Szeretnénk tudatunkkal felülkerekedni a halálon és a temetésen. De éppen tudatunk foglalkozik közben a halállal. Ez a fehér elefánt? Amire nem szabd gondolni? Látjuk, de nem értjük, mi történik.

Edit egyedül állt. Távolabb a tömegtől Juci temetésén. Andreán és apján kívül senkit se ismert. Úgy érezte, most nem mehet oda hozzájuk, ők voltak a középpontban, Edit csak egy ismerős a sok közül. Pedig senkire nem lenne olyan szükségük. De ezt ők se mondják ki, Edit se. Egy férfi állt még magányosan egy fa mellett, felismerte, ő is bólintott, s amikor a tömeg oszladozni kezdett, odament hozzá, lehajolt, és Edit hang nélkül megcsókolta az arcát.

Egy születésnap

Egy éve volt, amikor először érintették egymást kéz és arccsókkal. A férfi fiának születésnapjára hívta meg, három asszonyt és a gyerekeket: Andreát és annak édesanyját, Jucit is. Edit kiöltözött. A férfi megkérdezte, észrevette-e, milyen csinos most Juci. Meglepődve helyeselt, de csodálkozott, hogy azt miért nem vette észre, hogy ő milyen csinos. Igaz, hogy Juci húsz évvel fiatalabb volt, de az utóbbi időben leadott húsz kilótól inkább megtörtnek látszott.

Aznap délután még egyikük sem akart hazamenni. A gyerekek boldogok voltak, bújócskáztak a lakásban, a felnőttek pedig elmerültek az ivástól felhevített filozofálgatásban. Ott a halk zene mellett szívesebben táncolt volna lassú, édes tangót. De hát egy férfi és három asszony nem jó párosítás. Végül Edit indítványozta a búcsúzást, mert féltékenyen úgy érezte, hogy Juci itt maradna örökre, pedig ebben a házban ő akart háziasszony lenni.

Fél év

Juci kemény asszony volt. Az iskolában mindenkivel összeveszett (Editen kívül), mert valódi tiszta egyházi iskolát álmodott kitűnő tanuló gyönyörű lányának, és még az igazgató munkáját is irányítani szerette volna. Férjével mindketten segítettek az épület karbantartásában, felújításában. A tanárok két kedves, szigorú embert láttak több héten át keményen dolgozni. Mindenről volt véleményük, mindent ízlésesen akartak elrendezni. A következő szeptemberben azonban már csak a férj, Feri jött el az iskolába. Felesége rosszul érezte magát, azt mondta. Edit később közös barátjuktól megtudta, hogy az asszony évek óta rákos. Több műtéten is átesett már, de még reménykedik.

Edit szembe akart szállni a sorssal. Felkereste a házaspárt. Olyan meggyőzően beszélt a gyógyulás lehetőségéről, hogy reménykedni kezdtek. A orvos fél évet jósolt az asszonynak, Edit úgy gondolta, vissza lehet fordítani a terjedő burjánzást.

Aki él, az nem hiszi a halált

 – Higgyetek benne, hogy lehet segíteni! – meghívta őket magához, elkezdtek reménykedni abban, hogy a szeretet hatásosabb lesz, mint az orvosi kezelés. Hirtelen ők lettek a legjobb barátai. Juci lefeküdt egy sötét szobában és felváltva próbálták lelkének legsötétebb indulatait, félelmeit felszínre hozni és kiönteni, mint a vizet a pohárból. Ketten kellettek ehhez, mert egyedül mindketten hamar kifáradtak volna, hiszen mindnyájunk lelkében alattomos, sötét, kiirthatatlannak látszó mételyek vannak. És ezek éppen a hozzánk legközelebb állókkal teszik elviselhetetlenné az együttélést.

– Miért gyógyuljak meg? Mi értelme lehetne még az életemnek?
 – Fel kell nevelned a lányodat! Kötelességed ennivalóról, ruháról, lakásról gondoskodni számára.
 – Nélkülem is meglesz mindene. Feri gondoskodik róla. Nem az én gyermekem. Nekem soha nem lehetett gyermekem. Csak örökbe fogadtuk.

Többet erről nem beszéltek, mert ilyenkor Juci zokogásba tört ki. Talán majd egyszer Ferivel tisztáznak mindent.

Test és lélek átalakulásai

A szép festett-szőke gödörhajú asszony a kemoterápia által elvesztette a haját. Teljesen kopasz lett. Nem vette fel gyönyörű kalapjainak egyikét sem, egy zöld sísapkával fedte be fejét. Újonnan vásárolt drága fehérneműit a szekrényben hagyta várakozni, ő többé nem hordott melltartót. Edit állandóan bíztatta, de csak hónapokkal később látta meg a drága fehérneműket, a gyönyörű ruhákat, amikkel zsúfolva volt szekrénye. (Egy ilyen melltartó – bugyi szett legalább hétezer forint, Edit legfeljebb hétszázért vett kínai melltartót, százötvenért bugyit.) Sokáig csak melegítőt viselt, szabadidőruhát, majd hálóinget.

Edit hetente járt hozzájuk, mert véletlen folytán ők azt hitték, Edit tud angolul, és a kislányt angolra tanította. Az órák után leült az asszony mellé, megpróbálta a lábát masszírozni, de ő vette kézbe Edit lábát, s kiderült, hogy tanfolyamot végzett természetgyógyászatból, s éppen a talpmasszázs volt a szakterülete. Már mindent feladott, csak keményen bíráló hanghordozását tartotta meg. A kemoterápia idején Edit barátnője feladta a próbálkozást, mert ő azt próbálta elérni, hogy egészség-tudattal dolgozzanak, dobják ki a sötét, vad indulatokat. A kemoterápia ellenben éppen a betegségtudatra épül. Nem a beteg akar küzdeni az egészségért, jöjjenek az orvosok, a kísérletek, fekszik tehetetlenül, és várja minden nap a pusztulást.

Ágyba kényszerítve

Edit tudta, ha csak egy hétig feküdnie kell, három nap múlva minden porcikája mozogni akar. Utoljára kilenc évesen feküdt skarlátosan három hétig, de két lázálom között kiolvasta a gyermek-világirodalmat: az Ezeregy éjszaka világában messze repült térben és időben, édesanyja pedig József Attila verseket olvasott neki. Mozogni kellene. Terveket kovácsolni. Minden nap három lépéssel többet megtenni. A lakás egyhangúsága még az egészséges idegeket is kikészíti, csak a ledobált füzeteket, piszkos zoknikat, fehérneműt látja az ember, vagy befordul magába, és régi sérelmeit nyalogatja, a tévé világpusztító látomásai épülnek be tudatába. Minden este egy robbantást látunk, bankrablást, az aktuálisan hatalmon lévő gonosz csalásait.

A család: áldozatok, szentek?

Andrea közben továbbra is kitűnő tanuló volt, dzsessz-balett, zongora, majd klasszikus balett órákra járt, délután még maga utazott a városban, este Feri átment érte Budára. Edit csodálta türelmét, ahogy végignézte anyja haldoklását, és soha nem szólalt vissza, ha az korholta (ez minden órában megtörtént, amikor otthon volt a kislány), de saját időtöltésein nem változtatott. Minden házimunka, pénzkeresés az apa feladata volt. Az utolsó három hónapban már nem reménykedtek semmiben. Mind a négyen türelmesen várták Juci halálát.
 
Edit egyik nap, amikor belépett, a gyönyörű ősz csigákba göndörödött hajat látta meg először. Mosolygott Juci arca, vastag volt az ajka, bár már csak teát ivott.

– De szép hajad van! – csodálkozott, mert ilyennek még sosem látta. Megcsókolta az arcát. – Gyere, segítek felkelni, próbáljunk meg mozogni, tornázni egy kicsit.
Juci dühösen felkiáltott: – Ne gúnyolódj! Belül rohadt vagyok. Nincs egy ép testrészem, és te a hajamat dicséred. – Felugrott, ledobta hálóingét, ott állt meztelenül, és olyan sovány volt, amilyen Edit szeretett volna lenni, csak a hetven kilóból megmaradt bőrtágulások formátlanították el testét. A harag képes volt kiugrasztani az ágyból. Egyébként férje mosdatta, ágytálaztatta.

Ezt a hájréteget le kellett volna tornázni – gondolta Edit. Most az izmok elsatnyultak a hónapok óta tartó fekvéstől. Lehet, hogy valóban csak hat hónapja volt hátra, ahogyan az orvos mondta tavaly tavasszal. De ezt a hat hónapot széppé lehetett volna tenni. Feri mindent megtett. Nyaralót épített, hogy szabad levegőn legyen. Mindent megvett neki. Amikor kórházban volt, naponta kétszer meglátogatta. Lemondott a szexről, pedig ezt az örömet Juci kézzel is megszerezhette volna hálából, áldozatra kész férjének. Feri úgy viselkedett, mint egy szent, egy Krisztushordozó, aki minden pillanatban hetven kiló terhet cipel a hátán. Csoda, hogy meg tudta tartani munkahelyét.

Kire haragszunk?

Leginkább Andreára volt féltékeny az asszony. Gyönyörű, magas, karcsú leányka volt, még csak ötödik osztályos de már magasabb, mint Edit. Ha volt ideje, bejárt az iskolai könyvtárba segíteni, vagy fiúkkal focizott. De Juci sértései ott vibráltak az agyában, és váratlan helyzetekben, látszólag ok nélkül iskolában zokogni kezdett. Nem bírta elviselni a legegyszerűbb kudarcokat sem.

Juci nem akart élni. Jóval túl volt a hatodik hónapon, amit az orvos jósolt, már a tizediknél tartott, de csak a halált várta fekve. Ha tanulás közben Edit nevetgélt a kislánnyal, mérgesen rájuk szólt, goromba szavakkal lehordta őket. Átmentek a másik szobába. Edit nem mert az ágy mellé ülni, félt, hogy vele is goromba lesz, és esetleg vérmes természetével maga is megsérti. Csak Feri hallgatta egész nap a lélek mélyéről felszakadó fájdalmat.

Nincs tovább. Vagy mégis?

Így ment el. Feri fogta a kezét. Féléberségből ment át a másik világba éjszaka. Békétlen emléke még ott van a lakásban, ahol semmi sem változott hónapok óta. Ruháira egyenként ráíratta, kinek fogja ajándékozni. Edit is annyit kapott, hogy autóval kellett hazavinni. Ismerős asszonyok felajánlották, hogy segítenek eltakarítani a hosszú haldoklás nyomait, de Feri és Andrea még hordozták a múltat. Andrea hevesen tiltakozott az ellen, hogy Feri valaha új asszonyt hozzon a házhoz. Most ő kaphatott meg mindent, amit megálmodott. Egy szép kislánynak pedig vannak álmai. Ha angol detektívregényt írnánk, ő lehetne mindennek az oka. Ha amerikai sikerfilmet, akkor Edit összeköltözne velük, új családot alkotnának. De mi Magyarországon vagyunk, a Pató Pálok és A magyar nemes-ek Petőfi által megírt országában, ahol ősi jelszó: „Ejh, ráérünk arra még!”

Sem Edit, sem Feri, de még Andrea sem értette meg, mi ment végbe az asszonyban, amikor az orvos megjósolta, hogy fél évig élhet mindössze. A halált megérthetetlen. Amíg élünk, még a temetésen is barátainkkal akarunk együtt lenni. Az életet visszük tovább.

Dobosy Ildikó

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.