Az ökofaluról szóló cikkben - Álom és valóság - Ábel a megtervezett földi paradicsom magyar lehetőségeit fogalmazta meg. Ebben a földi édenkertben minden újra a helyére kerülne, ember és természet harmóniában élhetne egymással, mindenkor figyelembe véve, hogy az együttműködés nélkül sivataggá változtathatjuk földünket.

Ebben a földi édenkertben minden újra a helyére kerülne, ember és természet harmóniában élhetne egymással, mindenkor figyelembe véve, hogy az együttműködés nélkül sivataggá változtathatjuk földünket. Vajon a véletlen műve-e, hogy a „falu”-ban éppen Ábel gazdasága kapta a Cseresznyéskert nevet? Németh László Cseresznyéskertje elrettentő példa lehetett volna arra, hogy asszonyi tervezés nélkül a legszebb terv is szétmállik. Asszonyi kéz fogja a muskátlit augusztus végén kiteleltetni, majd tavasszal újra kiültetni, s ha igazán muskátlis ablakokat szeretnénk látni, az bizony 5-6 óra munka ültetéskor, majd napi locsolást jelent. Ugyanilyen időigényes a konyhakert: zöldség, gyümölcs, virágok, mind-mind állandó odafigyelést kívánnak. Tévés-videós világunkban felnőtt asszonyaink azonban többet foglalkoznak fogyókúrával, divattal, műkörömmel, mint a virágok és gyermekek egyedi igényeivel.

Összeegyeztethető-e a muskátlis ablak és a minimális luxus, amire minden asszonynak szüksége van a mai világban?

Erre ma még nem tudunk válaszolni, legalább példaértékű kezdeményezéseket kellene látnunk, ahol valóban az asszonyokat is bevonják a tervezés munkáiba.

Amerikai filmekben tetőtől talpig felöltözött férfiak mellett az őserdőkben kombinés, magas sarkú cipőkben tipegő nők jelennek meg. Így képzeljük a természettel való kapcsolatot, s a kullancs- és szúnyoginvázióból valós vagy képzelt betegségekbe menekülünk. S akkor már következik a vegyszeres szúnyogirtás, ezáltal a madarak elköltöznek arról a tájról, és végeláthatatlan menetben gördül szekerünk a jól ismert kapitalista luxusvilág felé, ahol egyesek palotákban laknak, mások az utcasarki közért előtt isszák kis reggeli pálinkájukat, hogy erőt merítsenek újra eladni munkaerejüket.

Képzelet és valóság
Úgy indultunk két kisgyerekkel az ökofaluba, hogy azt képzeltük, ennivalót nem kell magunkkal vinnünk. A csecsemő anyja tejét issza, gyümölcsöt, zöldséget egy faluban mindig lehet találni, s az ír származású apuka is vásárolhat csirkét, tojást, sajtot, tejet, ha fehérjére van szüksége. Vajas kenyér volt a táskánkban, paprikát, paradicsomot majd út közben veszünk.

Tejet és sajtot valóban tudtunk vásárolni. Kenyeret házigazdánk sütött. Zöldséget azonban a tizennyolc kilométerre lévő városban vásároltak a TESCO-ból. Krumpli, bab, tejföl, tészta, liszt ugyancsak onnan került a jól felszerelt kamrába és elektromos hűtőszekrénybe. Szilvát találtunk a ház melletti fán, abból jól lakhattunk, a két éhes gyermek is szívesen ette – nem lehetett panasz az emésztésére.

Ennyire felkészületlenül indultunk az ismeretlenben kisgyerekekkel? – kérdezhetnék logikusan.

Nem. Talán nem ennyire. Vályogépítő tábort hirdetett házigazdánk, s azt, hogy befizethetünk az étkezésre, szállásra. Családunknak saját házát ajánlotta fel – térítés nélkül. Csodás, kényelmes jurta-sátrakkal várták a vendégeket, de volt, aki saját sátrában lakott kislányával. Némi, budinak nevezett illemhely is épült, de a férfiak leginkább a környező természetet használták. Ez a nők számára azért volt nehéz, mert éppen leguggoltunk volna, amikor megjelent a látómezőben a környék valamelyik férfilakója, s mi már nehezen tudunk „virágot szedni” ilyen látvány mellett. (Gyerekkoromban még anyukám megtanított, hogy úgy tegyek, mintha virágot szednék, ha kirándulás közben valaki arra sétál, de ezt is csak szoknyában lehet tenni, a lehúzott nadrágból kiviláglik a két kerek hold.)

Ha magam mentem volna, a jurta-sátor ideális alvóhelynek bizonyul, tudok alkalmazkodni a többiekhez, buddhista elvonulásokon nem tömött matracon, hanem vékony laticelen feküdtünk egymás mellett férfiak, nők, és senki sem zavarta egymást, nem panaszkodott az elhelyezés miatt még a hideg, esős lengyel hegyi táborokban sem.

Így azonban saját ágyam volt, s a családom ugyancsak minden igényt kielégítő módon pihenhetett a közelemben, reggel tejet, kávét, teát készíthettem nekik, mintha otthon lennénk.

Vályogvetők
Jöttek tehát az ország minden tájáról vályogvetést tanulni keményen dolgozó harminc körüli értelmiségi, vagy jó szakmával, saját céggel rendelkező férfiak.

Csak a beígért szakács nem jött el. De hát senki se panaszkodott, nem fordult haza, mosolyogtak ki-ki elmondta, miért jött, honnan jött, s vártuk, hogy az este nyolcra időzített elméleti program megkezdődjön.

Házigazdánk addig is kihozta saját kenyerét, borát, téliszalámiját, zöldségét, vaját, mindent, ami a hűtőszekrényben fellelhető volt – ekkor már tudtam, hogy mi igen jól fogunk élni abból, amit a kamrába találunk, nem kell befizetnünk a közös ebédre, vacsorára, elég, ha csak a beszélgetések idején csatlakozom a fiúkhoz.

Az előadó is késett, de legalább láttuk őt az ablakán keresztül, amint levesét kanalazgatta. Nem volt senkinek se sürgős az elméleti tanfolyam, nem Ausztriában vagyunk, hogy az óra parancsoljon nekünk, mindenki akkor érkezik, amikor neki kényelmes. De hát végül is megjött, ismertette a programot, a falu szerkezetét, minden kérdésre pontos választ adott, így elméletben már aznap este felépíthettünk volna egy házikót. A leendő munkások is mind értették a dolgot, mindenki a szakmájának megfelelően hozzátett valamit a többiek világképéhez. Egy budapesti biológus óvodás kislányát is elhozta, ő a beszélgetés alatt hintázott a többi vendéggyerekkel, és hősiesen „végigdolgozta” a következő napokat is látástól vacsoráig.

Kőműves barátunk modern életszemléletével és szakmai tudásával hamar irányítói szerepet vett fel. Békéscsabáról jött, tizenegy testvére van, s már a családban megismerte a különböző szakmák fortélyait. Tanácsot adott a későbbiekben építkezni kívánóknak is, hiszen ismerte a talajviszonyokat is országszerte.

A szakácsok csak másnap ebéd után jelentkeztek, ezzel nálam lejáratták magukat, nekem tökéletesen megfelelt az ingyenkoszt, amit barátnőmmel állítottunk elő Ábel kamrájából, ír barátom pedig felkutatott magának némi zöldséget a környező lakóktól, ő is elégedett volt.

Asszonyok
Az asszonyokkal kezdtem az írást, most asszonyokkal zárom. A rögtönzött vacsora után az előadó felesége tele tál süteményt hozott a vályogvető-tanulók asztalára. Miután az mind egy szemig elfogyott, visszajött, és újabb tálat hozott. Amikor délután végigjártam a falut, Ági éppen a vendégházat tette otthonossá. Egész nap dolgozott, három gyereket nevel, és este az ő mosolya kísért minket álomba. Ő tette igazán emberivé a vidéket.

Dobosy Ildikó
Álom és valóság
Környezet - harmónia
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.