Tibet múltja
Tibet Földünk egyik legősibb országa, földje sok helyütt kietlen, máshol szántóföldek tarkítják. Jellemző vallása egykor a bon (bön) volt, amely egy mágikus szellemhittel tarkított egyveleg, s amely mára szinte kiveszett a buddhizmus árnyékában. A buddhizmus mégis felkarolta ezt a térséget, és a nehéz magashegyi éghajlat ellenére biztos menedéket adott a keresőknek, s kielégítette a tibetiek igényeit. Tibet sok szempontból erős, mint egy tigris, hitéletében, metódusában, de önvédelmében birka, mondhatni, túl jámbor. Kína talán ráunt ezeréves tanításaira, a konfucianizmusra és a taoizmusra, mert úgy döntött, hittől, vallástól mentes, és még a filozófiát is szentimentálisnak bélyegző politikai rendszert vesz magára, a kommunizmust, amely egyenlőséget hirdet, sok szempontból azonban látva e keleti példát inkább diktatórikus. Mi is áll Tibet megszállása mögött?

Tibet megszállásának háttere
Tibet egy gazdaságilag alig de kulturálisan gyümölcsöző terület, mi több, egy rejtett, misztikus térség, amely mindig vonzotta az utazókat, kutatókat. A gyarmatosítások kora után, ami már a világ sokszori felosztását követte, a nagyhatalmak képtelenek voltak türtőztetni magukat, s szerettek volna Tibet felett is befolyást szerezni. Kína
császárságként működött évezredeken keresztül, s több alkalommal befolyást szerzett Tibet felett. Ez a befolyás nem volt mindig egyértelmű, hiszen a buddhista vallási értékek mindenekfelett szabadon tartották az országot. Az első világháborút megelőzően a britek már nem csak Indiára apelláltak, hanem Tibetet is óhajtották. 1904-ben bevonultak Lhászába, és az ország megnyitását követelték a nyugati kereskedők irányába, de sajnos nem sok jóra számíthattak, a szellemileg ragyogó de gazdaságilag elmaradott ország egyszerűen nem volt kíváncsi a televízióra és beafstekre. A 19. században az utolsó kínai császári család került sorra a mandzsu dinasztia, etikátlan viselkedésük, helytelen kormányzásuk azonban a még Konfuciusz elveit dédelgető embereknek aligha tetszett, s a családot mondhatni a belső hatalmi harcokkal együtt ez fel is emésztette. A 20. század elején azután Kínában elindult egy mozgalom, amely gyakorlatilag győzedelmeskedett a monarchia felett, és a császárok és Japán által kiállított bábcsászár felett. 1911-ben Kína gyakorlatilag lecseréltre államformáját köztársaságra, később Mao Ce-tung kikiáltotta a Kínai Népköztársaságot. A császárok kora lejárt, helyét az Oroszországról eszmékben is levált kommunista eszmerendszer vette át, s ennek is speciálisan Mao féle fűszerezése a maoizmus.
Kínának nem kellett több, bár a történelmi Tibet határai már régen nem őrizték eredeti formájukat Kína ezt is soknak találta, és forradalmi törekvéseihez elengedhetetlennek tartotta Tibet bekebelezését. A kommunista csapatok 50-ben megszállták a területet. Kilenc éven át zajlottak a tüntetések, végül 59-ben a komolyabb megtorlások idején, a Dalai Láma Indiába menekült a hatalom elől.
HarmoNet tipp: A világ teteje >>
Tibet Kína részeként 
Tibet felett bealkonyodott. Korábban Tibet vallásállam volt, beszélt nyelve nem volt írható, írása a szentiratokra korlátozódott és bonyolultsága miatt a tanultak kiváltsága volt, így elsősorban a szerzeteseké, akik napi 4 óra alvással élték mindennapjaikat. A kommunizmus előretörésével az írásbeliség elindulhatott Tibetben, mi több, Kína oktatási rendszert dolgozott ki egész Tibetre nézve, azonban megszégyenítve a népet, a kínai lett a hivatalos nyelv, a tanulás, a vizsgák, a felsőoktatás és ügyintézés nyelve így gyakorlatilag az ezredfordulóig két generáció is felnövekedett úgy, hogy már nem tanulta meg rendesen saját anyanyelvét, a tibetit. A Dalai Láma természetesen rendszeresen egyezkedni kívánt a kínai kormánnyal, azonban kérése süket fülekre talált. Minden hatalmat és gazdasági irányítást átadott volna mindössze vallási és kulturális erőket kérte, a buddhista vallásgyakorlat lehetőségét, és a nyelvet. Kína azonban tisztában volt azzal, hogy a nyelv és vallás egy nemzet egy nép összetartásának alapja, így megtiltotta az ezek feletti hatalmat, és a lámát ellenségnek kiáltotta ki, akit mielőbb "ki kell irtani".
A tibeti írásbeliség és nyelv meggyalázása
Az elnyomásban és nehézségben az egyetlen menedék az irodalom lehetne, akár a szórakoztató irodalom, amely halványan és finoman megőrizheti a tényeket és emlékeket. Tibetnek azonban csak vallásos irodalma volt, később, pedig egyszerűen semmilyen. Kína engedett, de engedése többet ártott, mint használt. A tibeti írók kínaiul kezdtek írni, nem pedig saját anyanyelvükön. 1980-ra kibontakozott a dilemma a tibeti irodalomról. Nevezetesen hogyan lehetséges egy nemzet irodalmának nevezni valamit, amely nem a nemzet nyelvén íródott? Tibet ehhez hasonló problémák sorával találta szemben magát, Kína azonban egyértelműen csak azokat az írókat támogatta, akik kínaiul alkottak, sőt korábban minden egyes folyóiratot a publikálás egyetlen felületét is kontrollálta, ellenőrizte. Az irodalom Kína elkendőző eszköze lett, az irodalom ugyanis példamutató művészet, az utódok gyakran bölcsen elődeik munkásságát mímelik, így azonban az első kiadott írás után, a tibeti irodalom egyetlen téma lett, a kínai néphadsereg békés felszabadítása, hála, köszönet és áhítat.

Ahogy Mao hatása 76 után, halála után gyengült úgy erősödött az önérzet a tibeti írókban, s többen alkotni kezdtek saját anyanyelvükön. Kezdetben verseket írtak, és témát változtattak. A tibetinek lenni jó profán de tökéletes életérzését csak a 80as évek vége felé kezdték merni megfogalmazni. Tibetnek sokáig egyetlen tibeti nyelvű lapja volt, s mivel az oktatás nyelve továbbra is kínai maradt, ezért ezeket a lapokat is egyre kevesebben értették. Tovább élt azonban az irodalom szocialista eszméje, amely korábban az egyetlen szempont volt, ami nem hasznos, az semmirekellő, nincs értelme, nem való ebbe a világba. Az irodalom így valamire való, hasznos kellett legyen. A művészet az irodalom és nyelv ilyen mértékű felzabálása még Indiában sem volt jellemző, ahol az angol nyelv használata és egyáltalában a brit önkény a kultúra gyökereit is kiforgatta a földből, ahol India történelmét és régészeti maradványait engedélyezték, vagy elvetették, vagy maguk írták a britek egy angliai egyetemi India szakról. Ez is a hagyományok, a gyökerek, így az összetartozás a szocializálódás lehetőségnek megtépázása, de Tibetben a nyelv kiformálódásának idején, annak eltiprása történt. Képzeljünk csak el egy, éppen járni tanuló gyermek fizikai deformációit, és lehetőségeinek megtépázását azzal, hogy összekötjük két lábát, s zsákbanfutó bukdácsolását nézzük messziről.
Egyéb fortélyok
Kína emellett atomtemetőt csinált Tibetből, piacot a civilizálni valóból, egy kopasztott földet, amelynek több évezredes vallása, békés hite dühítette a kommunista eszmék gondolkodóit. A szerzetesek persze könnyű ellenfelek voltak, az ahimsá, erőszak nélküliség elvével igen nehezen szálltak szembe a kínai katonákkal. Később Tibet sorsához az is hozzájárult, hogy egy, a modernizáció szelében felnőtt generáció már maga is változást, újulást, és modern társadalmat akart - igen természetes igényként - azonban ez a generáció is megtartotta volna hagyományait, szokásait, amit azonban elvettek tőle.
Tibet jövője
Tibet máig kérdés. Irodalma alakul. Nehéz másképp fogalmazni, mert 14 év alatt összesen 700 elbeszélést publikáltak, s vélhetőleg nagyjából ennyi is készült. Tibetben ma az irodalom, a nyelv így a kultúra két arca van jelen. A kínaiul író tibeti íróké, akik nem is tudnak másképp alkotni, szemben a tibeti nyelven író hazaiakkal. Ezzel gyökeresen szemben állnak azok a modern helyzetképek, hogy olykor kínai alkotók írnak Tibetről, álmodozva, mélázva, valami misztikusat megragadva ami azonban legtöbbször a marxista maradványokon kívül nem sok szellemiséget és főként nem tibeti ízt tudja felmutatni.
HarmoNet tipp: A Dalai Láma családja >>

A tibeti irodalom sablonos lett, Pusztai, pásztorkodásról regélő, a buddhizmust rejtőnek kellett lennie, ráaggatták ezt a szerepet, s nehéz kinőnie. Tibet azonban ma még mindig a forrongások középpontjában áll, 2008 márciusában s áprilisban is több alkalommal történtek lázadások, véres tüntetések, s a mostani fiatalok és tüntetők a lámával ellentétben már nem vallásszabadságot, vagy kulturális autonómiát kívánnak, hanem valódi és teljes függetlenséget Kínától. A véres zavargások ellenére Tibet él és lélegzik, életben tartja a belső dac, a mintegy 1,2 millió eltávozott tibeti lelke, akiket fél évszázad alatt öltek meg saját otthonaikban. Tibetbe mesterségesen érkeztek telepesek. Átlag emberek, a jövő reményében, telepítve, akár egy egynyári növény. Ne gondoljuk, hogy rossz emberek, pusztán eszközök a hatalom kezében. Tibet sosem veszhet el. Bár ezer erőszak megtörte de hamvaiból újra és újra feléled.
Készült a tények, a szomorú valóság, és Madaras Takács Réka, A modern tibeti irodalom kialakulása és paradoxonai című tanulmánya alapján.
HarmoNet Könyvajánló (kapcsolódó írás): Ablak Tibetre >>
Fodor Kata



