Nemcsak a reklámok befolyásolják a nézők ideáljait. A legtöbb film, különösen a sorozatok főszereplői mind-mind ideális nők és férfiak. Érdemes megfigyelni például, milyen aránytalanul evés idős ember és (a gyerekműsorok kivételével) kisgyerek szerepel az ilyen történetekben. Az ,,ideálistól' eltérő külsejű szereplők gyakran nevetségesek vagy gonoszak -- nem véletlen, hogy Bobby Ewing megfelel a férfiideálnak, Jockey viszont nem. Bár az egyéni külsejű férfi szereplő néha bohókás, de alapvetően rokonszenves (pl. Pierre Richard), az ideáltól eltérő színésznő viszont a tömegfilmekben és televíziós műsorokban kizárólag komikus és némileg taszító szerepkörben jelenik meg (gondoljunk csak olyan, külsejük miatt beskatulyázott színésznőkre, mint Csala Zsuzsa, Gobbi Hilda).
A szépség a nők kiváltsága?
Ez ismét arra a dogmára utal, amely szerint egy férfi külső megjelenése kevésbé fontos, mint egy nőé, sőt a valódi szépség tulajdonképpen a nők kiváltsága. Megfigyelhető, hogy a szépségideálok erősen hangsúlyozzák a nemek közötti különbségeket. Egyértelműen más szerepkört osztanak a férfira és a nőre, kizárva az átmeneti kategóriáknak még a lehetőségét is. Az utóbbi évtizedekben ugyan (részben a női emancipációs mozgalmak, részben a nők egyre szélesebb körű munkavállalásával az életforma- és elvárásbeli különbségek csökkenésének hatására) ez a különbség kisebb, mint mondjuk a 30-as években, de azért változatlanul jelen van. Ma már nem elképzelhetetlen, hogy egy hosszú hajú férfit vagy egy izmos nőt kiáltsanak ki szexszimbólummá, de ha egy férfi élénk színű ruhákban jár vagy egy nő nem sminkeli magát, az már rosszallást vált ki. Az uralkodó ideológia szerint a két nem határai nem átjárhatók, sem külsőségekben, sem életmód, szexualitás stb. szempontjából.
Az ideális nő, illetve férfi mítosza persze kialakította a tagadók táborát is
Az ő ideál iránti ellenszenvük általában összefügg az azt népszerűsítő tömegkultúra elitélésével. Ezek a rendszerint értelmiségi fiatalok szemükbe lógó hajjal, bő, sötét színű ruhákkal stb. hirdetik, hogy nem hódolnak be a fogyasztói társadalom szépségeszményének. A fogyasztói társadalom értékrendjével való szembefordulás viszont ugyanúgy uniformizál (és, ha kisebb mértékben is, de ugyanúgy manipulált), mint a fent elemzett ideálok. A szexualitásukat elleplező és intellektualitásukat hangsúlyozó ,,különcök' éppolyan konformisták, mint az általuk megvetett divatőrültek. Létezésük még erősíti is a mítoszt, amelynek lerombolását célozzák: értelmiségi magatartásukkal szemben az uralkodó trend híveiben kialakulhat az a megnyugtató érzés, hogy ők maguk viszont a földön járnak. A gyakorlatiasságot nagyra értékelő ideológiának kapóra jön, hogy ellenzői éppen ,,elszállt' (és, foglalkozásuk révén anyagilag sem túl sikeres) humánértelmiségi fiatalok.
Az idősebb generációk ideálkövetése
Az idősebb generációkban már csak elvétve találjuk meg ennek az ideológiának a híveit. Az ideál követése ugyanis valóban szükséges a sikerhez: a ,,jó' (vagyis: konszenzusnak megfelelő) megjelenés rokonszenvet kelt, az alternatív külső mindig kicsit gyanús -- előbb-utóbb tehát minden nő megtanulja, hogy egy jó állás kedvéért érdemes kisminkelnie magát. Akik az idősebb generációk tagjaiból nem fogadják el vagy nem követik az ideálokat, általában azért teszik, mert hagyományos értékrendjük még erősebbnek bizonyul a fogyasztói társadaloménál, vagy mert nincsenek meg erre az anyagi lehetőségeik.
Az alternatív ideálokat bizonyos mértékig maga az általános szépségideál alakítja ki
Ez ugyanígy érvényes a homoszexuális ideálokra. A feminin, affektáló homoszexuális férfi mítosza éppen abból az elképzelésből származik, hogy aki férfival lép szexuális kapcsolatra (vagy aki megengedi, hogy szexuálisan beléhatoljanak), az automatikusan elveszti férfiasságát. A közvélemény egy része például az affektálást kizárólag a szexuálisan passzív homoszexuális férfiak sajátjának tartja. Ennek tagadói alakították ki a kimondottan férfias homoszexuális típusait (,,clone', bőrösök, stb.). Ezek közel állnak a hagyományos férfiideálhoz, sőt némileg túl is hangsúlyozzák azt. Sikerül is alaposan megzavarniuk a heteroszexuális közvéleményt, hiszen puszta létezésük a példa arra, hogy a homoszexuálisok nem passzírozhatók be a hagyományos nemi szerepek kategóriáiba, és ezzel a ,,férfiasság' egyértelműnek látszó fogalmát relatívvá teszik.
A leszbikus ideálok két fő típusa
Hasonló elveken nyugszik a leszbikus ideálok két fő típusa. A heteroszexuális férfiak szemében a leszbikus szex kizárólag a férfiak nemi felajzására szolgál, tehát az ő szemük előtt lebegő (és a valóságban is követett) leszbikus ideál hangsúlyozottan megfelel a ,,bombanő' kritériumainak. Maguk a leszbikusok egy ezzel szembehelyezkedő ideált alakítottak ki maguknak, amelynek jellemzői a rövid haj, a zömök (de semmiképpen sem nemi jellegeket kihangsúlyozó) testalkat, a nadrágviselés, a bakancs stb. Ez az ellenideál viszont éppenhogy erősíti a heteroszexuális többség nézeteit: ahhoz, hogy valaki nőt szerethessen, férfivá kell válnia. A leszbikusok ráadásul -- elsősorban azért, hogy elhatárolják magukat a férfi homoszexuálisokról élő sztereotípiáktól -- hangsúlyozzák, hogy párkapcsolataikban a kölcsönös megértés jóval fontosabb a szexualitásnál, amit szintén igazolni látszik az ,,uniszex' ideál. Csakhogy ez is alátámaszt egy heteroszexuális férfi sztereotípiát, tudniillik azt, hogy a nőknek nincsenek is valódi szexuális vágyaik.
A keményvonalas feministák szerepei
A hasonlóan ,,fiús külsejű' feministák hasonlóképpen a hagyományos nemi szerepeket igazolják: igaz, hogy ők politikailag aktívak és személyes függetlenségre törekednek, de hát igazából ,,nem is nők' -- nő az (legalábbis a hagyományos álláspont szerint), aki sminkeli magát, szoknyában jár és házimunkát végez, legfőképpen pedig elfogadja a társadalom által neki állított korlátokat.
Érvelésemből könnyen az olvasható ki, hogy a szépségideálok kérdése ördögi kör: akkor is konformisták vagyunk, ha egy nonkonformista ideált követünk, és ennek megléte is azt a széles körben elterjedt szépségideált erősíti, amelyet ledönteni próbálunk. Az ideálok valóban túl erősen rögzültek az emberek agyában ahhoz, hogy egyéni kezdeményezésből változtatni tudjunk rajtuk (főleg, mivel a belőlük élő iparágaknak ez nem is áll érdekében). A legtöbb, amit tehetünk, hogy tudatosítjuk magunkban mindazokat az üzeneteket, amelyeket külsőnk hordoz az általunk vallott értékekről.
Béres-Deák Rita
Nemcsak a reklámok befolyásolják a nézők ideáljait. A legtöbb film, különösen a sorozatok főszereplői mind-mind ideális nők és férfiak. Érdemes megfigyelni például, milyen aránytalanul evés idős ember és (a gyerekműsorok kivételével) kisgyerek szerepel az ilyen történetekben. Az ,,ideálistól' eltérő külsejű szereplők gyakran nevetségesek vagy gonoszak -- nem véletlen, hogy Bobby Ewing megfelel a férfiideálnak, Jockey viszont nem.
Tetszett a cikk?



