A fa már az Ószövetségben is a kozmikus életerõ szimbóluma, a pogány hitvilágban pedig gyakran az istenség lakóhelye. Az európai népszokásokhoz gyakran kapcsolódik zöld ág vagy valamilyen más, életet jelképezõ növény. Gondoljunk csak a májusfára, mint a természet újjászületésének szimbólumára, vagy a Luca napján cserépbe vetett búzára, melynek karácsonyig történõ növekedésébõl a következõ évi termésre következtetnek.

A fa már az Ószövetségben is a kozmikus életerõ szimbóluma, a pogány hitvilágban pedig gyakran az istenség lakóhelye. Az európai népszokásokhoz gyakran kapcsolódik zöld ág vagy valamilyen más, életet jelképezõ növény. Gondoljunk csak a májusfára, mint a természet újjászületésének szimbólumára, vagy a Luca napján cserépbe vetett búzára, melynek karácsonyig történõ növekedésébõl a következõ évi termésre következtetnek. Ide tartozik a karácsonyi "életfa" vagy termõág is, melynek állítása a magyarság körében általános volt. A Katalin-napkor vagy Borbála napján vízbe tett ágak általában karácsonyra zöldültek ki, és a hosszú éjszakák komor hangulatában az életerõ jelképévé váltak. Az emberi hajlékok melegében rügyeztetett termõágak utóda a karácsonyfa.

Karácsonyfa szavunk kétszáz éve még a földesúr részére karácsonyi adóként szállítandó tûzifát jelentette. Mai jelentését a német Weihnachtsbaum tükörfordításaként nyerte. A karácsonyfa-állítás szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered, és a Rajna felsõ szakaszának vidékén alakult ki a XVIXVII. században. A XVI. századi Elzász erdészeinek szóló utasításokból kiderül, hogy városi polgárok és céhtagok az erdõkben karácsonyi "májusfákat" vágtak. A rendeletek megszabták, hogy egy polgár csak egy fát vághatott ki, és ez nem lehetett 3 lábnál magasabb. Késõbb rendeletekben tiltották meg a fenyõfák kivágását, de a szokás terjedését már nem tudták meggátolni. A XVIII. század elsõ felében a szászországi Zittauban annyi feldíszített gyertyás karácsonyfát állítottak, ahány megajándékozott személy volt a családban.

A karácsonyfának német nyelvterületen való gyors elterjedéséhez bizonyára Goethe is hozzájárult, aki a Werther szerelme és halála címû, 1774-ben Lipcsében megjelent levélregényében így ír róla: "... Werther arról beszélt, hogy mennyire fognak örülni a kicsikék, és arról az idõrõl, amikor egy-egy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklõ fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelket."

Berlinben a XIX. század elsõ évtizedeiben kezdtek karácsonyfát állítani. Innen jutott el Bécsbe, ahol az arisztokrata- és mûvészkörökben gyorsan elterjedt. A század közepén már a legszegényebb bécsi családok sem ünnepeltek karácsonyfa nélkül. Érdekes adat, hogy amikor 1860 karácsonyakor Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József e távoli helyre is küldött neki feldíszített fenyõfát. Angliába a német Szász-Coburgi Albert, Viktória királynõ férje vitte az elsõ karácsonyfát. A német területen kialakult szokás egész Európában elterjedt, kivándorlók révén a tengerentúli területekre is eljutott.

Magyarországra a karácsonyfa a szoros német és osztrák rokoni kapcsolatokkal bíró arisztokrata családok által jutott el. Pesten az elsõ karácsonyfát minden bizonnyal Brunszvik Teréz grófnõ állította 1824-ben. Elterjesztésében jelentõs szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. Az 1840-es években már a polgárcsaládok karácsonyához az örökzöld fenyõ is hozzátartozott. A ’60-as években, adventi idõszakban, Pesten fenyõvásárok voltak. Az aradi Alföld címû újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nõnevelõ-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, melynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek címû karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg elõször.

Az új szokás a XIX. század második felében jutott el Erdélybe. Meghonosításában a magyar földesurak, papok és tanítók mellett az erdélyi németeknek is nagy szerepük volt. Kései megjelenését és lassú terjedését jelzi, hogy falun még az elsõ világháború után is többnyire csak a protestáns lelkészek, a tanítók és a jegyzõk állítottak karácsonyfát. Visky Károly szerint 1918-ban az erdélyi magyar paraszt sehol sem díszített karácsonykor fenyõfát. A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjai szemléletesen mutatják, hogy a szokás miként terjedt nyugatról kelet felé. Székelyföldön sem nagyon régi szokás a karácsonyfa-állítás. Erdélyben emlékezet óta kizárólagos forma az álló fenyõ. Dunántúl egyes falvaiban a fenyõágakat a mennyezet gerendájára függesztették.

A karácsonyfát kezdetben almával, dióval, ostyával, mézespogácsa-alakokkal és cukorral díszítették. A díszek készítésekor fõ szempont volt az ehetõség, a gyerekek fabontásakor nyalánkságként megették. Már az elsõ karácsonyfákon hajlított dróttal rögzített gyertyák égtek. A XIX. század vége felé már a csillogó díszek váltak a karácsonyfák összképének meghatározóivá. Üvegdíszek gyártására vonatkozóan 1848-ból származik az elsõ adat, nagybani elõállítása Németországban már a század végén elkezdõdött.

A mai karácsonyfák többségén a lobogó fényû gyertyák helyett elektromos árammal mûködõ izzók villognak, a régi, ehetõ díszeket teljesen kiszorították a csillogó üvegdíszek. A szaloncukrokat még nem gyártják üvegbõl, de a mai ínséges idõkben sok helyen mégsem fogyasztják el, inkább elteszik a következõ karácsonyra. Az élõ fák mellett mûanyagból készült örökzöldeket is díszítenek. A nyugat-európai országokban évek óta mûködnek fenyõfakölcsönzõ cégek, amelyek az ünnep idejére ládákba ültetett fenyõket juttatnak el a megrendelõk lakásaiba. Így egy élõ fenyõ többször is karácsonyfává válhat.

Forrás: http://informatika.szarvas.hu/cgi-bin/szarvas_es_videke/szarvas.awk?2000/12.22/kar.doc
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.