
Az ingerültség, türelmetlenség vagy düh csak néhány azok közül az érzések közül, amelyekkel egy nehéz helyzetben mindenki szembesül; a vezető és az alkalmazott, a pedagógus és a tanítvány, a férj és a feleség, a szülő és a gyermek. Ilyenkor saját, vagy társaink szükségletei a nélkül sérülhetnek, hogy észrevennénk, és ez gyermekek esetén még szomorúbb következménnyel jár. Arra is van mód azonban, hogy a másik utat válasszuk és ezekben az éles szituációkban is építsük akár az anya-gyermek, akár egyéb, számunkra meghatározó kapcsolatainkat. Ehhez elengedhetetlen egy olyan fajta kommunikáció, ahol mindenki elmondhatja, amit szeretne és azt éli meg, hogy ő is számít – épp ahogy a „szemben álló” fél is.
Nagyszüleinknél nem volt vitatéma, hogy ki fürdeti meg a gyereket, egyértelmű volt a férfi-női szereposztás. A szülők magabiztosabbak voltak abban is, mit várjanak el gyermekeiktől. A modern anya viszont elbizonytalanodik, ha felteszi magának a kérdést; vajón jó megoldás-e, ha a lányomat arra tanítom, legyen engedelmes. Ha ez azzal jár, hogy kevésbé tud kiállni magáért, mint a többiek, akkor nyilván nem ez a jó megoldás. Akkor talán álljon be az agresszív, egymást gátlástalanul letaposó érdekérvényesítők közé? „Sajnos elég sokan csak ezt a két lehetőséget ismerjük: üss vagy fuss.” – mondja Rambala Éva, az Erőszakmentes Kommunikáció nemzetközi trénere, és gyakran a gyerekek is ezt utánozzák le. Kevés olyan szülő van ugyanis, aki példát mutat abban, hogyan állhat ki a gyermek magáért, miközben figyelembe veszi a másik véleményét is.
Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) módszere az ilyen élethelyzetekre kínál megoldást – és tanulható, ráadásul már gyermekkortól. A kortárs mediátorképző program során már a baki általános iskola 4. osztályos diákjai is megtapasztalhatták, hogy egymásra odafigyelve, a módszer lépéseit követve meddig juthatnak el egy éles helyzet megoldásában. Kulcsfontosságú, hogy ezekben a mindennapi élethelyzetekben mi magunk is felismerjük; több lehetőségünk van. Ugyanis minden konfliktus kettős – ilyenkor vagy eltávolodunk egymástól, vagy kihasználjuk ezt a nagyszerű lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.
- Hallgasd meg a vitapartnered. Még akkor is, ha a gyermekedről van szó. A meghallgatás NEM egyenlő az egyetértéssel. (Pl. a gyermek sáros cipővel trappolt végig a szobán és kérdésedre elmodja, hogy csak azért rontott be, mert imádja az új legót, amit épp tőled kapott és alig várta, hogy újra megnézze)
- Soha ne azt mondd el, mi a baj vele. Elég annyi, hogy te hogyan látod a szituációt és hogyan érzed magad az adott helyzetben. (Pl. a helyett, hogy kifakadnál, mondd el, hogy mennyire örülsz, amiért ilyen izgatott az új játék miatt, ugyanakkor a lábnyomait látva most nagyon elkeseredtél)
- Azt is tedd hozzá, miért fontos neked ez a dolog. (Pl. azért, mert annyi mindent megteszel, hogy egy szép és harmonikus környezetben tudjatok együtt játszani azzal a legóval)
- Végül érdemes elmondanod, mi az, amit szeretnél. (Pl. kérd meg, hogy segítsen neked ebben, majd zárásként kérdezd meg, ő hogyan látja most a helyzetet)



