- Életem első évtizede egy átlagos családban zajlott, az aktív sport és az olvasás-tanulás hárításának a jegyében. A második évtized elején húgom születése végett vetett "egyke" életemnek, s a gyermeki kíváncsiság és az ébredező anya ösztönök áthatották nővéri tevékenységemet.

Dr. G. Tóth Viktória története:

– Életem első évtizede egy átlagos családban zajlott, az aktív sport és az olvasás-tanulás hárításának a jegyében. A második évtized elején húgom születése végett vetett „egyke” életemnek, s a gyermeki kíváncsiság és az ébredező anya ösztönök áthatották nővéri tevékenységemet. A változatlan sportolási kedv mellett megbarátkoztam az olvasással és a tanulással is – szüleim nem kis örömére –, s megérlelődött az elhatározás: olyan pályát választok, ahol gyermekekkel foglalkozhatok, orvos leszek.

A SOTE Általános Orvosi Karának elvégzése után élményekkel, tapasztalatokkal teli, eseménydús évtized következett. Szintén orvos férjemmel három gyermekünk felcseperedését kísértük figyelemmel, együtt csodálkoztunk rá, és fedeztük fel a világ titkait: építettük a homokvárakat, varrtuk a babaruhákat, lestük a békákat, költöttük a meséket. Miközben végig játszottuk az évtizedet, kitanultuk a gyermeknevelés csínját-bínját, s kiolvastuk a könyvtár gyermeki fejlődéssel és pedagógiával kapcsolatos könyveit is. Kislányunk betűk iránti érdeklődése adta az utolsó lökést a pedagógiai próbálkozáshoz a következő teória alapján: ha a gyengébb képességű gyermekek meg tudnak tanulni, olvasni a Meixner módszerrel, akkor a mi „zseni” óvodásunk is. A vállalkozás mindenki számára teljes sikerrel járt, újabb tanuló évek következtek a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán. Minél több ismeretem lett a gyermeki fejlődésről és eltéréseiről, annál izgalmasabb lett egy újabb szemléletmódot, probléma megoldást, módszert megismerni és főleg kipróbálni majd alkalmazni. Ehhez még az a szerencse is ért, hogy munkahelyemen – Budai Gyermek Kórház neurózis osztálya – mindez lehetővé vált, sőt kívánatos is volt – most is az.

Az általunk kezelt, fejlesztett gyermekek fejlődése kisebb-nagyobb eltérést mutat az átlagtól. Vannak, akik csak egy-egy részterületen – például beszéd – mutatnak jelentős elmaradást, míg a többi területen életkorihoz közeli vagy annál esetleg jobb szinten is teljesítenek. Másoknak szinte minden területen van, esetenként csak kisebb fokú – 0,5-1,5 éves – elmaradása. A gyermekek között akadnak olyanok is, akik kimondottan jó képességűek, „csak” a közösségbe nem tudnak beilleszkedni, vagy állandóan izegnek-mozognak, nem képesek kivárni a sorukat, mindig a központban szeretnének lenni, s ezt ki is harcolják maguknak. A tünetek oka lehet a születéskörüli időben bekövetkezett rövidebb-hosszabb oxigénhiányos állapot, baleset, betegség, családi hajlam. Gyakran nem ilyen egyszerű az eset, hiszen a környezeti tényezők, a család, a gyermekközösségben zajló élet szövevényesebbé teszi.

A gyermekek fejlesztése versenyfutás az idővel, s ebben együtt fut a gyermek, a családja, a fejlesztő team. Versenyt futunk, hogy az ismeretek időben eljussanak a szülőkhöz – Magyarországon mindenhez kell képesítés, csak a gyermeknemzéshez és -neveléshez NEM; idejében – minél korábban – szakemberhez jusson a gyermek, felismerjék a baját;sikerüljön a szükséges különböző fejlesztő szakembereket megtalálni, az időpontokat összehangolni egymással és a család életével;még a szenzitív periódusban megkezdődjön a fejlesztés;még az óvodába, iskolába kerülés előtt szűnjön meg, vagy csökkenjen a zavar;az eredmények jelentkezéséig tartson ki együtt a család, és ne lökje ki „védencünket” magából a gyermekközösség.

Ehhez persze energiát kell befektetni – nem is keveset –, s bármennyire játékosak is a feladatok, előfordul, hogy elege van a gyereknek belőle, fáradt is, gyerek is szeretne lenni –inkább játszani akar –, a versenyfutásban a felnőttek pedig a távolabbi cél miatt egyre többet és többet raknak a vállára.

És ekkor, a kilencvenes évek végén dr. Kovács Ferenc, a főnököm – magát meg- és felmentve – rám szabadított egy bőbeszédű férfit, aki mindenfélét magyarázott nekem űrhajósokról, tábortűzről, dobolásról, a technika csodáiról, keleti filozófiáról. Így ismerkedtem meg Mercsek Lászlóval. A kezdetben udvarias mosollyal – elvégre a főnököm által rám bízott vendégnek kijár! – hallgatott előadás egyre érdekesebbé vált, párhuzamot fedeztem fel az általam ismert és alkalmazott fejlesztő technikák és a CFR között. Amikor az is kiderült, hogy ehhez „csak” passzívan el kell viselni a készüléket, egy pillanatig sem haboztam, hogy kipróbáljam. A próbát a szokásos eljárás követte: könyvtár, tanfolyam, alkalmazás. Majd hosszas beszélgetések, viták közben egyre jobban megismertük egymás nézeteit, „tudományát”, kerestük a buktatók magyarázatát, s együtt örültünk a sikeres gyerekeknek.

Az egészségügy szűkös anyagi kerete, a felpörgetett betegellátás, valamint a fejlesztés idő- és eszköz igényessége közötti növekvő szakadék, és az a felismerés, hogy egyszerre én sem tudok több lovat jól megülni (azaz túl sok fajta technikát jól alkalmazni), juttatott el a következő lépéshez: különböző szakterületeken jártas kollégákkal közösen létrehoztuk és működtetjük a Sz.I.V. Oktató és Fejlesztő Központot, ahol a vidékről ideutazó család gyermekét akár szombaton is megvizsgáljuk, szükség esetén kezeljük.

Dr. Lückl Jenő története:

– Már gyermekkoromban érdekelt a pszichológia és a gyógyítás, de a technika, a kézzelfogható és a tudomány akkori állásával fehéren-feketén megmagyarázható dolgok még inkább, ezért aztán az orvosegyetem utolsó éveiben ilyen szakterületek felé irányult az érdeklődésem.

Így lettem a végzés után mentőorvos és a rohammentőn végzett munkám mellett sok időt töltöttem intenzív osztályon is. Jó néhány év telt el így, melynek során mindinkább erősödött bennem egy olyan érzés, hogy hiába dolgozunk „nagyon eredményesen” már a beteg lakásán, mert ha egy tanyán ki is oldjuk a vérrögöt a páciens koszorús eréből szívinfarktus esetében – ezzel megszüntettük az infarktust –, akkor is csak abba a néhány órával korábbi állapotába „vittük vissza”, amikor még nem volt infarktusa.

Megmarad azonban az évek alatt kialakult érelmeszesedés, szűkület, és mi mindig egy lépéssel a betegség után járunk, próbáljuk menteni a menthetőt. Ez érvényes a már kialakult betegségek legnagyobb részére – szív-érrendszeri elváltozások, tumorok, autóimmun kórképek, allergiák, a sor szinte végtelen –, és hiába a tudás, a technika, nekünk marad a baj után kullogás, a betegnek pedig a rövidebb, rosszabb minőségű élet, a gyógyszerek és egyéb kezelések gyakran igen súlyos mellékhatásai.

Mit lehet tenni azért, hogy ne alakuljanak ki ezek a súlyos testi betegségek, és mit lehet tenni, ha már kialakultak? A lehetőség valahol a lelki oldalon van, manapság már a testi betegségeket kezelő orvosok közül is mind többen hangsúlyozzák azok lelki eredetét és a kutatások során is számos olyan eredmény született, amely ezt támasztja alá. Úgy éreztem, hogy amit eddig tanultam, az már kevés ahhoz, hogy a betegségeket teljességükben átlássam és kezeljem, tovább kellett lépnem. Ezért választottam az orvosláson belül a pszichiátriát második szakterületemnek a sürgősségi ellátás mellett – szokták is mondani a kollégáim, hogy az orvoslásnak igencsak a két szélével foglalkozom. Ebben az időszakban ismertem meg nagyon sok olyan embert is, akik nem orvosok, nem pszichológusok, de mégis tudnak sok olyan dolgot, amivel eredményesen segítenek másokon. Közéjük tartozik Csontos Péter és a pár évvel később kezdő Mercsek László, akik Magyarországon az elsők között foglalkoztak fény–hang stimulációval.
Kevevári M. Katalin
Agyinfo
Előző rész
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.