"Úgy éreztem, valójában anyám/apám soha nem figyelt rám igazán"
"Kevés időt töltöttek velem, mindig lepasszoltak valakinek"
"Mindent megkaptam, de nem szerettek igazán"
"Apám soha sem segített nekem, ha kértem. Mindig azt mondta, magad uram ha szolgád
nincsen"
"Nem kaptam igazi ölelést, érintést, simogatást, anyám nagyon rideg volt velem"
Ezek a mondatok önmagukért beszélnek, azt mutatják meg, hogy ugyan minden szülő őszintén és nagyon szereti a saját gyerekét, de annak a kifejezésében lehetnek elakadásai. Gyakran előfordul az is, hogy mások szeretetéhségét úgy elégítjük ki, ahogy azt mi magunk elvárnánk a minket szeretőktől. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy gyermekünknek is ez az igénye. A probléma a szülő-gyerek kapcsolatban akkor erősödik fel, ha a szülő nem tud rugalmasan reagálni a gyerek szeretet szükségletére.

Ezek után felmerülhet a kérdés: ha nem elég őszintén szeretni a gyerekeinket, akkor honnan tudhatjuk meg, hogy éppen mi az aktuális szeretet szükségletük? Ebben több kapaszkodó is segítségünkre lehet. Az első és legfontosabb, amit bármiféle szakirodalom olvasása nélkül is meg tudunk tenni, az az, hogy odafigyelünk rájuk a következő szempontok alapján:
- Hogyan fejezi ki a szeretetet felénk?
- Hogyan fejezi ki a szeretetet a társai felé? (érdemes rákérdezni a dadusnál, óvónéninél, tanítónéninél, tanároknál, hogy ők mit vesznek észre)
- Mi az, amit a leggyakrabban kér tőlünk?
- Mi az, amit leggyakrabban panaszol?
- Milyen típusú közeledésünket utasítja el?
Ha gyerekünk duzzog, majd kérdésünkre, hogy mi a baja, kifakad és azt mondja:
“Mert soha sem játszol velem”
“Mert soha nem készítesz nekem szendvicset”
“Soha nem figyelsz oda, amikor elmondom, hogy mi történt a suliban”
“Te soha nem csikizel úgy meg mint xet az anyukája”
“Soha nem dícsérsz meg”,
akkor valójában a saját szeretetnyelvét kommunikálja felénk. Ezért érdemes odafigyelni,
meghallani és kielégíteni az igényét, hogy tudja, érezze: valóban szeretve van.



