Feltételek, korlátok, elvárások, kompromisszumok nélkül, szabadon szeretni. Számomra ezt jelenti. De ez akkor csak bennem van, semmi köze a másikhoz. Mert, ha feltétel nélküli, akkor az sem kell hozzá, hogy legyen másik fél. Tehát ez a tapasztalás bennem születik, aztán folyamatosan növöget, mire odakerül, hogy másra is hatással van, mást is megfertőz. Tehát az első és legfontosabb lépés a belső harmónia, béke, az önmagunk igazából szeretése. Ezen a ponton azért igencsak sokan kirostálódnak, hiszen kevés olyan embert ismerek, aki feltételek nélkül elfogadja és szereti önmagát.
Elvileg az anyai szeretet ilyen. Egy nagybetűs Anya nem akar változtatni a gyerekén, örül neki, szereti, elhalmozza minden testi és lelki jóval és spirituálisan is utat mutat vagy valami hasonló... Ehhez viszont az Anyának magát tökéletesen vagy inkább tökéletlenül szeretnie kell, mert akkor tud adni, ha neki már van. Üres kosárból nem tudok almát kivenni és osztogatni. Ha a lelki kosaram üres nem tudok adni belőle senkinek. A semmi az semmi és kész.

Megideologizálni, hogy miért vagyunk tudatosak és tökéletesek lehet, de igazából mélyebb lenne, ha saját tökéletességünkben lennénk eléggé jók és boldogak. Az önbizalom annyira fontos, hogy ha miden cikkben 50-szer kiemelten leírnám, sem ragoznám túl. Hiszen ez az alapja a boldogságunknak, a nőiességünknek, az anyaságunknak, a házasságunknak, a karrierünknek.
Aztán az elvárások elengedése...honnan tudom, milyen egy jó kapcsolat? Milyen az ideális társ? Az ideális akármi... Az ideális az, ami van. Mert az az én pillanatnyi ideám leképezése. Abból főzünk, amink van. Mert igen, el lehet tölteni egy egész életet azzal, hogy siránkozunk az elhalasztott, eltévesztett múlton vagy szorongunk a tökéletes jövő miatt, de valójában egyiken sem tudunk változtatni. Viszont azt, hogy a mostot hogyan éljük meg, csak rajtunk múlik.
Aztán a normálistól való leszakadás hasonlóan fontos... az a normális, amit annak élünk meg. Mi egyszerű, földi halandók, akik mind-mind másképp és mégis ugyanúgy éljük az életünk.
Amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk, és az ajtófélfába kellene belevésnünk az, hogy mind az önbizalom, mind a szeretet, az elfogadás aktív, cselekvés eredményei, nem statikus állapotok. Ha minden nap, minden pillanatban energiát fektetünk be ezekbe, akkor van eredmény, de ez nem megy úgy, hogy nem dolgozunk meg érte. És az ide vezető út fájdalommal, félelemmel, sötétséggel, szorongással, kínnal, nevetéssel, spontaneitással, fordulatokkal, élvezettel, nevetéssel van kirakva. Légy bátor és élvezd minden pillanatát, hiszen ez az élet... nemcsak a szülőszobán...



