A tudatos embernek önmagán kell dolgoznia, hogy visszatérjen emberi mivoltához. Ahhoz, hogy az ember valódi lehetőségeit megismerjük, fel kell emelni a köznapiból, a profánból aktivitásunkat a szakrálishoz. Szentté emeljük magunkat és környezetünket, egyre több dolgot tudatosítunk.
Méltóságos test
Az uralkodókat gyermekkoruk óta tanították egyenes derékkal járni. Fűzők és övek tartották a nyakat, a derekat, nem hagyva helyet a pongyolaságnak, elhízásnak. A lelógatott fej az alázat jele, aki magát ehhez szoktatja, másokkal is tudatja, hogy elfogadja a befolyásoló hatásokat: lehet nekiparancsolni. Az ember is műalkotás, már tinédzser korunk óta felelősek vagyunk arcunk minden rángásáért, ráncáért. „Ne ráncold a homlokod, mert úgy maradsz!” – ijesztgetik a szülők a gyermeket, és igazuk van. Arcunkról látszanak meg gondjaink, és annak eredményeképpen bánnak velünk mások, legtöbbször ők is tudattalanul.

Japán művészetek
Müller Péter a japán ember tudatosságára hívta fel a figyelmet előadásában, melyet a Szintézis Szabadegyetem nyílt napján tartott. Japánban művészet a harc, a kendo, a kunfu, az aikido, az íjászat, a teaszertartás, a kertrendezés: minden, amivel a világ felé fordul az ember. A No-színházban vagyont érő ruhákban lépnek fel, minden mozdulatnak üzenete van. Az egyéniség megszabja a formát, a színeket. A japán kertben nem véletlenszerűen vannak elhelyezve a kövek, minden rendezett.
Ahhoz, hogy ez a maga tökéletességében létrejöjjön, már kora gyermekkorban így kell nevelni a gyermeket. Ha az asztalhoz engedik, nem engedheti meg magának, hogy beleszóljon a felnőttek beszélgetésébe, vagy illetlen érzelmeket mutasson mások előtt. A gyermek tanuljon meg beilleszkedni a társadalomba, első tanulni valója a végtelen türelem. A társadalmi életet is művészi módon kell szabályozni.
Az etikett
Hasonlóképpen szabályozták arisztokráciánk világát is, pontos szabálya volt mindennek, hogyan kell a gyermeknek szüleihez viszonyulni. Ez azonban külső szabályozás volt, a mai tudatos embernek önmaga számára kell megalkotni a szabályokat. Minthogy ezt nem tehetjük meg az élet minden pillanatában, a művészetek segíthetnek, hogy adott időben és térben elkülönítsük a szakrálist a profántól.
Művelem a testemet és a lelkemet, hogy bátor, félelemnélküli határozott ember legyek. A testet ugyanúgy kell művelni, mint a lelket. Azt a részt, aminek ura vagyok, a tökéletesség szintjére próbálom emelni. Ahol hibát látok, azt időben korrigálom, még mielőtt megszűnik a rugalmassága, és törni kezd.

A gondok azért jönnek, hogy megoldjuk őket
Miként a testünk végezhet jógagyakorlatokat, a lelkünk is változik aszerint, ahogy naponta gyakorlásra késztetjük a magunk választotta művészet által. A művészettel nem kiugró eredményeket, díjakat kell elérni, hanem írni, festeni, muzsikálni magunknak, saját megelégedésünkre.
A nagy művész a bemutató után képes leülni és újra kezdeni az egészet, mert ő veszi észre leginkább, mi az, amit nem tudott megoldani tökéletesen.
Népzene, népművészet
A népművészet nem egyes kiválasztottak műfaja. Nem egy-egy kiváló népzenész alkotja meg a dalokat, hanem az egész közösség formálja folyamatosan, egyszerre dalol, versel, táncol. A népi motívumok apáról fiúra szállnak, mindenki megismeri az eszközöket, és egy kicsit tökéletesíti a művet. A népi faragások mindig kiemelnek a hétköznapokból, nem a vulgárisat mutatják fel, hanem az ideális virágot, állatot, embert, ruhát. Nem az őserdőt akarja ábrázolni, hanem az ember által megszépített kertet.
Mesterségek
A régi mesterségekben még megvolt ez az igény. Mesterré váláshoz fel kellett mutatni egy mesterművet, amit a többi mesternek el kellett fogadni. A kézzel készített asztal, szekrény tükröt tartott készítőjének: ilyen a lelked, így művelted meg a kezedet, ezt tudtad létrehozni. Ma az embernek magának kell megtalálni azt a művészetet, amivel elméjét és szívét türelmesen gyakoroltatja.

Emberi kapcsolatok
A legnemesebb feladat az emberi kapcsolatokat tökélyre fejleszteni. Ezt is sokat kell gyakorolni önmagunkban is, amikor egyedül vagyunk, gondoljuk végig, mit kell megtennünk a másikért, s amikor együtt vagyunk, óvni a kapcsolatot a felszínes emócióktól. Nem várhatjuk a másiktól, hogy lépéseket tegyen felénk, a mi eszközünk saját magunk vagyunk.
Ha probléma adódik, azt kell megvizsgálni, mit tehetnék én, hogy jó irányban történjék változás. Kár a korszakot hibáztatni, azon változtatni nem tudunk, de adott egy ember és annak környezete – saját magunk -, amin folyamatosan dolgozhatunk. Hagyjunk szabad időt a társunknak, hogy ő is felül tudja vizsgálni saját lehetőségeit, tanácsot kérhessen másoktól, semmiképpen se akarjuk a másik embert kisajátítani.
Mindehhez legjobb környezet a csend. Az ego fél a csendtől, visszavonul, helyet ad a magasabb erőknek.
HarmoNet-tipp: 13+1 önbizalomépítő tipp >>
Dobosy Ildikó



