Néhány éve egy három estét betöltő előadás megtartására hívtak egy nagyobb alföldi városba. Még indulásom előtt kaptam egy telefonhívást a Művelődési Ház igazgatónőjétől, mondván, hogy az Idősek Otthona vezetője megkért, hogy egyik délelőtt látogassak át hozzájuk. Így is tettem.
Szinte pár perccel azután, hogy beléptem az otthonba, nagy meglepetés ért. A nővérek „dolgoztak”. Az egyik karácsonyi képeslapokat írt, a másik levelet, a harmadik pedig kis csomagocskákat készített. Mindezt az otthon lakóinak készítve. Természetesen meg volt beszélve a helyi postával, hogy „számos” bélyegzőt fognak rájuk tenni, hogy az idős ember, aki megkapja a részére készített karácsonyi ajándékot, ne tudja meg, hogy itt adták fel helyben, a városban. S rögtön elmondták, mi ennek az egésznek az okat.
Nagyon kevés időst látogatnak meg gyermekeik, unokáik a karácsonyi ünnepek alatt. Ez annyira megviseli az idős otthonlakókat, hogy szinte teljesen összeroppannak. S annyira magatehetetlenné válnak, hogy nem mennek ki, vagy nem érnek el a Wc-ig, s így a nővérkék nem győzik a fürdetést, a takarítást, a mosást. Most már évek óta ők maguk „lepik” meg lakóikat egy kis „örömmel”, - s ha netalán mégis valamelyik időst valaki meglátogatná, akkor már a portán „megmondják neki, hogy mondja azt, úgy gondolta, hogy csak ír, de mégis el tudott jönni, s így csak öröme van az idősnek a lelki bánat helyett. Mondhatjuk, okos ötlet, ami meghozza a várt eredményt, megkönnyítve a nővérkék munkáját a karácsonyi időszak alatt.
Ezután engedélyt kaptam, hogy időmhöz mérten meglátogathassam néhány idős ember szobáját.
Beszélgettem az idős nénikkel, bácsikkal, s hallgattam őket, hiszen szinte folyt belőlük a szó. Hallgattam, és hallgattam, s ebbe a hallgatásba szinte belefájdult a szívem.
Miért?

Mielőtt erre választ adnék, itt jegyezném meg, hogy később, különböző városokban tartott előadásaimon is feltettem a hallgatóknak ugyanazt a kérdést: Mit gondolnak, miről beszéltek nekem az idősek? Többen mondták, hogy valószínűleg panaszkodtak a gyermekeikre, elmondták, hogy nem várják az ünnepeket, mivel fájdalmasan gondolnak a családi együttlétre, vagy az otthonnal kapcsolatos problémáikat mondták el.
NEM! Ott egy idős sem panaszkodott a gyermekeire. Inkább arról beszéltek, hogy ők mit adtak gyermekeiknek, de ezt inkább dicsekedve mondták: "Az én kislányomnak volt a legszebb bútora az ismerősök között, mikor férjhez ment. Az én fiamnak volt az első autója, amit vettünk neki, a városban…Milyen házat építettek a fiuknak, lányuknak, házasságuk előtt…. " stb.stb.
S én csak ültem, és hallgattam, s mivel akkor egyszer volt lehetőségem találkozni velük, s nézve idős korukat, „lelkes beszédüket”, elhallgattam véleményemet. Fájt, hogy egyikük sem számolt be arról, hogy milyen szépek voltak a téli esték, amikor együtt játszottak a gyermekeikkel, vagy kis hazánkban hová mentek együtt kirándulni, s hogy milyen öröme volt a 10-12 éves lányuknak, fiuknak… Nem hallottam egy jó beszélgetésről, egy közös sétáról, csak a pénzről és az anyagi javakról. Mivel tudtam, hogy nem minden idős nyugdíja tudja fedezni az idősek otthonába befizetendő összeget, így gyermekeik most „visszaadnak a pénzből, kiegészítve a hiányzó pénzt.”
„Gyermekek, tegyétek olyan boldoggá szüleitek idős napjait, amilyen boldoggá tették ők a ti gyermekkorotokat.” Érdemes ezen elgondolkodni!
Már több mint negyven éve lakom Pusztaszabolcson, s nyugodtan leírom, vannak a temetőben nagyon szép síremlékek, olyan idős embereknek, akiknek gyermekei nem igen szántak időt a betegágyuk mellé ülni vagy meglátogatni őket.
Addig kell szeretettel örömöt adni szüleinknek, míg élnek, míg örülni tudnak gyermekeiknek, akik idős napjaikban is látogatásukkal, segítségükkel, gondjaik türelemmel való meghallgatásával adnak értelmet a fájdalmas napoknak.
A Tízparancsolatból az V. parancsolat így szól: „Tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.” II. Mózes 20, 12.
Érdekes, hogy Pál apostol az Újszövetségben is megemlíti ezt a parancsolatot. Efézeus 6, 2. „Tisztelt a te atyádat és a te anyádat (a mi az első parancsolat ígérettel.)
A Boldog Otthon c. könyv 248.oldalán ezt olvashatjuk:
„ Nincs oly időszak az életben, amikor a gyermekeknek már nem kell tisztelniük szüleiket. Ez az ünnepélyes kötelezettség minden fiúra és leányra érvényes, ez az egyik feltétele annak, hogy meghosszabbítsák életüket azon a földön, amelyet az Úr ad a hűségeseknek. Ez nem megjegyzésre méltatlan téma, hanem életfontosságú dolog. Az ígéret az engedelmesség feltételén nyugszik.
Az ötödik parancsolat nemcsak azt követeli meg a gyermekektől, hogy adják meg szüleiknek a köteles tiszteletet és engedelmességet, hanem azt is, hogy szeressék szüleiket, legyenek hozzájuk gyengédek, könnyítsék terheiket, őrizzék és óvják meg tekintélyüket; és öreg korukban támogassák, vigasztalják őket.”

Szeretettel kívánom minden kedves Édesanyának, hogy május első vasárnapján gyermekei olyan szeretettel vegyék körül, mely ismétlése az év többi napján adott szeretetnek. Hiszen a szeretetet nem ünnepelni kell, hanem az év minden napján gyakorolni.
AKINEK ANYJA VAN
Oh, gyermekek, akinek anyja van,
Vígan dalolhat, élhet boldogan.
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
és csókolja meg áldott jó kezét.
Ha felzokogsz szomorú éjjelen,
Ő rád hajol: miért sírsz gyerekem?
Könnyezik, ha könnyes a szemed,
S ha öröm ér, Ő is örül veled.
De az árvára vajon ki vigyáz?
Ha téli estén üres lesz a ház,
És ha beteg, kis ágyánál ki van?
Ki kérdi tőle: Hol fáj kisfiam?
Kitől kérdezze, ha itt a tél,
Édesanyám, ma miért nincs kenyér?
Ki marad velem itthon délután?
Ki varrja be, ha rongyos a ruhám?
Az árva vajon kinek kesereg?
Ma bántottak rossz utcagyerekeke.
Bármit kérdez, rá senki sem felel,
Jaj Istenem: Anyám miért vitted el?
Oh gyermekek, akinek anyja van,
Mindig dalolhat, élhet boldogan
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
És csókolja meg áldott jó kezét.
Ismeretlen író
Oh, gyermekek, akinek anyja van,
Vígan dalolhat, élhet boldogan.
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
és csókolja meg áldott jó kezét.
Ha felzokogsz szomorú éjjelen,
Ő rád hajol: miért sírsz gyerekem?
Könnyezik, ha könnyes a szemed,
S ha öröm ér, Ő is örül veled.
De az árvára vajon ki vigyáz?
Ha téli estén üres lesz a ház,
És ha beteg, kis ágyánál ki van?
Ki kérdi tőle: Hol fáj kisfiam?
Kitől kérdezze, ha itt a tél,
Édesanyám, ma miért nincs kenyér?
Ki marad velem itthon délután?
Ki varrja be, ha rongyos a ruhám?
Az árva vajon kinek kesereg?
Ma bántottak rossz utcagyerekeke.
Bármit kérdez, rá senki sem felel,
Jaj Istenem: Anyám miért vitted el?
Oh gyermekek, akinek anyja van,
Mindig dalolhat, élhet boldogan
Áldva ejtse ki mindig a nevét,
És csókolja meg áldott jó kezét.
Ismeretlen író
Feketéné Bokor Katalin
Képek: piqs.de
Gordon Ryan: All smiles!!!
destroyer: Two Hearts
Steve Evans: Thailand Hill Tribes



