Megérkezett. Itt lett hirtelen közöttünk, velünk, visszavonhatatlanul. De minden megváltozott, mondhatnám úgy, hogy minden a feje tetejére állt. Pedig a kórházban még minden rendben volt, aztán hirtelen hopp és mire hazajöttünk, a gyereket szinte kicserélték.
A szülés rendben sikerült. 10 és fél órás vajódás után végre megszületett Dániel, s mivel én pihenni szerettem volna, a gyereket elvitték a többi újszülötthöz, én meg próbáltam aludni. De az eufórikus állapotban végül alig vártam, hogy reggel legyen és hozzák a babámat, és végre megszoptathassam.
Aztán jött a csalódás, a gyereket megteáztatták, és amíg nálam lehetett, egész végig aludt. Aztán kivertem a hisztit, hogy én a gyerekemet szoptatni AKAROM.
Meg is lett az eredménye, baba-mama szoba, segítő csecsemős nővér, háromóránkénti etetés. Mire hazaértünk a kórházból, mindennek rendszere volt. Evés-alvás. Az én gyerekem volt a világ legjobbika.
Hittem én. Sohasem sírt, még akkor sem, ha az újszülött osztályon a többiek szabályos koncertet adtak, akkor sem.
Hazajövetelünk utáni első éjszakánk maga volt a pokol. A csöppség mintha érezte volna, hogy a jó kis kórházi közegből a családi fészekbe került, követelődző lett és szinte állandóan szopni akart, a köztes időben meg nem hogy aludt volna jóízűen, úgy, ahogyan azt a kórházban tette, hanem sírt. Mit sírt? Vonyított. Akkor volt csend, ha szopott.
Másnap körtelefonok, szinte minden kisgyerekes ismerőst felhívtam és jöttek a tanácsok csőstől. Hogy így fektesd, úgy büfiztesd, így etesd, úgy simogasd, ne simogasd, ringasd, hagy magára, hagy bőgjön, tágul a tüdeje, vedd fel, mert igényli a szereteted. Csak úgy zúgott a fejem.
Dagadt a szemem sírástól. Milyen anya leszek én? Hát ezt nem így képzeltem. Vissza az egészet. Mindjárt visszaviszem a kórházba, szereljék meg, cseréljék ki benne ezt a tartóselemet, mert felkötöm magam, ha ez így megy ezentúl. Aztán egy nyolcgyermekes családanya világosított fel: Nekem mindegyik gyermekem más volt. Sosem tudtam az elején, mit kell tennem. Minden kicsit újra kellett tanulnom. Várj türelemmel.
Ismerd meg a babádat, és tudni fogod, mi baja. Rájössz majd, hogy hogyan sír, ha éhes, mikor akarja, hogy megfordítsd a hátáról a hasára, mikor üvölt azért, mert tisztába kellene tenni. Nem megy ez egyik napról a másikra. Türelem, szeretet, megértés és elfogadás kell.
És bizony. Elkezdtük szokni egymást. Figyeltem, füleltem, tapasztaltam. Rengeteg türelem kellett és csak fokozatosan állt helyre a harmónia a rend. Csak az ember mindent egyszerre akar, de ezeknél a kis csöppségeknél nem megy semmi egyik napról a másikra.
bzs
Megérkezett. Itt lett hirtelen közöttünk, velünk, visszavonhatatlanul. De minden megváltozott, mondhatnám úgy, hogy minden a feje tetejére állt. Pedig a kórházban még minden rendben volt, aztán hirtelen hopp és mire hazajöttünk, a gyereket szinte kicserélték.
Tetszett a cikk?



