A legdurvább erőszakos eseményeket az értelmiségi családokban követik el, mondta az én jogász ismerősöm. És többnyire azért, mert ott az erőszaktevő pontosan tudja, hogy mi mindent kell az áldozatnak bizonyítania a bíróság előtt. Például ha nemi erőszak is történik, azt szinte kizárt, hogy tudja igazolni az asszony, hisz ennek a bizonyíthatósága egy házasságon belül szinte lehetelten, még orvosi látlelet mellett is. Ami többnyire nincs, hisz a nő, akit megerőszakol, megaláz a saját férje, nem meri még az orvosának sem azt mondani: ez történik vele a hitvesi ágyban. Ezért csak olyasmit állítsunk, amelyek a bíróságon is, a barátaink előtt is bizonyíthatóak.

És persze, ez a helyzet akkor is, ha verik a nőt. A társadalomban még mindig annyira él az az elv, hogy „nem zörög a haraszt”, illetve, ha egy nőt vernek, akkor bizonyára „okot” adott rá, és sokszor a férj minderre csak annyit mond sokat sejtetve, hogy: csak nézzetek rá, milyen kihívó ruhákban jár, vagy hogy nem főz vacsorát (még akkor is, ha épp az ő kedvéért hord az asszonyka minit, és a munkája miatt nem tud minden nap főzni). Tehát többnyire épp a nő jön ki a helyzetből úgy, hogy még örülhet, hogy a szégyenteljes viselkedése mellett még megtűri őt az ura, és megússza pár pofonnal (csak, hogy észhez térjen).
Így soha ne kövessük el azt a hibát, hogy azt mondjuk a barátainknak vagy a bíróságon: nem is igaz, mert nem úgy történtek az események, ahogy az az erőszakkal megvádolt állítja. Ugyanis nem biztos, hogy elhiszik nekünk. Mert él egy másik férfiszájon forgó „igazság is”: sok nő, ha ki akarja használni a férjét, családon belüli erőszakra hivatkozik, így jutva becstelen előnyökhöz.
Nem árt tehát, ha a veszekedéseknél odacsapkodott rágalmakra nagyon is jól odafigyelünk. Hisz ezek árulkodhatnak arról, hogy a férjünk tanúi, illetve maga a férjünk mit fog a bíró előtt állítani. Így előre készülhetünk a bizonyítékainkkal annak ellenpontozására.
Soha ne kérd a gyerekedet tanúnak!
Ezt is mondta a jogászom. Bár én nem is tettem volna magamtól ilyesmit – de állítása szerint sokan követik el ezt a hibát. Hisz sokszor a gyerekek az egyetlen tanúi az eseményeknek. Ám ha nem akarjuk őket elveszíteni (és nem csak azért, mert ez lelki terhet jelent számukra: az egyik szülőről árulkodni idegen emberek előtt), de dönthet úgy a bíró, hogy épp az áldozattól vonja meg a felügyeleti jogot, mert az hagyta a veszélyeztetett helyzetben lévő gyermekeit ebben szenvedni, hogy még láthassa is, szemtanúja is legyen az erőszakos cselekményeknek.

A barátaidat se!
Hisz könnyen lehet, hogy épp ezzel veszíted el a lehetséges támogatóidat is. Mert ezek vagy mindkettőtök barátai, vagy nem tudhatod, hogy mennyire szeretnének más emberek amúgy ismert titkairól nyilatkozni. Egyet ne felejts: a tanú az tanú, a barát meg nem hagyja, hogy eljuss odáig, hogy bizonygatnia kelljen: téged megalázhattak, megverhettek, terrorizálhattak, miközben ő tudott róla.
Hogy mit tegyen mégis egy nő, ha családon belüli erőszak áldozatává válik? Nos, az egy következő cikk mondanivalója lesz. De az azzal fog kezdődni, hogy: amilyen gyorsan csak tudsz, válj el!
Horváth Margit
Képek:
nuttakit / FreeDigitalPhotos.net
David Castillo Dominici / FreeDigitalPhotos.net



