"A gyermekek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell gyújtani." (Szent-Györgyi Albert)

Reményi Rozália:fejlesztőpedagógus, mentálhigiénés szaktanácsadó

– Miért választottad a pedagógusi pályát?
– Kis faluban születtem-éltem, mindig nagy tervekkel, vágyakkal. Szüleimnek, nagyszüleimnek köszönhetően gyermekkoromban méltó helye volt a játéknak, az örömnek, a ragaszkodásnak. Édesanyámtól tanultam a nyugalmat és a szeretetet, édesapámtól a kitartást. Mindannyian elmondták véleményüket, de a döntést nekem hagyták.

Az általános iskola után, a vidéki élet csendjét feladva, budapesti kollégista lettem. Egyszerre végeztem két iskolát, mert nem tudtam, melyik a jobb: a gimnázium vagy a szakiskola.

Délelőtt az egyikbe, délután a másikba jártam. Mikor befejeztem, azt éreztem, hogy még mindig hiányzik a valódi tudás. Ismét két iskolát végeztem egy időben. Mivel pedagógusnak készültem, korán rájöttem, hogy a pedagógia területén valami rosszul működik. Ha a fiatalokat már gyermekkorban szinte megnyomorítjuk a teljesítménykényszerrel, vagy helytelenül terelgetjük őket, jócskán megnehezítjük életútjukat. Kigondoltam, hogy a kisgyermekeket, ameddig lehetőség van rá, olyan pedagógus kísérje, nevelje, tanítsa, aki ért a nyelvükön, és ez az időszak lehetőleg ne rövid fázis legyen, hanem az óvodától tíz éves korukig tartson. Így olyan iskolát kerestem, ahol vállalták ezt az oktatási formát. Hamarosan rájöttem: nem a nevelő – az „én” – személye a kulcs a megoldáshoz, hanem a gyermek. Elengedhetetlen, hogy azok a nevelők, akik a gyerekekkel töltik a nap nagyobbik részét, példát és mintát adjanak, továbbá képesek legyenek irányítani a rájuk bízott gyermekek fejlődését.

– Ez a felismerés a nem hagyományos módszerek iránti érdeklődésedet is erősítette?
– Éreztem valaminek a hiányát, bár még magam sem tudtam, mi lehet az. Visszagondoltam első tanítványaimra: mit is kaptak tőlem? Talán ugyanazt, amit a mostaniak: elsősorban szeretetet. Ez az első és legfontosabb, ami azonban még nem elegendő. Hogyan tudom átsegíteni őket a tudás megszerzésének útjában álló akadályokon? Mit tegyek, ha az én tudásom már kevés, ha a pedagógiai módszerekben nem lelhető fel a megoldás? Éreztem, más szemszögből kell közelítenem. Így jutottam el a relaxációhoz. Először az agykontrollt használtam. Jól működött egy ideig, azonban újból és újból elakadtam. Aztán a relaxáció kutatási eredményeinek tanulmányozása során ráakadtam egy könyvre, amelyben arról írtak: izmaink tárolják az információkat, amelyek a stresszt okozzák. Behatóbban kezdtem foglalkozni a stresszel, majd a kineziológiával. Hálás vagyok a sorsnak, hogy akkoriban megajándékozott a legcsodálatosabb élményemmel, a gyermekemmel. Már miatta is, vagy inkább érte érdemes fejlődnöm – gondoltam.
Ekkor „véletlenül” rátaláltam két, számomra meghatározó emberre. Először is a hagyományos módszerek követésekor Meixner Ildikó nénire: egyszerűségére, gyermekszeretetére és nem utolsósorban hatalmas tudására mindig csodálattal gondolok vissza.

Aztán a kezembe került egy rövid tájékoztató, így jutottam el Csontos Péterhez és az agytréninghez. Tanulni szerettem volna tőle, de Péter azt mondta: használjam a készüléket, s majd egy, két, három hónap múlva, ha akkor is úgy érzem, jöjjek el tanulni. Felháborodtam és úgy gondoltam, már nem is akarok tőle tanulni semmit. Ennek ellenére elkezdtem használni a készüléket. Nem voltam beteg, nem értek különösebb megrázkódtatások. Mondhatnám úgy is, hogy az élet megkímélt a nagyobb traumáktól. Aztán ahogy múltak a napok, azon vettem észre magam, hogy egyre jobban és gyorsabban haladok a munkámban, a gyermekekkel is több a sikerélményem. Egyúttal a családom is mindinkább kiegyensúlyozottabbá vált. Én tréningeztem az agyamat, s ők is változtak. Először csak magamon „kísérleteztem”, majd szűk családi-ismerősi körben próbálgattam új tudásomat.

– Hogyan merészkedtél ki ebből a körből?
– Felhívott a barátnőm: rokonának nagyon nagy szüksége lenne a tanácsomra. Már rengeteg helyen megfordultak első osztályos kisfiukkal, sok diagnózison, szakvéleményen voltak túl, de segítségre még sehol sem leltek. A gyermeket az édesanyja hozta el hozzám. Izgultam, tudok-e majd segíteni? Novemberben jártunk, s röpke két hónap alatt a szülei már a harmadik iskolába íratták át a gyereket. A mostani alma-mater-ből is eltanácsolta a tanító néni, mondván: az okos, értelmes, de sipító hangú, izgő-mozgó fiú nem való közösségbe. No, gondoltam: ha ezzel a gyerekkel eredményt tudok felmutatni, soha többet nem lesznek kétségeim az agytrénerrel kapcsolatban.

A fiúcska az első néhány alkalommal elég nehezen viselte a kezeléseket. Egyszer csak, úgy az ötödik kezelésnél, azt vettük észre, hogy nyugodtan fekszik, mintha aludna. Majd az agytréning után kipattant az ágyból és elkezdte mesélni: „Anya! Nagyon klassz filmet láttam.” Megtört a jég: képeket látott, és ezt az élményét, hogy beindult a képképző rendszere, nagy örömmel élte meg. Ettől kezdve soha nem kellett noszogatni, ha hozzám jöttek. Már a karácsonyi szünetre gyökeresen megváltozott a tanító néni véleménye: mintha kicserélték volna a tanítványát! Abból az iskolából azóta is sok gyerek jár hozzám a kisebb-nagyobb gondjával.

– Önképzésedet is folytattad?
– Elvégeztem a SOTE mentálhigiénés és a Rogers személyközpontú pszichoterápiás kurzust. Időközben több hagyományos fejlesztési módszert ismertem meg, illetve sajátítottam el. E prevenciós módszerek elsősorban a részképesség-fejlesztését szolgálják. A legkedveltebb és sokszor alkalmazott eszközöm a mozgásterápia, közismertebb nevén a delacarto torna. A Mező Ferenc Általános Iskolában fejlesztőpedagógusként éppen azon töröm a fejem, hogyan vonhatnám be az itt tanuló diákokat és tanár kollégákat agytréning programunkba. Az iskolavezetők is azt tapasztalják, hogy a gyermekek fejlődését akadályozó lelki gyötrelmek egyre mélyebb szinten jelentkeznek. Behozzák családi problémáikat, nyugtalanok az otthoni konfliktusok miatt. Félnek, bizonytalanok, magányosak. Életük nagyobb részét az iskolában töltik, szüleikkel alig találkozhatnak, illetve keveset kapnak belőlük. A megélhetésért hajtó papa-mama felőrlődik a mindennapi gondok között, egyre türelmetlenebb. Manapság az iskoláknak óriási szerepe lenne a családgondozás területén is. A mai, hagyományos módszerekkel ez megoldhatatlan. Gondoljunk bele: a saját egzisztenciális problémáival küszködő pedagógus, aki szintén nagyon leterhelt és kimerült, milyen hatékonysággal támogathat egy lestrapált családot? Ilyen feladatot csak mentálisan egészségesen lehet elvégezni. A pedagógus társadalom többsége – úgy látom – mentálisan nem egészséges.

– De az agytrénerek igen.
– Agytréner kollégáimmal már a kilencvenes években megalapítottuk a Hatékony és Eredményes Tanulásért Alapítványt, melynek kuratóriumi tagjaként és az egyik budapesti képviselőjeként azon munkálkodom, hogy – törekvéseinket elfogadva – egyre több iskolában legyen agytréner. Az a küldetésünk, hogy folyamatosan és tartósan garantáljuk a hozzánk fordulók szakmai segítését és felügyeletét. Évek óta jelen vagyunk az oktatásban: általános, közép-, felsőfokon, a szakmai és felnőttkori képzésben.

Alapítványunk célja:
Hatékony tanulási módszerek kifejlesztése és elterjesztése – valamennyi korosztály számára – egyéni és csoportos tanulási formában.
A tanulási, magatartási, beszéd- és mozgászavarokkal küzdők támogatása.
• Az agytréner technika legújabb eredményeinek, gyakorlati alkalmazásának segítése.
Az agykutatás legújabb eredményeinek elterjesztése, gyakorlati alkalmazása az oktatás és a képzés bármely területén, továbbá általános, szakmai és nyelvi képzések megvalósítása.
• A sportteljesítmények fokozása agytréning segítségével.

– Miképpen segíthet az agytréning a családok mentális képességeinek fejlesztésében?
– Míg tíz évvel ezelőtt osztályonként egy-két gyermek volt „problémás”, ma már ez a szám kuriózumnak tekinthető, sőt osztályonként négy-öt-hat gyermeket találunk, akivel szinte nem lehet mit kezdeni. Pedig lenne segítség – csak észre kellene venni, hogy ma már nem lehet a húsz-harminc éve megtanult szemlélettel dolgozni. Csupán a hagyományos módszereket alkalmazva kicsi az esélye, hogy átütő eredményeket érhetünk el.

A gyermekek az iskolában ál-teljesítményrendszerbe kényszerülnek. Egyre több a szorongás, a harmónia-felborulás: dyslexia, dysgráfia, dyskalkulia. Az ifjak mindaddig érdeklődőek, amíg ki nem oltják belőlük. Mérhetetlen ismeretet akarnak begyűjteni a világról, ezért kérdeznek állandóan. Csakhogy a világra való nyitottsággal egy időben, hat éves kortól az órához kell igazítani az életüket. Általában nem jut elég idő kielégíteni a kíváncsiságukat, elmélyülni, kipróbálni, gyakorolni a megismert dolgokat, mert be kell fogadni a tananyagot. Belekényszerülnek az előre felosztott témák tanulásába, s ha nem veszik fel az egyre sebesebb tempót, lemaradnak. Ha valami érdekli őket, elmélyülnek benne, de ha nem érdekli, akkor nem foglalkoznak a témával. Iskolarendszerünk arra törekszik, hogy minél több információt beletöltsön a gyerekekbe, a feldolgozást viszont alig-alig ellenőrzi.

A kívánatos az lenne, ha a kicsiknek a harmadik osztályig csak az alapkészségeiket fejlesztenénk és nem olyan információkkal bombáznánk őket, melyek befogadására később sokkal alkalmasabbak. Ebben az életkorban játékon és tevékenykedéseken keresztül lehet a leghatékonyabban fejleszteni. Ezeknek a gyerekeknek sok konkrét gyakorlati – kézzel, lábbal, szemmel, füllel, szívvel-lélekkel, képekkel-színekkel adható és fogadható – agytornára van szükségük. Ilyen tevékenységek alkalmasak arra, hogy a kicsi gyermek feldolgozhassa az őt ért traumáit…


Szóval először az érzelmeire kell hatnunk, meg kell szerettetni vele a sok tudást. Ezért fontos a harmadik osztályig „csak” alapozni. Ennyi idő kell ahhoz, hogy megértsék az összefüggéseket. Amikor már mindent össze tudnak rakni, jöhet a többi információ. Ideális helyzetben az egész rendje nem más, mint az egész megismerése! A tanárnak pedig rendelkeznie kellene orvosi, biológiai, fizikai, pszichológiai ismeretekkel. Tanulnia kellene az agy működését, hogy például ne délidőben, a relaxációs mélypont – szieszta! – idejében írasson dolgozatot. Képessé kellene válnia arra, hogy megismerje a rábízott gyermeket. Azzal a tanulóval, aki iskolába indulás előtt nem kapott reggelit, aki félti önmagát és szüleit a válástól és attól, hogy választania kell közöttük – nem témazárót kellene íratni. A lelkileg terhelt, kimerült gyermeket hiába feleltetik. S igazándiból csak az taníthatna, aki a tudását össze tudja kötni a szeme láttára felcseperedő apróságok világával.

A gyermeket és a felnőttet is hagynunk kellene a maga tempójában előbbre jutni. Nem minden szülő tud annyi információt nyújtani a gyermekének, mint amennyire annak szüksége lenne. Ilyenkor jönnek a titkok, eltussolások – ha nem beszélünk róla, olyan, mintha nem is létezne a probléma –, az összezavarások. Az a szülő, aki nem tud kellő mennyiségű és minőségű információt adni, határokat húz és csak tükröket tart: Hogy nézel ki? Mit veszel fel? Milyen a hajad? Sajnos, már a családban elmaradhat az egész(séges) rendszerű ember fejlődése.

A komplexitás csakis akkor érhető el, ha a gyermek, a tanár és a szülő is jó állapotban van: energikusak, harmonikusak, befogadóak.
– Kezünkben a megoldás!
– Az agytréning a családok sokaságának segíthet eredményesen túllépni a gondokon. Az agytréner kérdez, a családok otthon dolgoznak magukon, és kialakul a számukra megfelelő válasz. És egyre jobb lesz minden elkövetkező napjuk. Előbb-utóbb mindenki ráébred, hogy szakadatlanul képes felülmúlni korábbi teljesítményét, s az eredmény rendszeres agytréninggel karbantartható. A tréningek azt bizonyítják, hogy az ember bármely életkorában alkalmas a tanulásra, a mentális fejlődésre. Az agytréner tehermentesít, kérdez, megért, elfogad – ez az ő munkája, s ez nem kevés...

„Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk,hogy a világot méltóvá tegyük gyermekeinkhez, az egyszeri és megismételhetetlen csodákhoz...”
(Pablo Casals)

Kevevári M. Katalin
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.