A denevérek érdekes módon ugyanolyan jól megférnek az emberrel egy lakásban, mint bármelyik háziállat. Még szeretni is tudnak minket, ha nem idegenkedünk tőlük.

A denevérek érdekes módon ugyanolyan jól megférnek az emberrel egy lakásban, mint bármelyik háziállat. Még szeretni is tudnak minket, ha nem idegenkedünk tőlük.

Szeretjük őket?
Amikor én még kislány voltam… nagyon sokat olvastam, és leginkább olyan olvasmányokat szerettem, ahol a gyenge, szenvedő lényeket megmenti egy jólelkű személy. Egy történetben pedig a „rossz fiúk” el akarták kergetni a toronyból a denevéreket, de egy kislány megmentette őket. Maga is denevérruhában járt, és ismerte a denevérek minden viselt dolgát. Mindazonáltal sokáig nem találkoztam denevérekkel, legfeljebb a Pálvölgyi Cseppkőbarlangban.

Ismerkedés
Szép hideg téli nap volt, amikor a sógorom beállított hozzánk, és ajándékba adott nekem egy családi gyufaskatulyát. Nem értettem az ajándék-jelleget, míg csak ki nem nyitottam, és két gyönyörű fekete szem ragyogott rám értelmesen a skatulya mélyéről. De olyan könyörgően nézett. Hogy gyorsan letettem a dobozt, mert azt hittem, valóra vált valamelyik mese, és megszólal a bezárt rab a skatulya sötétjéből. Ijedten kérdeztem, mi lehet ez, s a sógor azt felelte, denevér.

Először a denevér bezártsága rémített meg; minden bizonnyal órák óta be volt gyömöszölve egy nagyon kis helyre. Mégsem mertem kiengedni többféle okból.

Mit fog csinálni a szobában? Mit fog csinálni a férjem? És mit fogok én csinálni, ha ő olyat csinál, ami nekem szokatlan?

A férjem mosolygott. Ő volt az, aki kutyát, macskát, fehéregeret etetett kruplistésztával. (Ő nagyon szerette, hetenként négyszer azt ettünk, és a környékünkön mindenkit azzal kínáltunk meg.) Mindenesetre engem bíztatott, hogy nyissam ki a dobozt és engedjem ki ezt a „személyt”. Szokásom volt megtenni, amit kért, nem kérdeztem, nem vitatkoztam, a denevér felrepült a függönykarnis tetejére. Ez lett a helye. Azután a fiúk megmagyarázták, hogy a denevérek téli álmot alszanak, s ha valahogyan felébrednek, felmelegszenek, nem tudnak visszatérni lakhelyükre. Tehát a denevérnek nálunk kell kitelelnie.

Hol?
Hát itt a szobában. (Szoba – konyhás lakásban laktunk, kis villanyfűtővel fűtöttünk.) Denevér maradt, repkedett, tisztességesen kiválasztotta a szoba egyik sarkát vécének, oda homokos tálat tettünk… csak éppen nem evett. Bogarak, rovarok nem voltak, én nem is tudok legyet fogni, de oda se tudtam volna adni neki, mert nem szállt a kezemre, mint egy papagáj, hogy etessem. A férjem tejet próbált cseppenteni az orrára, de azt se akarta elfogadni.

Apró olajos lábnyomok
Egy este hangversenyre mentünk. Előzőleg olajban sütöttem valamit a konyhai villanytűzhelyen, a lábost ott hagytam. Amikor hazajöttünk, apró lábak nyomát láttuk a lábastól az asztalon keresztül a konyha kövén, majd a szobaajtón túl a szőnyegen is. Egy sovány bőrrel fedett csontváz üldögélt az egyik sarokban. Nagyon sovány a denevér, ha olajos lesz a bőre. Az pedig olajos volt tetőtől talpig. Bizonyára jól lakott olajjal, csak nehezen vánszorgott ki a lábosból.

Rövid töprengés után langyos ultrás vizet készítettem a lavórba, s azzal próbáltam olajtalanítani szegénykét. Nem érezte jól magát a bőrében sem olajosan, sem vizesen – mert azért igyekeztem leöblíteni. Aztán a villanymelegítő elé a földre egy ruhát tettünk, és megpróbáltuk elmagyarázni neki, hogy jobb, ha ott marad, mert bizony vizesen megfázhatna a lakásban. Kicsit dédelgettük, betakargattuk, s minthogy már kézbe lehetett venni – mivel nem tudott repülni -, megbeszéltük, hogy csirkehúst veszünk, és abból lehet icipici falatkákat vágni neki, talán most már fog enni, ha az orra elé tesszük.

Ez jó módszernek bizonyult, naponta háromszor kapott néhány falatkát. Tetszett neki, mert megszokta a kezünk illatát, és ettől kezdve már maga is meglátogatott minket asztalnál, ágyban: picike orrát odadörgölte a kezemhez reggel, amikor világosodott, s aztán mentem dolgozni. Szóval, köszönt.

Együttélés, búcsú
Vendégeink eleinte furcsállták a dolgot, családtagjaink különösen, de aztán megszokták, hogy mi szokatlan emberek vagyunk, a denevér pedig nem bántott senkit. Nem repült ki az ablakon, ha szellőztettünk, vagy ha vendég jött be az ajtón, nem zavarta.

Egy tavaszi estén kivittük a Városligetbe. Szabadon engedtük. Felröpült, nem nézett vissza, nem búcsúzott el. Bizonyára azonnal otthon érezte magát ott is, nem hiányoztunk neki. Nekünk viszont megmaradt kedves, barátságos emléke.
Dobosy Ildikó
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.