Az, hogy minden héten legalább egy nő és havonta egy gyerek hal bele abba, és mindez ebben a formában nem büntethető, az katasztrófa. Politika, okoskodás és mindenféle feminista felhang belekeverése nélkül. Az, hogy bárki agyonverheti az élettársát, feleségét, vagy a saját gyerekét, mert a törvény nem tud ebben az ügyben elég hatékonyan fellépni, az őrületes hiba. Ennyi, és nem több.
Vannak férfi áldozatok is – bár értelemszerű, hogy kevesebben vannak és más típusú a bántalmazásuk módja. Ilyen például a lakásból való kidobás, a szerzett javaktól való megfosztás, a gyerekek láthatásának korlátozása, hogy csak néhány példát említsek. A megvert férjek klubjába nem járna túl sok ember. Asszony is bántalmazhat gyereket, ez is családon belüli erőszak – ez is bűncselekmény, bár az okok összetettek.
Ezért nincs értelme itt feminizmusról papolni. Bár az áldozatok többsége nő, illetve gyermek. A bántalmazók többsége férfi. Mégsem gender-problémáról, hanem egy összetett társadalmi helyzetről van szó. Arról, hogy legyen önálló kategória a jogban a családon belüli erőszak. Mondjuk ki külön passzusban, kategorikusan és határozottan azt, amit ezermillió tény bizonyít: a családon belüli erőszak jelen van. Országunk szégyenteljes módon elsők között szerepel az áldozati statisztikákban. Mondjuk ki, hogy ez bűncselekmény. És ha bűncselekmény, akkor kezeljük végre akként.
Nem értelmezhető itt az emancipáció – egyszerűen semmi köze ehhez a kérdéshez. Vagyis hogy kerül a csizma az asztalra? Melyik csizmavarga tette oda?
De még egyszer mondom: szeretném megköszönni! Alázatos tisztelettel köszönni, hogy oda rakta. Mert végre felszínre került. Ott ormótlankodik. Mindenki látja. Nem lehet többé az asztal alá dugni anélkül, hogy észre ne vennék.
Vasárnap a Parlament előtt politikától függetlenül, délután kettőtől találkoznak azok az asszonyok, lányok, nők, akik úgy érzik, hogy ezt a csizmát le kell venni az asztalról, s végre a méltó helyére tenni. Ha ez nem történne meg, a nők majd hazamennek. És otthon maradnak. Otthon, ahogy mondták nekik. Csöndben, bölcsőt ringatva. S akkor is otthon lesznek majd, ha szavazni kell egy újabb elnyomó férfi politikusra!



