Hetek, hónapok óta az érettségi körül zajlik az életünk. Mit hetek, hónapok? 1 teljes éve már, hogy azon izgulunk, vajon mi lesz, ha eljönnek a nehéz napok. Az elmúlt évek kavalkádjai csak annyiban érintettek bennünket, hogy megrémültünk ettől az egésztől.

Hetek, hónapok óta az érettségi körül zajlik az életünk. Mit hetek, hónapok? 1 teljes éve már, hogy azon izgulunk, vajon mi lesz, ha eljönnek a nehéz napok. Az elmúlt évek kavalkádjai csak annyiban érintettek bennünket, hogy megrémültünk ettől az egésztől. De az idei évben életünk szerves részévé vált az érettséginek, mint olyannak a feldolgozása önmagunkban.

Érted-e, hogy érted?
Először senki nem értett semmit; mi sem, a tanárok sem, a gyerekek sem. Aztán hívtak szakértőket, akik elmagyarázták. Aztán tartottak előadást ezek a szakértők a szülőknek, a gyerkeknek, és a tanároknak egyaránt. Akkor aztán méginkább belezavarodtunk az egészbe.


Az 1-2 órás előadás végkicsengése ugyanis ősszel még az volt, hogy egyébként nem lehet tudni semmit sem. Pedig azt hitték sokan, hogy már értik. Én itt meg is állnék, mert én már akkor sem értettem, de a lányom otthon váltig állította, hogy ő tudja, miről van szó, ezért én le is tettem ezt a problémát.

A nehéz napokon
Aztán eljöttek a jeles napok, és abban reménykedtünk, hogy majd kapunk sok-sok jelest arra, amit megtanultunk. Ja, azért beszélek itt többes számban, mert sok mindent elolvastam, meghallgattam én is a tananyagból. Valójában az egyik rémálmom elevenedett meg, amikor a lányom elkezdte sorolni az irodalom tételek címeit. Ugyanis sokszor álmodom azt, hogy meg kell ismételnem az érettségit, és én már nem emlékszem semmire sem. Verejtékben fürödve kelek fel ilyenkor. Most is kémiai elváltozásokat okozott bennem már a rengeteg tétel cím felsorolásának meghallgatása is. Szóval, ezért beszélek többes számban. Én kémiai reakciókat produkáltam, a lányom meg egyebeket. Például azt mondta, hogy nincs olyan állapotban, hogy levigye az állatot, azaz a kutyánkat az utcára, meg hogy nem megy vásárolni sem, mert csúnya a haja, meg hogy közben meccset kell néznie, és chatelnie a többiekkel, és hogy az éjszaka való tanulásra, és sorolhatnám az engem ért érzelmi inzultusokat. Szóval együtt voltunk a dologban.

Az írásbeli
Az első írásbelik után jöttek az olyan szavak és kifejezések, hogy megoldó vagy javító kód, meg hogy tök mindegy, milyen kreatív volt valaki, ha nem írta be pontosan azt az egy szót, ami oda kellett, akkor nem is kap rá pontot. Aztán ugye azzal is szembesülnünk kellett, hogy ha ötös is lett, az mégsem igazán biztos, hogy jó, mert itt a pontszerző versenyben a százalékok számítanak. Magyarul, ha például 80-100 százalékra lehet ötöst kapni, de az illető csak 81 százalékost írt, akkor az gáz, az nem ér annyi pontot majd a felvételinél. Az dobja rám az első követ, aki még követ, és elnézést kérek mindenkitől, aki ért hozzá, ha butaságokat mondok, írok. De én így éltem meg az írásbeliket.

A szóbeli, s a nem létező felvételi
Most a szóbeliknél ugye nem mindegy, hogy emelt szintű vagy hogy hány és mennyi nyelvvizsgája van valakinek, de az mindegy, hogy hogy néz ki, hogy tud kommunikálni, milyen a fellépése, az egyéb külső és belső emberi tulajdonságai, személyiség jegyei. A felvételin ugyanis nem találkoznak egymással tanár és diák. Mert hogy nincs is felvételi. Csak a pontok beszélnek helyette. Pedig azt jól tudjuk, hogy a pontyok, hallgatni szoktak inkább beszéd helyett. Hát akkor én is elhallgatok. Nem írom tovább ezt a gondolatmenetet, hanem inkább hagyom, hogy ki-ki elgondolkozzék rajta.

Érettek vagyunk-e?
Egy kérdést tennék csak fel szépen, szelíden és kedvesen mindenkihez: Biztosan érett-e az a gyerek, aki minden tételt tud, és van legalább egy emeltszintű érettségije és két nyelvvizsgája?

Biztosan érett-e az a szülő, akinek érettségiző gyermeke van? Biztosan érett-e minden tanár, aki ott ül a vizsgabizottságok soraiban? És magától ötlik a kérdés: biztosan megérett-e mára már rendesen ez az egész érettségi és felvételi rendszer? A választ én nem tudom, csak sejtem.

De búcsúzóul, avagy érettségi ajándékul hadd tegyem még ide Pablo Casals gondolatait is a magamé mellé. Nem nagyképűségből, hanem mert hiszem, hogy minden szava igaz:Te vagy a csoda

Életünk minden másodperce az Univerzum új és egyedülálló pillanata, egy olyan pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Mire tanítjuk ezzel szemben a gyermekeinket? Hogy 2+2 az 4, és Párizs Franciaország fővárosa. Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik is valójában?

Azt kellene mindegyiküknek mondanunk: Tudod, mi vagy Te? Egy csoda. Páratlan a maga nemében. Soha ezelőtt még nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, Te vagy a csoda! Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppen olyan csoda, mint amilyen Te vagy? Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot méltóvá tegyük gyermekeinkhez.

MIRA és Pablo Casals
Alma és fája fórumajánló
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.