Az én anyukám a legszebb anya a világon! Ez a mondat szinte minden kicsi száját elhagyja. Ilyenkor az óvodákban családrajzokat készítenek, tenyérlenyomatokat gipszbe, vagy só- liszt- víz gyúrmába, személyes ajándékokat, amiket a családok élethosszig őriznek. Anyósok mutogatják menyeiknek és vejüknek párjuk valaha volt óvodai rajzát, tenyérnyomát. Amikor ezek az őszinte műalkotások készülnek, alkotóik nem tudják, hogy művük öröklétre ítéltetett a családi legendáriumban.
Családrajzok - árulkodnak
A családrajzok a hozzá értő szemeknek sokkal többet árulnak el a család szerkezetéről, mint azt az első felületes szemlélő gondolná. Amiről papa-mama azt gondolná, hogy bájos ártatlan rajzocsk,a abból az óvónő, vagy a pszichológus kiolvassa a gyermek otthoni helyzetét viszonyát a családhoz, helyzetét a hierarchiában. Vajon kik szerepelnek a képen? Bodri kutya van-e középen, az újszülött kisöcsi, vagy a gyermek? Esetleg a papa? Mit csinálnak a gyerekek?
Vigyorgó napocska, vagy kézben a család
Az egyik gyermekrajzon a kisfiú így ábrázolta családját: a mama és ő egy hatalmas kézben középen, igen apróban álltak, kézen fogva. A testvér a bal felső sarokban álldogált, magányosan. A gyermek úgy mesélte el a rajzot, hogy "apa már nem fért el a képen, csak keze fért rá. A testvérem pedig azért áll külön, mert ő már iskolás." A családban a papa gyakran verte a kisfiút és a mamát is, amikor védni próbálta. Mivel a nagyobbik gyermek nagyon jó tanuló volt, a gyengébb képességű és súlyosan beszédhibás kicsihez képest, ő kívül esett a papa agressziójának terén.
A másik kisfiú a kutyát rajzolta középre, maga és a szülők közé. A gyermek nagyon szerette a kutyát, így rajta volt a keze a kutya fején, és a mama és a papa is fogták egymást, valaint a mama kezében volt a póráz. A családban a kutyák - tenyésztőként - fő megélhetési forrást jelentettek, így a fiúcska ugyan imádta a kutyékat, mégis azt élte át, hogy szülei és közte állnak, ha szeretetről volt szó. Jellemző játéka volt, hogy kutyává alakult, és így játszotta ki problémáit, kiskutya szerepben.
A rajzban megjelenő jelképek
A jelképek színek a tudatban kódolt ősi parancsok megjelenési formái. A vörös az érzelmek túlsúlyát, a fekete a gyászt, a rózsaszín az árbrándokat, a sok szín használata az érzékeny, gazdag fantázia világot szimbolizálja. Vannak tipikus fiús és kislányos színek. Vanak tipikus fiús és lányos képi megjelenítések, melyeket a nemi szocializáció és dimenzionális kódok alapján minden rajzban megfigyelhetőek. Ilyen a királylány, női szerepet takaró babák, vagy állatfigurák ábrázolása.
A fiúk autói, katonái, a férfias szerepet sugallják, tipikus színeik a fekete, barna, kék és zöld. A lányok gyakran használnak több színt, a részleteket gazdagabban kitöltik, de kevesebb mozgalmasság van rajzaikon. A fiúk rajza igen gakran "tesz valamit", céllal készül, például háttér lesz a garázsban, amit felépít. A lányok rajza öncélúbb, dekoratív.
Lélekrajzok
A gyermekrajzok gyakran megvilágítják azokat a problémákat, amik a kicsik lekében játszódnak, vagy játszódtak le. Színeikben, alakjaikban visszatükrözik azokat ez eseményeket, kudarcokat, kríziseket, amiket szüleik vagy tágabb környzetük visszajelzéseiből leszűrnak. Ugyanúgy megjelenik az óvónéni ezeken a képeken, mint a nagyszülők, vagy a barátok, a gyermek szociális helyzete.
Hol áll a csoportban?
Ha gyermekünket megkérjük, rajzolja az óvodai napját, vagy a barátait, igen hamar kiderülhet, hogy milyen szereplője a játéknak. Csendes szemlélő? Aktív résztvevő? Örök kitaszított? Diktátor hangadó? Időnként bekapcsolódó? Azok a gyerekek, akikről mesélni szokott, mint az óvónéni kedvenceiről, vagy a csoport rosszairól, vajon hol foglalnak helyet ezen a rajzon? Kikkel van a gyerek egy lapon? Ezeket a kérdéseket tehetjük fel, miközben beszél nekünk a rajzáról. Soha ne "magyarázzunk bele" semmit a rajzba és ne méltassuk, vagy értékeljük amit láttunk. Egyszerűen igazoljuk vissza a hallottakat és következtetéseinket tartsuk meg magunknak, vagy beszéljük meg az óvónővel.
Tóth Zsuzsa
Az én anyukám a legszebb anya a világon! Ez a mondat szinte minden kicsi száját elhagyja. Ilyenkor az óvodákban családrajzokat készítenek, tenyérlenyomatokat gipszbe, vagy só- liszt- víz gyúrmába, személyes ajándékokat, amiket a családok élethosszig őriznek. Anyósok mutogatják menyeiknek és vejüknek párjuk valaha volt óvodai rajzát, tenyérnyomát. Amikor ezek az őszinte műalkotások készülnek, alkotóik nem tudják, hogy művük öröklétre ítéltetett a családi legendáriumban.
Tetszett a cikk?



