Az árulás csókja - ebben teljes az egyetértés. Holott ez a lehető legfelszínesebb értelmezése a getszemáni kertben történteknek. A júdási árulástörténet mélységében az őszinte és tevékeny szeretet tragikuma rejtezik, annak a szeretetnek tragédiája, amellyel a legjobbat akarja az ember és következménye a másik kínhalála. Júdáscsókok elkövetői és szenvedő alanyai vagyunk egyszersmind.
Mit árult el Júdás? Szinte semmit. Csak a Mester tartózkodási helyét. Miért? Hogy elfogják? Igen. Azért, hogy utána egy koncepciós per keretében elítéljék, és kivégezzék? Nem. Júdás nem elveszejteni akarta Jézust, hanem királlyá tenni. Júdás zseniálisan megtervezte és előkészítette Jézus hatalomátvételét.
Júdás, egy a tizenkét tanítvány közül ugyanúgy viszonyult Jézushoz, mint a többi. Szerette őt, és a Választott Népnek megígért Felkentnek, Messiásnak tartotta. Ebben az időben a korabeli zsidóság a Messiás személyét prófétai jövendölések alapján hatalmi tényezőként értelmezte,Isten által küldött szabadítónak tekintette, királynak, aki helyreállítja Izrael országát. A korszellemnek megfelelően mindenki, aki Jézus messiási mivoltában nem kételkedett, őt egyben a leendő uralkodónak is tartotta. Tanítványai is kivétel nélkül. Az utolsó vacsora előtt azon vitatkoztak, hogy közülük ki, milyen előkelőségi sorrendben fog ülni a királyi trón körül. Sőt, Jézus halálát és feltámadását követően, amikor legutoljára volt együtt velük, a tanítványok legutolsó kérdése is a hatalom átvételének időpontját tudakolta: "Mikor állítod helyre Izrael országát?" Ez azt jelentette, hogy semmit sem értettek a Jézusi életműből. Az, aki mindent értett, ekkor már halott volt. Öngyilkos lett. Ő volt Júdás.
Jézus tanítványai közül minden bizonnyal Júdás volt a leggyakorlatiasabb, hiszen a kis társaság pénzügyeit is ő intézte. Egy alkalommal, amikor egy asszony kincset érő olajjal öntözi Jézus lábát, felháborodik a pazarláson, hogy miért nem a szegényeknek juttatják az olaj értékét. Ez a tanítvány ugyanúgy tanúja volt Jézus életének, mint a többi. Látta, milyen hatalmas erők ura Jézus. Ott volt, amikor a szélkorbácsolta, viharosan hullámzó tó pillanatokon belül csendes tükrűvé vált. Ő is osztogatta a halat és kenyeret a több, mint ötezer embernek és tudta, hogy az indulókészlet mindössze két hal és öt árpakenyér volt. Szemtanúja volt annak, hogy vakok láttak, sánták jártak, halottak támadtak életre. Meggyőződése volt, hogy íly erőkkel csak az Isten embere, a Messiás rendelkezhet. Csak azt nem értette, hogy miért nem használja ezt az elképesztő potenciált a hatalom mielőbbi - jogos és Istentől rendelt - átvételére. Azt is megrendülten vehette tudomásul, hogy Jézus kerül minden erőszakot, sőt, amikor a nép lelkesedése révén mozgósítható lenne, elküldi az embereket, ő pedig félrevonul imádkozni. Tudta, hogy Jézus a hatalom megszerzése érdekében sohasem fog erőszakot alkalmazni. Hogyan lehetséges mégis a felülkerekedés, a másokkal szembeni erő megmutatása úgy, hogy az erőszakmentesség ne szenvedjen csorbát? Mikor etikus az erőszak? Mikor "jogos"? A válasz a mindenkori erkölcsi kódex szerint az, hogy ha megtámadnak, a védekezés megengedett.
Judás tudta, hogy Jézus a Messiás, és ezért ő a hatalom várományosa. Tudta, ereje megmutatására csak etikusan hajlandó. Tehát Jézust ahhoz, hogy erejét nyilvánvalóvá tegye, olyan helyzetbe kell hozni, hogy védekeznie kelljen. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a fennálló hatalom előtt nyilvánvalóvá váljék ereje, hatalma, isteni küldetése. Tehát a hatalmat kell rábírni arra, hogy erőszakkal forduljon Jézus felé. De az sem mindegy, hogy mikor kerüljön erre sor. A legalkalmasabbnak a zsidók legnagyobb ünnepe, a húsvét bizonyult. Ezen az ünnepen Jeruzsálem lakossága a többszörösére duzzadt. A megszálló római hatalmat gyűlölő zsidóság ilyenkor oly veszélyesnek bizonyult, hogy az egyébként Caesareaban székelő helytartó Jeruzsálembe utazott katonái élén, a jelenlétével megakadályozni bármilyen felkelés kirobbanását. Ha ilyenkor, amikor az egyiptomi fogságból való megszabadulást ünneplik, amikor oly sokan vannak az elnyomókat gyűlölők, amikor csak egy kis szikra is elég a robbanáshoz, ha ekkor kiderül, hogy itt van a várva várt szabadító, az isten felkentje, a Messiás, aki az őt ért támadásra védekezésül megmutatja minden elképzelést meghaladó erejét, akkor a hatalom átvétele nem hosszan elhúzódó véres harcok eredménye, hanem órák kérdése csupán. És Judás azt is tudta, hogy Jézus ereje a továbbiakban képes lesz a megszálló hatalom megbénítására, és vérontásra nem kerül sor. Ezért kereste fel a Szanhedrint, a Vének Tanácsát. A törékeny vallási önkormányzat képviselői féltek attól, hogy a Jézus iránti lelkesedés felkelést robbant ki, ezért jobbnak látták likvidálni, mert tudták, a rómaiak nem kegyelmeznek, elpusztítják Izraelt. Júdás tudta ezt, de azt is tudta, ha a Vének Tanácsa meggyőződik Jézus messiási mivoltáról, nem likvidálója, hanem trónra emelője lesz. Ezért árulta el nekik Jézus tartózkodási helyét, sőt vállalta, hogy a Szanhedrin pribékjeit, akik, maguk is messiásváró, rómaiakat gyűlölő zsidó emberek voltak, személyesen vezesse Jézushoz. Egy jelben állapodtak meg. Júdás csókkal jelzi a fogdmegeknek, hogy a helyszínen tartózkodók közül ki Jézus, hisz nem ismerték.
Júdás tudta azt, hogy Jézus ismeri a tervét. Judás a hatalom átadásának húsvéti ajándék-örömével a szívében megy a pribékek élén. Tudja, az elfogásra menők nemsokára ujjongva viszik a vállukon a Vének Tanácsa elé a Messiást, hisz éppen ok azok, akik meg tapasztalják az erejét. Ok azok, akik szétkürtölik a hírt, hogy itt a Messiás. Szívében örömmel lép a kertbe. Arca derűs, sugárzó. Odasiet Jézushoz, szemében az "itt hozom a hatalmat Uram" üzenete, és a jelül szolgáló csók az ajándékozó szeretet csókja. Ám Jézus reakciója váratlan és érthetetlen. Azt kérdezi: "Csókkal árulod el az Emberfiát?" Judás nem érti. Mit árult el ? De az események gyorsan peregnek. A fogdmegek vezetője - biztos, ami biztos -megkérdezi Jézustól: "Te vagy a názáreti Jézus?" És Jézus válaszol: "Igen, én vagyok." És ekkor az elfogására jött emberek a földre zuhannak. Judás ekkor látja beteljesülni eddigi erőfeszítéseinek értelmét. Ujjong. Igen, most Jézus megmutatta, ki is ő valójában. Judásnak az öröme a világtörténelem utolsó érvényes erőszak fölötti öröme. Mert a következő pillanatban érvényét veszti minden győzelmi mámor. A pribékek felkászálódnak, és elfogják Jézust. És Jézus hagyja.
Ekkor omlik össze Júdás. És ebben a pillanatban megvilágosodik. Tudja azt, amit a többi tanítvány csak sokkal később sejt meg, és János, a legfiatalabb is csak több, mint fél évszázad múlva vet papírra, azt, hogy "Szeretet az Isten."Most döbben rá arra, ki valójában az ő Mestere. Most tudja meg, hogy valójában Ő a leghatalmasabb, a legerősebb, mert a legnagyobb erő: nem élni az erővel. Most érti meg, hogy az erőszak a gyengeség. Még akkor is, ha csak védekezésre alkalmazzák. A legnagyobb hősiesség: még védekezni se! Az igazi erő a vállalt gyöngeség. Judás eddig Jézusnak a természet erőit irányító hatalmától volt elbűvölve. Most, az igazi erő láttán nem Jézusban csalódik, hanem önmagában.Azt hitte, különb a többinél, ám rá kellett döbbennie, ugyanolyan értetlen volt, mint azok. A legjobbat akarta, és a legrosszabbat eredményezte. Hatalomra akarta segíteni Jézust, és a bitóra juttatta. Judás halálosan kétségbeesik. És a kétségbeesés reménytelenségében az emberi szabadság végső ajtaján kilép az életből. Öngyilkos lesz. Az emberi szíveket ismerő irgalom, az emberi értelem korlátait is látó megértés ugyanúgy a szívére ölelte őt is, mint ahogy mindannyiunkat is a szívére ölel.
Júdás csókjának üzenete: a szeretet nem az érzelmektől fűtött, a másik érdekeit szolgáló, jószándéktól vezérelt lázas tevékenység, hanem a szív csendjében fogant megértő figyelem.
Részlet a Bibliából: http://ns.elender.hu/elender/drdani/biblia/uj/jud/chap001.html
Biegelbauer Pál
Az árulás csókja - ebben teljes az egyetértés. Holott ez a lehető legfelszínesebb értelmezése a getszemáni kertben történteknek. A júdási árulástörténet mélységében az őszinte és tevékenyszeretet tragikuma rejtezik, annak a szeretetnek tragédiája, amellyel a legjobbat akarja az ember és következménye a másik kínhalála.
Tetszett a cikk?



