Futballozni készülnek a gimnáziumi osztálytársaim, köztük Dávid, akivel eléggé kedveltük egymást. De Dávid nem árulja el, hová mennek. Először azt gondolom, hogy azért nem mondja, mert titkolni akarja a körülöttünk állók előtt a helyet. De később kiderül, hogy nekem sem akarja megmondani. Végre felfogom! Később Dávid visszakozna, hogy menjek velük nyugodtan, de akkor már én nem akarom. Részint megbántottságból, részint makacsságból. Akik elindulnak, kölcsönkérnek tőlem egy labdát. Később utánuk megyek, de akkor már senki sincs ott, mindenki elment a pályáról. Mindenfelé elszórt labdák hevernek, nemcsak bőrből valók, hanem gumilabdák is, jobbak, rosszabbak. Keresem a sajátomat, de nem találom meg. Még egy árokugrás is van, mert miközben a fűben is keresem a labdámat, egy árkot is átugrok.Később kevesebben mégis futballozunk, de nem a ligetben, hanem egy teremben. És valami miatt zacskókat kell húznunk a lábunkra, talán azért, hogy a parkettet védjük.
Kedves Ruth!
Nem tudom, hogy az álmom hordoz-e mások számára is használható jelentést, engem eléggé felkavart, és az ébredésemet követően is elég sokat foglalkoztatott. Eszembe jutott, hogy nemcsak a hajdanvolt osztálytársaimmal álmodom igen gyakran, de a különféle focizgatások is visszatérő elemek az álmaimban.
Például kívülállóként érkezem az edzésre, nem találok megfelelő méretű cipőt. Végül szorító érzéssel indulok futni egy kicsi cipőben.
Vagy törékeny üvegtárgyak között labdázunk. Olykor egy-egy üvegtárgy helyettesíti a labdát. Semmit nem verünk le, de mivel kapu nincs, értelmetlen körforgásnak tűnik a labdák és üvegtárgyak repkedése.
Máskor a kapu újságosbódé, ahova nem sikerül a híres játékosnak bejuttatni a labdát az autójából. Ennek egy körbe-köbe rohangálás lesz a vége, belerohannak másik bódéba is. Alig lehet felülről kimenteni a benne ülőt.
Magamról annyit, hogy 28 éves vagyok. Életemet masszív örömtelenség és nyugtalan keresések jellemzik. Nem is tudnám pontosan megmondani, valójában mit is keresek, de lehet, hogy éppen ez a baj. Mások ilyen korukban már igencsak megállapodnak. Az említett Dávid is nős, családos ember, komoly egzisztenciával. De engemet az ilyen életforma és siker sem elégítene ki.
Üdvözlettel: Attila
Kedves Attila!
A futballt ugyan nem szokás a szakrális labdajátékok közé sorolni, azt azonban, hogy a játék sikerének a titka az úgynevezett csapatszellemben van, azt még azok is érzik, akik hajlamosak a góllövő sztárok szerepét túlhangsúlyozni. Az álom üzenete is egyrészt akörül forog, hogy rendre kívül marad a csapaton, másrészt a labda szimbolikájához kötött. A kívül rekedtség szorongó érzése - úgy vélem - jelenlegi életérzését is jellemezheti, sőt, megkockáztatom, annyira erős lehet, mint serdülőkorban:
- nevezhetnénk ezt valamiféle ide-oda állapotnak,
- azt gondolom Dávidról, hogy a barátom, és mégis le akar rázni,
- edzésre megyek, de nincs edzőcipőm,
- mindez távol van, régen történt, mégsem zárult le,
- de egyébként is mire megy ki a kapu nélküli futball,
- és minek dobálózunk az üvegtárgyakkal?
Hangsúlyos az álomban a láb, mint a továbblépést lehetővé tévő testrészünk, amely a járáson, készségen, hírvivésen túlmenően uralmat is jelent, ugrást tesz lehetővé. Az álomban egy árokugrás történik. De azt a testrészt is jelöli, amellyel megállhatunk a fix pontunkon, ahol álljuk a sarat, vagy sarkunkra állunk, egyszóval kimozdíthatatlanok vagyunk saját közepünkből. Ahol megvetjük lábunkat, az a mi meghódított területünk. A feljebbvalók lába elé borulás mindenkor a tisztelet jele. A megingás és lábra állás lelki feltápászkodást is jelent. Eltiporni is lábbal szoktunk értéket, jogot, kapcsolatot.
De valahol "szorítja a cipő" és ez a továbblépés nehézségére utal. Valamit nem tud megtenni, vagy halogat, valamivel nem akar szembenézni, elkerülni igyekszik, pedig már nagyon itt van a látótérben, erősen szorongatja.
Az álom végén mégis futballoznak, de kevesebben, teremben és zacskót húznak a lábukra. Valami szűkebb, talán titkosabb csapatra utal, inkább osonó léptekre, semmint szöges bakanccsal rúgott gólra. Zártabb játék, kisebb létszámú csapattal, módosult tartalommal és céllal. Szűkebb baráti körre, akikhez nem fűződik csalódás. És nem karcolják össze a parkettet. A másik szimbólumkör a labdához fűződik. A labda, miként a gyümölcsök közül az alma, gömb alakja révén világjelkép. A legtökéletesebb test. Bár lényege a középpontjában van, mint a körnek, kerületük, felületük, térfogatuk a transzcendens 3,14 számmal oldható meg. Azaz kiterjedésükkel is kell foglalkozni. A velük végzett, vagy kialakításukhoz vezető mozgások is a leggördülékenyebbek, legtökéletesebbek. Gondoljunk csak a "megy, mint a karikacsapás", "mi fog ebből kikerekedni?" vagy "nem egészen gömbölyű" kifejezésekre. A játékok és sportok labdáinak az elkapásához, dobásához, gurításához kifejezett "gömbérzék" szükséges.
Átvitt értelemben a viselkedést is le lehet labdamenetekkel, például: "most nála van a labda." De egy-egy odagurított gondolat, mint afféle odavetett megjegyzés, szintén felrázó erejű lehet. Az álomban a csapatba nem hívják, de a labdáját elkérik. Oda is adja. De amikor elmegy megkeresni, elkallódik a mindenféle labdák között, és a végén nem találja meg. Egyik sem az övé. Mindenütt keresi, a pályán, a fűben, árkot is ugrik, de sem a társak, sem a labda nincsenek sehol. Ennél beszédesebb képekben nem lehetne kifejezni jobban az álmodó ÉN-keresését, önmaga meghatározásának vágyát, KI VAGYOK ÉN? kérdését, megértésre, kommunikációra, befogadottságra való vágyát. Ugyanis az álombeli labda = maga az álmodó, Attila ÉN-jének a jelképe, kallódásai közepette, amelyben olyan csalódottan éli meg, hogy sem ez nem vagyok, sem az, sem itt nem vagyok, sem ott.
De hát miért is keressük a világban azt, ami bennünk van?
És egyáltalán, miért kellene keresnünk azt, - vagyis önmagunkat - amit soha el sem veszíthetünk? Persze nem szabad bagatellizálni az élményt, amelyen szinte mindannyian átesünk, hogy valamikor gyermekkorunkban egyszer csak kettéválik az addig oly problémátlan ÉN ÉN VAGYOK életérzés. És akkor kezdetét veszi valamiféle én-feldarabolódás, elidegenedés, álságos maszkok, hazug viselkedések, amelyek között egyszer csak elhatalmasodik a félelemteljes veszendőségérzetünk. Az álmok segítenek visszajutni önmagunkhoz.
Üdvözlettel:
Ruth



