Felkészítőimet a szülés élettani folymatainak ábrázolásával kezdtem. Az elsők tele voltak tudománnyal, aztán, ahogy fejlődtem én, úgy alakult át a csoport is, sokkal többször esett szó érzelmekről, háttérről, kapcsolatok láthatatlan szálairól, életünk hullámainak a szülésre vetülő tükréről. Sok-sok kisbaba születésének kísérése elbizonytalanított abban, amit az anatómia könyvek lapjain olvastam és tanultam, hogy a szülés így és így zajlik. Láttam nagyon gyorsan és nagyon lassan születő babákat, láttam traumatikus és háborítatlan szüléseket, boldog császármetszést és zokogásba torkolló műtétet, láttam olyat, hogy a semmiből egyszercsak kipottyant egy gyerek, és olyat is, hogy napokig tartó vajúdás után sem...
Nem hagyott nyugodni a miértek sorozata.
Aztán egy véletlen folytán, amikben amúgy nem hiszek, rátaláltam egy olyan rendszerre, ami lerántotta a fátylat a miértekről.
Annyira pofon egyszerű, azért nem szülünk egyformán, mert mások vagyunk, minden anya másképp egyforma... és a saját életutunk nem olvasott anatómiakönyvet... A tapasztalati halmaz végtelen lehetőséggel bír, minden anya más és más úton jut el a teljesség felé. És mivel a szerelmet is minden élő ember másképp éli meg, így a szülést is.
Beszélgettem a női archetípusokról dr. Bán Domonkossal, rákérdeztem, hogy van-e kapcsolat az archetípus és a szülés módja között. Ekkor elkezdte mesélni, hogy melyik Istennő hogyan szül. hogyan reagál a fájdalomra, hogyan tudja átadni testét az Univerzum erejének, hogyan éli meg párkapcsolatait, melyik Istenséggel milyen kapcsolatban tud élni és szeretni. Ez volt az egyik ilyen "aha" pillanata az életemnek. Megtaláltam azt, amit kerestem...
Minden anyának, apának, párnak, családnak személyközpontú, egyéni és egyben egyedi felkészülésre van szüksége, amiben megértik a saját testük és lelkük valamint szellemiségük dinamikáját, a kapcsolati rendszerüket, az erőket, amelyek összeterelik vagy éppen széthúzzák őket és megmutatathatjuk, hogyan, milyen irányba induljanak az önazonosságuk felé. Mert egy dolgot megtanultam a szülőszobán, hogy a bizonytalanság nem tud szülni, a bizonytalanság nem tud anya lenni, és azért olyan sok a szülés utáni elkeseredés, depresszió, hangulatingadozás és zavar, mert a másik mércéjével mérjük magunkat. Ebben a rendszerben minden anya megtalálja a saját mércéjét, amiben stabilizálódhat, megnyugodhat, elindulhat a saját családja fejlődése felé. Elengedhetetlennek tartom a szülésre való felkészülést. Elképzelhetetlen számomra az, hogy a feleősséget, a testi-lelki jólétünket csak úgy odadobjuk egy rendszer kezébe, mert a következményeket mi viseljük. Bízom benne, hogy minden szülőpár megtalálja a számára legmegfelelőbb tudást, én az Isteni szülésre tettem le a voksom. Minden tudásunk, minden értékünk, maximális elhivatottságunk gyúrtuk bele azért, hogy a következő generáció, a jövő babái úgy születhessenek, ahogyan azt megérdemlik. Szeretetben, méltóságban, gyöngédségben, őszintén...
Évek óta szülésfelkészítek. Ezernél is több kismamával beszélgettem a várandósságuk ideje alatt, vagy a szülésük után, vagy még a foganásuk előtt. A legtöbb esetben a félelem az ismeretlentől, a maximalizmus a legerősebb érzés a szüléssel kapcsolatban, de találkoztam már olyannal, aki a szexuális traumáitól menekült, olyannal, aki a tönkrement kapcsolatát próbálta feldolgozni meg olyannal is, aki úgy érezte, semmi félnivalója, a szülés ereje pedig két vállra fektette és hónapokig rakta össze magát utána. A szülés nagy beavatás, óriási erő, ami vagy épít vagy rombol, de hatás nélkül semmiképp nem tűnik el... Én az a típus vagyok, aki szeretné érteni, mi zajlik a folyamatok mögött, hogy tudjak megfelelően magas szintű információhalmazt adni a szülőpárnak, hogy a sok apróságból kiválaszthassák a számukra megfelelő tökélyt.



