Akinek nem volt gyerek kora, nem lesz felnőttkora sem
Sok pszichológus, gyermekvédelmi szakember támaszthatná alá, hogy a kamaszkori családi problémák gyökere elsősorban a szülők meg nem élt gyermekkorából fakad. A saját gyermekkori kudarcaikat hasonlítják a gyermekeink viselkedéséhez. Ami természetszerűen feloldhatatlan ellentéteket jelent, hisz így magunkhoz – saját gyermekkorunkhoz - viszonyítunk, és nem a gyermekünkhöz.
Márpedig ha a kamasz éveinket szorongva, rossz kedvűen, és meg nem értetten éltük meg, és azt kivetítjük a szülői gondolkodásra is, akkor gyakorlatilag két kamasz dominancia harcát játsszuk el, és nem a szülő gyermek kontextusban gondolkodunk.

„amíg az én kenyeremet eszed”
Így a szülő létünk legelső javasolt feladata: gondoljuk végig, hogy azokat a felfokozott kamaszkori hangulatainkat mik befolyásolták, mik azok a kudarcok, amiket azóta sem tettünk helyére – mondjuk a saját szüleinkkel. Mert sokan csak felnőtt korukban ismerik meg a saját szüleiket is, hisz – őket is felelőtlen, gondolkodásra képtelen kamaszként nem vonták bele a sülők a család,és a problémák megoldásába. Így a parancsszavakhoz, és az „amíg az én kenyeremet eszed” - mondatokhoz szokott felnőtt hajlamos lesz maga is alkalmazni ugyan azokat a kudarcra ítélt attitűdöket, amiket a nagyszülők is. Előbb tehát kérdezzük meg a saját szüleinket: mi, miért, miért úgy zajlott az Ő SZEMSZÖGÜKBŐL a mi gyerekkorunkban. Meglepően őszinte válaszokra számíthatunk, amelyek segíthetnek nekünk is a saját gyerekeinknek megélni a kamaszkort.
Amikor a méhecske rászáll a virágra...
A legtöbb és egyben legkínosabb perceket kamaszkorban a szexualitáshoz való viszony kezelése jelenti a szülőknek. Talán ismerős lehet a jelenet, amikor a 16 éves – általunk csak szégyellnivalón pattanásos, és mindig szakadt nadrágú – fiú gyerekünk zsebében mosáskor felfedezzük az óvszert. Vagy amikor a nagyon is kihívóan öltözködő nagyszájú lányunkat a szomszéd asszony csókolózni látja a lépcsőházban, pedig még a tampon használatát sem magyaráztuk el neki (minek is, hisz épp a nagyinál nyaralt, amikor nagylány lett, ott elmondták neki...).
A legtöbb szülőben ilyenkor bűntudat ébred, hogy megint lemaradt valamiről, megint nem időben kapcsolt, és hogy a gyermeke titkolózik előtte. Harag, rossz érzés a gyerekkel szemben, hárítva magunktól a saját felelősségünket. Pedig ha visszaemlékeznénk, hogy magunk sem akartuk volna a legintimebb dolgainkat annak idején megosztani a szüleinkkel, pedig ők is akartak nekünk a nevetséges méhecskéről mesélni,amikor már rég elvesztettük a szüzességünket – akkor talán az is eszünkbe juthatna, hogy csak a szerepeket próbálgattuk. És attól, hogy a gyerek a gumival a zsebében – KÉSZÜL a felnőttségre, hogy a lányunk be is hozhatná a fiút, akivel a lépcsőházban hozza ránk a „szégyent”, ha nem a tiltással próbálnánk kezelni azt, amit nekünk se tudtak tiltani.
Kapcsolódó cikkek
A titkos varázsmondat gyakorló anyáknak
Ki ne ismerné azt a mondatot is: „más gyerekeivel kijövök,csak a sajátommal nem” - nos ez például egy varázs mondattá is változhat, ha a gyermekeink kamaszkori szerelmeit beengedjük az otthonainkba, és el kezdünk beszélgetni velük. Sok mindent tudhatunk meg róluk is, de a saját gyerekeinkről is – tőlük. Hisz otthon meg őket nem értik meg – rendszerint hasonló mondatok kíséretében. És míg egy „idegen” gyereknek segítünk a kamaszkori problémái feldolgozásában, közben a sajátunk is nagyon büszke lesz ránk: anyu, apu jó fej, VELÜK mindent meg lehet beszélni. Még azt is, hogy hogyan, mikor és hol veszítsük el a szüzességünket.
A legfontosabb: soha ne felejtsük el, hogy nem mi vagyunk a gyerekek, akiket meg kéne érteni, hanem a gyerekeinket kell megismerni – időben. Ha nem megy másképp, akkor a barátaikon, szerelmeiken keresztül. És ehhez elegendő néha egy közös ebéd, tv-zés, vagy egy jó kis kirándulás. Például oda, ahol a gyerekeink szeretnek lenni.



