

A vidám fiatal kutyák kikerülték őket és valahogy a fiatal emberek sem szólították meg. A többi idős pedig mindig valahogy máskor jöhetett, mert a Galléros néni volt az egyetlen, aki a mi időnkben sétáltatott. Tacskót tudomásom szerint mindenki Tacskónak hívta, az igazi nevét nem tudta senki, noha minden kutyának tudtuk a nevét. Még azokét is, akik csak ritkán jártak a mi terünkre, vagy más időpontban sétáltak. Valahogy ez hozzá tartozott a kutyás etiketthez.
Nem is tudom, mikor vette észre valaki - sőt azt sem tudom, hogy ki volt, aki felfigyelt rá - hogy Tacskó és a Galléros néni nem voltak néhány napja. Másnap néhányan utána érdeklődtünk a piacon. Galléros néni kórházba került. Némán hallgattunk. Mi lehet Tacskóval? Egyáltalán sétáltatja valaki? Egyikünk tudta, hogy melyik házban lakik, így csapatostul odamentünk, és becsengettünk. A pletykás közös képviselő zúdította a nyakunkba a panaszt, arról az átkozott Tacskóról. Mert szegény már napok óta nem volt kint és vonyított. Mivel valakinél volt egy pótkulcs, bementünk Tacskóért. A házban sem tudta senki sem a nevét. Jobb híján én fogtam póráz végre az öreg Tacskót. Valahogy mindenki félelemmel vegyes tisztelettel nézte az öreg jószágot. Én érzetem: nem harap.
Levittük, megtettük vele a szokásos kört, a többi kutya körbeszagolta a Tacsit, de egyikük sem bántotta. Megitattuk a téren, de ennivalót nem fogadott el tőlünk. A lakásba nem mehettünk be, csak visszaengedtük a jószágot. Másnap valahogy mindenki egy kicsit korábban gyűlt össze a padnál. Ott voltak a Boxeresék, meg a Pitbullos is, szájkosárral, és természetesen ott voltam én a kutyámmal, meg a szomszédból a Peti is, a mamája uszkárjával, amit neki kellett sétáltatnia esténként. A Terka, a rendőrkutyával, meg a doggal a Bálint és az ügyeletes csaja. Pirike néni a keverék kölyökkel meg a Tarcali ikrek a farkaskutyával. Anélkül, hogy előre megbeszéltük volna, indultunk a Tacskóért. A szokásos kör helyett a kórház felé vettük az irányt. A bőgatyás Tarcali gyerek elolvasta a Galléros néni nevét az ajtóról, míg én megfogtam a Tacskót.
- A Galléros nénihez jöttünk! - mondta a bőgatyás Tarcali az ápolónőnek. A kutyákkal a Boxeresék álltak meg kinn, a kórház előtt. Az ápolónő egy ajtóra bökött, és továbbsietett, fejét csóválta a lazán öltözött, s mi tagadás kissé szedett-vedett kompánia láttán, orra alatt elmorzsolva a véleményét: - Na nem csoda, hogy eddig nem látogatta senki, ha ilyen a családja! A gallér a kórházban is rajta volt. Ugyanolyan jól vasaltan feküdt a párnákon. Mellette takaros konyharuhával letakarva az éjjeli szekrénykéje. Félve gyűltünk az ágya köré: - Csókolom!
Meglepetten nézett, de uralkodott az arcán. Aztán hirtelen megismert minket: - Naaaaa! - mondta köszönés helyett. - A Tacskót hoztuk el! Ki tetszik tudni nézni az ablakon? - kérdeztem. A Tarcali segített, meg a Terka is egy kicsit és a Galléros néni az ablakhoz jött. Ott integettek a Boxeresék, és ott figyelt felfelé az összes kutya. Köztük a Tacskó is. Hirelen felvonított, és kettőt vakkantott. A néni szemét elfutotta a könny. A Pirike letette a kis csomagot az éjjeliszekrényre és a kisebbik Tarcali is odatette a dobozos üdítőt mellé. Én a Kutya újság legújabb számát gyűrögettem idáig, azt hagytam ott. - A Néni csak nézett lefelé. Nem szólt, ahogy korábban sem mondott soha semmit. – Hogy hívják a kutyát? - Kérdeztem. – Nem tud beszélni szegény – mondták, a szobatársai –, de ért mindent. Megműtötték a torkát, még fiatalasszony korában. Meglepetten néztünk össze. Az öregasszony pedig felém fordulva mosolyogva formálta a választ: MOA! Majd újra MOA! – Morzsa? Kérdeztem bizonytalanul ... A néni nevetve bólogatott. Mikor tetszik kijönni? Hogy tatszik lenni? – záporoztak a kérdések. A néni hol fejbólintással, hol rám szegezve tekintetét szájával formálta a válaszokat.


Néhány nap múlva újra a téren volt. Morzsát addig szorgosan sétáltattuk, és nagy nehezen meg is tudtuk etetni. A Tarcaliék mentek oda a Galléros nénihez először. A néni régen apáca volt. Aztán férjhez kellett mennie, majd tanított, míg a szörnyű műtéten túl nem esett. Már nem ment vissza a rendbe. Férje elhagyta, még mielőtt meghalt volna. Ma Galléros néni velünk sétáltatja Morzsát. Mind figyelünk rá és tanulunk tőle. Valahogy összehozta a bandát. Még jobban, mint a kutyásság. Csak úgy, ahogy az emberség hozhat össze valakit. Azóta a Boxeresék elvitték horgásznia Tarcali ikreket és a Pitbullosra se kellett azóta rászólni, hogy szedje fel a kutyagumit. Együtt kerestük a Pirike meglógott macskáját és azóta többször sütök sütit hétvégén. Azóta más dolog nálunk kutyásnak lenni.
Váraljai
fotó: flickr



