Hogyan szeretünk?
Az emberek azt gondolják, hogy a szeretet olyan poláris dolog, ami egyszerűen vagy van, vagy nincs. A létezését mindig külső tényezőtől teszik függővé, mégpedig attól a személytől, aki felé irányul, vagy nem irányul a szeretetük. Ha létrejön a szeretet érzése valaki felé, akkor azt mondják, hogy az a másik szerethető. Tehát van benne valami, amit tudok szeretni. Ám ha az a „valami” hiányzik a másikból, akkor a szeret létrejönni sem képes, vagy ha mégis, akkor idővel a „valami” megszűnésével, a szeretet is megszűnik. Majd újra keresni kezd, és választ magának egy másik „tárgyat” akit ismét szerethet. Ennek a mechanizmusnak a következményeként bomlik fel nagyon sok párkapcsolat. Ez a fajta szeretet nem képes jól lakni, folyton éhes, mindig hiányérzete van. Ezért keres magának idővel mindig új és új „táplálékot”, amivel átmenetileg csillapítani tudja szükségleteit. Ebből a szeretetből alakulnak ki a függőségen alapuló kapcsolatok, amikor a két ember, mint egy szimbiózisban él egymással. A szó szoros értelmében egymásból, egymás energiáiból táplálkoznak. Mivel a bennük lévő szeretetnek nincs táptalaja, amiből önállóan lenne képes élni, ezért mindig szüksége lesz egy „anyaszervezetre” amiből életerőt meríthet. Időnként ez a biztonságot nyújtó tényező lehet bármi, akár munka, játék, internet, alkohol, drog, stb. amivel függőségi viszony alakulhat ki.
A szülők szerepe a szeretet és szeretni tudás meg tanulásában
Mint sok minden másban, a szeretet képességének elsajátításában is a szülői minta, ami a legfőbb irányelveket adja. Azt, hogy egy gyermek és később a felnőtt tud-e, és mi módon szeretni, azt egyértelműen az határozza meg, hogy a szülei tudták-e, és milyen módon szeretni őt. A gyermek úgy tanulja meg a szeretetnyelvet szüleitől, mint ahogyan az anyanyelvét.
A szülői szeretetnek nélkülöznie kell minden manipulációt. „A gyermeknek azt kell éreznie, hogy azért szeretnek, mert vagyok. Semmit nem kell tennem, hogy szeressenek, mindösszesen az a teendőm, hogy legyek.” A szeretet képességének elsajátításában illetve megtanításában külön szerep jut az anyának és külön szerep az apának.
Az anyai szeretet feltétlen szeretet, olyan, mint egy üdvösség, nem kell kiérdemelni. Ám ennek a másik pólusa is igaz, ami ugyancsak a feltétel nélküliségéből fakad. Az, hogy az anyai szeretetet nem lehet kiérdemelni, megszerezni, kicsikarni, irányítani, ha az nem árad a maga szentségében az anyától. Ha az anya nem képes lelkét kitárni a gyermeke előtt és teste minden egyes sejtjével a tiszta, manipulációmentes szeretetet áramoltatni gyermeke felé, akkor a gyermek sem magát sem a világot nem lesz képes szeretni. Az anya szeretete lesz képes megtanítani a gyermeket az élet szeretetére, az ő szeretete segíti hozzá, hogy felnőttként érzelmileg érett és teljes életet legyen képes élni.
Az apai szeretet más minőséggel rendelkezik. Az apai szeretet feltételes szeretet. Elve, „ Szeretlek, mert megfelelsz a várakozásaimnak, mert teljesíted a kötelességedet, mert olyan vagy mint én.” Az apa képviseli az erőt és a törvényt, ezáltal az apai szeretetet ki kell érdemelni, és el lehet veszíteni.
A tiszta anyai szeretet nem igyekszik meggátolni, hogy fejlődjön a gyermek, nem buzdítja gyámoltalanságra. Az anyai szeretet nem akar a földhöz kötni, hanem minden esetben igyekszik megtanítani, repülni. Célja, hogy a gyermek váljon idővel függetlenné, és egy autonóm, érzelmileg megalapozott stabil személyiségű felnőtté.
Az apai szeretet célja, hogy a gyermek minél rátermettebb legyen, majd idővel az apja iránt érzett tekintély mezsgyéjén haladva kialakítsa magában a saját tekintélyét.
Mindennek a tanulási és tanítási folyamatnak a célja, hogy a felnövekvő gyermek belűről építsen fel egy belső anyát és egy belső apát. Az, hogy ez a folyamat mennyire sikeres, és az, hogy milyen minőségű hozott anyagot tud felhasználni a felnövekvő gyermek, együttesen határozzák meg azt, hogy mennyire és mi módon lesz képes szeretni. Szeretni fog-e autonóm személyiségként, vagy függeni másoktól, vagy mástól.
A jelen és megváltoztatható jövő
Mielőtt abba a csapdába esnénk, hogy a kialakult szeretni tudásunkért, illetve annak időnként fájdalmas következményeiért szüleink felelősségét feszítenénk keresztre, le kell szögeznünk egy tényt. Azt, hogy a szeretet, mint képesség bármely életkorban elsajátítható tudás. Ha a jelen érzelmi intelligenciánk szintjéért a szüleinket okoljuk, azzal egy szebb, és teljesebb jövő lehetőségétől raboljuk meg magunkat. Bárhogyan, és bármilyen módon és képességgel szeretett minket az anyánk és az apánk, tisztelnünk kell őket, mert a legnagyobb dolgot kaptunk álltaluk, az életünket. Ők abból gazdálkodtak, ami érzelmileg rendelkezésükre állt, amennyire nekik is megtanították a szeretni tudást a saját szüleik. Ha képesek vagyunk így elfogadni és szeretni őket, abból annyi energiát nyerhetünk, amiből képesek leszünk életünket teljes egységében megélni. Az, hogy elsajátítsuk, vagy fejlesszük magunkban a szeretet képességét, most már a mi felelősségünk.
Cserven Gábor
www.lelkisegitseg.ewk.hu







