Az aktív szókincse, kifejezőkészsége pedig csakis attól fejlődik, ha ő maga is beszél. Ezek alapozása a sok-sok mondóka, ének, gyerekversek, és legfőképpen beszélgetések.
A gyermekek olyan szinten mintákból tanulnak, hogy sokszor felismerhető rajtuk annak a személynek a gesztikulációja, kifejezésmódja, hanghordozása, akivel legtöbb időt tölti.
Minél kisebbek, annál nagyobb a beszédkedvük. Szánjunk időt arra, hogy mindig meghallgatjuk őket, amikor mesélésbe kezdenek. Csak rájuk figyeljünk. Jó, ha mi is mesélünk a velünk történtekről.
Tanuljunk meg olyan kérdéseket feltenni, amire bővebben lehet válaszolni, nem csak igennel, vagy nemmel. Kerüljük a mi volt az ebéd és egyéb számukra unalmas témákat. Biztos történik minden nap valami érdekes.
Az alapozás tehát már egészen kicsi kortól kezdődik, észrevétlenül a hétköznapokban, de jó, ha mi tudatosan figyelünk arra, hogy gyermekünkkel minél többet kommunikáljunk. Ugye ismerős, amikor gyermekünknek van egy kedvenc meséje? Sokszor ugyanazt kéri szóról- szóra. Akár hetekig is ugyanaz az esti mese.
Még ha unalmasnak is tartjuk, meséljük addig, amíg meg nem unja. Attól, hogy sokszor hallja ugyanazt,
• Javul a hosszú távú memóriája
• Bővül a passzív szókincse
• Fantáziája nő, egyre részletgazdagabban tudja elképzelni a történetet.
Egy vicces játékötlet az esti meséhez ovisoknak:
Kezdjük el mesélni a kedvenc meséjét, és valamit változtassunk meg a történetben.
Ha figyel a gyermekünk, rögtön figyelmeztet bennünket. Ezután újabb és újabb hibát ejthetünk a történetben, mely egyrészt átcsap egy kis közös mókázásba, másrészt remek figyelem erősítő.
Akár azt is megbeszélhetjük, hogy ha szerinte valami nem úgy van, akkor mondja: lárifári.
Már a szó kimondása is vicces a gyerekeknek.
Beszédesebb kedvű gyermekek maguk is fabrikálhatnak történeteket, és a mi dolgunk észrevenni benne a hibát.
Remek időtöltés, garantált a jó hangulat.
Jó mesélést!
Farkas Eszter
TSMT-terapeuta



