszt című életrajzi regényében tesz erről tanúságot. Az író többször elkísérte a Magyar Baptista Szeretetszolgálat lelkész-igazgatóját missziós útjain, halálos küldetésein. Olyan helyeken járt, ahová az élet is csak félve merészkedik el.
Valósabbnál is valóságosabb
Csecsenföld – „…kalasnyikovok ugattak egymásnak, nem tudtuk mennyi, csak azt éreztem, mintha minden dörrenésnél lelkem belsejéről szakadt volna le egy vakolatdarab. (…) Arra gondoltam, hogy ilyenkor a sátán örül.”
HarmoNet tipp: In Memoriam - Hiroshima, Nagasaki >>
Pakisztán – „Az első képeket tegnap láttam menekülő afgánokról, és rögtön éreztem: újra indulnom kell. Mert valakik mindig menekülnek (…) Zürichben hívott fel a barátom, és a szememre veti, hogy ellenséghez megyek. Kikapcsolom a mobilt. Ellenségem az afgán? Vagy a muzulmán? Az elmúlt öt év alatt négy háborúban, s több mint húsz menekülttáborban jártam. Melyikben voltak ellenségek, és melyikben barátok? Egyáltalán: van-e nemzetisége a szűkölködőnek? (…) Egyre többen menekülnek, és nekik nem elég a távoli bátorítás, ha nincs pohár víz, falat kenyér a túléléshez.”
Afganisztán – „A leomlott falak, elhagyott lövészárkok, aknamezők és roncsok idézték a közelmúltat egy olyan országban, ahol már harmadik évtizede várták a békét. Koszos, fekete kezek, sötétlő arcokból világító szemek keresték az európai ember könyörületét. (…) Mintha elfáradt volna a világ körülöttünk. Olyan volt az ország, mintha falak épültek volna a lelkek köré, s ahol az élet értéke a földön a legkevesebb.”

Albánia – „Por, hőség és háború. Megérkeztünk. (…) A muzulmánok (…) matracokkal és széttépett papírdobozokkal borított kosárlabdapályán kénytelenek több százan együtt élni. Szivacsfekhelynyi életek egymásnak tolva. Ennyi maradt számukra Koszovóból.”
Észak-Korea – „Egy ország, ahol még mindig a szocializmust, vagy talán a kommunizmust építik. Egy ország, amelynek éheznek a polgárai, ám a vezetés mégsem fogadja tárt karokkal a külföldi segítséget. (…) Egy ország, amely egyre nehezebben lélegzik.(…) A gyerekek (…)egyre közelebb merészkedtek, átöleltek, száraz szivacslelkük itta és vágyta, hogy szeressék őket. (…) Az öröm már régen megszökött a szarivoni árvaházból. ”
Mongólia – „Valahol Ázsia távoli vidékén van egy ország, egy nép, amelynek –az arra járó keresztény misszionáriusok szerint– nincs mással esélye a fennmaradásra, mint az élő Istennel (…) s ahol a szabadság még évtizedes múlttal sem rendelkezik. (…) Összekötőnk kivitt bennünket egy a város szélén lévő intézetbe, ami korábbi orosz laktanya volt, ma 150 gyerek otthona. A kiváltságosoké. Ulánbátorban ugyanis egyes becslések szerint több ezer kisgyerek él szülők nélkül. Többségük a város csatornarendszerében kísérli meg átvészelni a telet.”
Nyugat-Szahara – „Előrenéztem, a semmibe, a homok fölé, oda, ahol talán a szétszakított, hazátlan és menekülő családok, a célt nem érő karavánok, a Szaharában bolyongó lelkek, a halott legionáriusok találkoznak egyszer.”
HarmoNet tipp: Egymás nyakába esett egy orosz és egy grúz lövész >>
Kambodzsa – „Jó tízezer kilométerre Budapesttől egy ötdolláros szandállal megvásárolható száznyolcvannyolc gyerek boldogsága, legalább néhány napra.”
India – „Ahol nagy a szükség, konzervből van maga az élet is. (…) A hullaszagtól könnyezve elkezdtük járni a romokat. Egymás után több helyszínt is ellenőriztünk, de túlélőt nem találtunk.”
Irak – „Amikor az ember Isten ítélőszékébe ül, és maga akarja eldönteni, hogy mi helyes és mi nem, abból mindig háborúk és tragédiák lesznek.”
Malawi – „Aznap este vastagon befújtam magam moszkitóspray-vel, s ellenőriztem a szúnyoghálót, amit az ágyam fölé erősítettem. Megrángattam, figyeltem a helység másik végében szuszogó fekete lélegzetét, a falon tehénkedő tenyérnyi pókok mozdulását, s azt, hogy a háló erős… De a hitem?”

Messze az a teher
Az otthoni fotel kényelméből mindez hihetetlennek tűnik. Könnyedén átkapcsolhatunk egy másik csatornára, ám amíg vannak ilyen komoly hivatástudattal rendelkező tudósítók, akik akár az életük árán is bemutatják a valódibb valóságot, addig nem bújhatunk örökké a tudattalanság védőfalai mögé. S ha egy békés, jobb világot akarunk felépíteni, amelyben nincs szeretetszolgálat, sem adománygyűjtés, nagy szükség van az ilyen szemfelnyitó újságírókra és könyvekre.
Sábitz Katalin



