Né­ma, fe­ke­te éj­sza­ka, hir­te­len fel­lán­go­ló tűz. Pusz­tu­lás.

A ka­taszt­ró­fa a ne­ki ren­delt idő­ben üt be. Nyo­masz­tó, hogy nem te­he­tünk sem­mit, azon kí­vül, hogy be­le­tö­rő­dünk. Át­ír­ja a na­pi­ren­dün­ket, a mun­kán­kat, ke­resz­tül­húz­za a szá­mí­tá­sa­in­kat, meg­vál­toz­tat­ja a gon­dol­ko­dá­sun­kat. Bár erős a kí­sér­tés, hogy át­koz­zuk a csa­pást, de mi hasz­na? Nem mond­hat­juk, hogy a sze­ren­csét­len­ség pik­kel ránk, bár az éle­tün­ket is el­ve­he­ti, és ne­héz le­nyel­ni, hogy „rom­ba dön­ti” a ter­ve­in­ket: egyet­len csa­pás­sal alap­ja­i­ban for­gat­ja fel az egész na­pun­kat.

  

A ka­taszt­ró­fa ter­mé­sze­tes.
Nem az is­te­nek át­ka, nem bün­te­tés. Az erők köl­csön­ha­tá­sá­nak ered­mé­nye: a föld­ren­gés a föld mé­lyé­ben éb­re­dő fe­szült­sé­gek­ből, a hur­ri­kán a szél­ből és eső­ből ered, még egy vé­let­len tűz­höz is kell egy szik­ra. Egy ka­taszt­ró­fa lát­tán rög­tön azt kér­dez­zük, „Mi­ért?”, de ne hagy­juk, hogy a ba­bo­na­ság meg­za­var­ja a szenv­te­len el­fo­ga­dást. Nem az is­te­nek mé­rik ránk a pusz­tu­lást.

Bár a sze­ren­csét­len­sé­gek mé­lyen meg­ren­dít­het­nek, de el­múl­nak. Tart­suk ma­gun­kat a bel­ső meg­győ­ző­dé­se­ink­hez, és em­lé­kez­zünk a cél­ja­ink­ra. Raj­tunk mú­lik, hogy meg­ma­ra­dunk a ham­va­ink­ban, vagy fő­nix­ként új­já­szü­le­tünk.

 Az előző gyöngyszem>>>


HarmoNet könyvajánló:
Teng Ming-Tao: A Tao 365 gyöngyszeme>>>
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.