Régen az emberek úgy éltek, hogy életük minden percében igazodtak a természet rendjéhez, hiszen benne és általa éltek. A megtapasztalt körforgás, örök megújulás egy kozmikus folyamat részesévé tette őket, a környező világgal való azonosulás összhang-, biztonság- és teljességérzetet teremt, hiszen a káosszal ellentétben rendet, kiegyensúlyozottságot, harmóniát hozunk létre magunkban. A harmónia megteremtésének egyik, a művészet mellett talán legfontosabb eszköze az ünnep. Az ünnep célja tehát az egyensúlyteremtés önmagunkban, valamint önmagunk és a világ közt.
Az ünnep ugyanakkor a kapcsolatteremtésről is szól, három módon:
? egyrészt kozmikus rítussal az istennel, a teremtés kezdeti állapotával, tágabb önmagunkkal, tehát az egységgel. Az éggel való kapcsolat megújítása konkrétan meg is jelenik például a májusfa állítás, illetve annak megmászása esetében, ugyanis ez volt az eredeti értelme;
? másrészt a közösségben. Az ünnep közösségformáló erővel bír, igazán mindig közösségi, együttes, egymással megosztható élmény, ami megerősít a meglévő emberi kapcsolatokat és szellemi találkozást teremt az emberek között. Eszközei: szertartás, zene, közös cselekvés közös jelrendszer, szimbólumok alapján.
? harmadrészt szellemi találkozás önmagunkkal, önnön mélyebb tudatunkkal, szellemünkkel.
Az ünnep ettől lesz szakrális jelentőségű, vallásos élmény, az ünnep ideje pedig szent idő. Maga az ünnep szavunk is ezt fejezi ki: eredetileg id-nap. Az id összefügg az egy-gyel (például egyház) és az üggyel is, az ünnep első szótagja is erre utal. Az ünnep kiemelkedés a hétköznapokból, az idő többletjelentéssel való felruházása, periodikus megszentelése. Az idő folyása ugyanis körkörös is, vissza-visszatérő, a ciklikus, így az ünnepek ritmust adnak az emberi létezésnek.
E célt szolgálja a névnapok és születésnapok megtartása is. A ritmus a rítussal is összefügg, azaz a szertartással, áldozathozatallal. Az áldozatbemutatás olyan központi kultikus cselekmény, amikor magunkból feláldozunk valamit, hogy azt az űrt valami több, gazdagabb betölthesse. A szent valóság, a transzcendencia így megnyilatkozhat.
Ami azonban igazán fontos lehet számunkra, az az, hogy mit tehetünk mindebből élővé. Ehhez fontos, hogy ne a jelképeket tiszteljük, hanem a jelképek mögötti üzenetet értsük, lényeget éljük. Például a gyertyagyújtás, a Karácsonyfa feldíszítése, egymás megajándékozása, az együtt elköltött ünnepi vacsora szimbolikus tettek. Csak rajtunk múlik, mit váltunk valóra, mit tárunk fel, ami az évkörön végighömpölygő, például a jegyek természete szerint arcát változtató erőhöz igazodva a hagyományból, ünnepekből, szertartásokból ? lehetőleg legmélyebb üzenetüket megragadva ? ma is élhető.
Hogy életünket újra és újra megélhető és építő szertartások láncolatává változtathassuk, megfigyelhetjük magunkban a természetet és a természetünket, bensőnket egyaránt átható erőket. Mivel ezeket az erőket az égi jegyek, a Nap állomásai is megjelenítik, azt is tudatosíthatjuk, hogy mi vagyunk a Naphős, aki végigvándorol az égi útján, miközben fénye, a mi tudatosságunk fénye télről nyárra, nyárról télre vívja a sötétséggel harcát. Ahogy a fa tövéhez érkezik meg, a gyökereknél születik a növekvő világosságú, égi pályáján innentől emelkedő Nap, úgy mi is újjászülethetünk Karácsonykor, akár az első gyertyagyújtáskor a karácsonyfa mellett.
Az ünnepek mai időpontjai azonban már nem minden esetben esnek egybe a kozmikus eseménnyel. Például a Karácsonyt, a fény születését ma nem a téli napforduló idején ünnepeljük, amikor már elkezd nőni a fény a világban, hanem három nappal később. Ez alkalmat ad nekünk egy olyan rendszer kialakítására, amikor a kozmikus esemény napján belül élhetjük meg az ünnepi élményt, a hivatalos ünnepen pedig társainkkal, közösségben.
A belső ünnep így: szellemi találkozás magunkkal. A külső ünnep: szellemi találkozás másokkal. Mert az igazi ünnephez olykor olyan közösségre is szükség van, amelyben átélhetjük az egység érzését.
Csörgő Zoltán
Javaslap
Régen az emberek úgy éltek, hogy életük minden percében igazodtak a természet rendjéhez, hiszen benne és általa éltek. A megtapasztalt körforgás, örök megújulás egy kozmikus folyamat részesévé tette őket, a környező világgal való azonosulás összhang-, biztonság- és teljességérzetet teremt, hiszen a káosszal ellentétben rendet, kiegyensúlyozottságot, harmóniát hozunk létre magunkban.
Tetszett a cikk?



