Ma németek laknak ebben is. Az osztrák és német bevándorlók felvásárolták az olcsó határszéli ingatlanokat. Nekik itt nincsenek gyökereik. A németek már nem tudják, hogy a régi istálló téglái hol voltak lazák, melyiket lehetett kihúzni, és kincseket rejteni mögé. Nagyanyám ezt leste el kincsőrző kislányától, anyámtól, mikor az Oroszok bejöttek "felszabadítani" a falut.

Ma németek laknak ebben is. Az osztrák és német bevándorlók felvásárolták az olcsó határszéli ingatlanokat. Nekik itt nincsenek gyökereik. A németek már nem tudják, hogy a régi istálló téglái hol voltak lazák, melyiket lehetett kihúzni, és kincseket rejteni mögé. Nagyanyám ezt leste el kincsőrző kislányától, anyámtól, mikor az Oroszok bejöttek "felszabadítani" a falut.

Itt vészelte át a rossz időket az a köves gyűrű, ami most az ujjamon van, Zsuzska kuzinom nyaklánca és még néhány "vagyontárgy" amik olyan régiek, és úgy hagyományozódnak anyáról lányára, mint a "kiskorik" mesélése. A németek nem tudják már, mi az a falusi "Bucsu", (Vasban így mondják, csak rövid u-val) sramli partit csinálnak belőle. Siralmas végignézni, ahogy ma németek ülnek azon a hosszú padon, amin még anyám ült lány korában. Ezzel a lócával verekedett a falu legerősebb embere, lependerítve róla a rajta ülő húsz embert. Megforgatta a feje fölött és megkergette vele azt a pesti sváb legényt, aki a szép Pannikát táncoltatni akarta. A sváb legény ma apám. A szép Pannika anyám. Minden búcsúban elcsattant pár pofon, volt, hogy miattam is. Luluért legfeljebb majd talán kibannolnak (kitiltanak) valakit egy internetes beszélgető csatornáról. Érte fognak-e pofozkodni?


Ezekben a mai búcsúkban már nem játszik az öreg muzsikus cigány, aki búcsú napján végigment a falun és minden háznál húzta egy kicsit, egy kupica házi pálinkáért, vagy pohárka borocskáért. (Lehet, meg is halt azóta, és már Szent Péternek húzza a nótáját.) Mire beért a kocsmába, már alig bírta el az ócska formatokot, meg a gyantát sose látott vonót. Éktelen hamisan húzta szegény. Egyszer megraktuk a hegedűtokját rossz téglával. Cipelte szegény, jobbjában a hangszert és a vonót, baljában a sár-nehéz tokot. Csínyünkön, a falu hosszán nevettek.

Lulu nem látja már a kukorica górét sem, ahová minden tavasszal bekölykezett valamelyik cicánk. Itt született Murr nevű koromfekete kandúr macsekom is, kedves játszótársam és szövetségesem. A húsvétok vödrös locsolói, a szép fiatal lányok májusfái, azok a tradíciók, amik nekünk még mindennapok voltak, Lulunál már csak a kiskorik emlékei lehetnek.


Ha én valamit nem tudtam, megkérdeztem róla egy fölnőttet. Megnéztük egy könyvben, vagy átmentünk nénikémhez, aki "mindent tudott". Szerettünk érdekességek után kutatni. Figyeltük a hangyákat és a nagyokat. Lulu már csak odakuporodik apa ölébe, mikor a computer előtt ül, és megnézik az Interneten a piramisokat, vagy éppen kiválasztják a kiscicát, amit megveszünk. Kiskorik nélkül Lulu is egyszerű, mai kislány lenne. Mégis, néha sajnálom ezt a csöpp leányzót, miközben elalszik nagyi mellett a "szivespárnán" (csecsemő kora óta a párnájával alszik el).

Azok a hagyományos értékek, amiket mi még átéltünk, neki már csak legendák. Valami olyan beláthatatlan idővel a születése előtt lezajlott dolgok, mint az Igazságos Mátyás meséi, amikért apját nyaggatja. Nem tudja elképzelni azt a kort, amikor nem volt mesevideó, nem lehetett volna felhívni apát Bécsben telefonon, hisz nem volt telefon. Sőt, apa a boltból nem tudott volna hazatelefonálni, hogy "pötidanont", vagy Túrórudit hozzon, mert a mobil telefon még ki se volt találva. Neki nem volt soha olyan kor, amikor nem lehetett Interneten beszélgetni keresztanyuékkal, akik Németországban élnek.


Lulu még látja a bérházat, ahol valamikor az állványokon másztunk fel az első emeletre. Anyám nagyon megpofozott érte - akkor kaptam ki legjobban - mégis nagyon büszkék voltunk, hogy mi is fel tudunk mászni úgy, mint a házmester Peti. Az állványokat végre lebontják. A gyerekkor emléke azonban ott lebeg a körfolyosók felett és a keramitos udvaron.

Mesélek dunai nyarakról, úszásról, motorcsónakról és kajakról. Lulu már nem a Dunában tanul meg úszni, mint én, vagy a nagyapja, dédapja, ükapja. Piszkos a folyó, még a Duna-ág is. Veszélyes, fertőző. Mit mondjak arra kérdésre: -Anya, miért engedtétek, hogy összekoszolják, ha úgy szerettetek úszni benne?
Apja az evezéstől is félti az ő szeme fényét, de egész ügyesen mártogatta a lapátot már tavaly nyáron is. Én már egészen kicsi koromban tudtam evezni.


Egyszer, az a kiskori barátom, akivel az állványokon mászkáltunk a bérházban, és akinek szintén Lulu-korú gyereke van, megkérdezte: Te mondd, nálatok minden kiskori igaz? Elgondolkodtam. Nem, de mégis igen. Teljesen kitalált kiskori nincs. De vannak olyan kiskori mesék, amiket kiszíneztünk, vagy éppen nem mi voltunk az igazi főhősei, csak ha így meséljük, érdekesebb. Hazudunk ezzel? Nem hiszem. Személyesebbé, színesebbé válnak a történetek. Barátom elmosolyodott és megnyugodott. Nevettünk, mikor kiderült, hogy a fiának hasonló kiskorikat mesél, mint én. Persze, hisz, egy házban laktunk kisgyerekként, kis történeteink sokszor azonosak.
Veszít-e Lulu, vagy a barátom fia, sőt, a Te - talán még meg sem született - gyereked azzal, hogy az övé már nem az a szabad, boldog, reklámok, technika és bevásárlóközpontok nélküli gyerekkor, mint a miénk volt?

Ti hogy vagytok ezzel a kiskori kérdéssel?

Váraljai Réka
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.