A legrégebbi ismert kutya-ábrázolás immár 12 000 éves, ez a mai Spanyolország területén lévő Cueva Vieja feltárásánál talált festmény. Az idők során a kutya talán minden szerepkört betöltött - kezdve a legalantasabb "rabszolga" szerepétől, el egészen az isten jelképéig, mely szerep megkoronázta a karrierjét.
A legrangosabb szerep egy sokatmondó névvel fémjelzett: Anubis-ról van szó, aki az egyiptomi mitológiában a túlvilág ura volt. Már a XIX. Dinasztia idején (Krisztus előtt 1200) ismert volt e funkciója, kutya-, farkas- vagy sakálábrázolással társítva. Abban a korban - főleg Egyiptomban, ahol a kutya hagyományosan nem számított emberbarát állatnak - nem csoda, hogy a három rokon fajt gyakran összekeverték. Ezzel magyarázható, hogy a sakál vonzódása a hullákhoz (és állati tetemekhez) a kutyákra is átruházott tulajdonságként jelenik meg.
A temetkezési helyek közelében gyakorta megfigyelt állat így vált a halál birodalmának szimbolikus urává. A végső átalakulás - a halál - az egyiptomi mitológia központi helyén található, ennek megfelelően a halottak tisztelete rendkívüli volt. A halott előkészítése az utolsó útra olyan fontos szertartás volt, melyet csak "beavatott" emberek végezhettek. A szertartás fontos része volt a test bebalzsamozása, de a szív mérése még ennél is nagyobb jelentőséggel bírt. Ennek a procedúrának Anubis volt a felülvigyázója. Úgyszintén ő volt az, aki a szertartás végeztével a halottat elkísérte utolsó útjára. Ábrázolása általában fekete kutya, sakál vagy farkas képében történik. A kor embere igyekezett kedvében járni, bár ellenséges istenként kezelte.
A görög mitológia a kutyának isteni származást tulajdonított, hiszen a görögök Hefaisztosz istentől, az Olümposz kovácsától származtatták e nemes állatot. Hefaisztosz pedig, a tűz isteneként igen tisztes rangot biztosít négylábú kedvencünknek. Szó sincs már antipatikus, csupán megtűrt állatról, mely a rossz, sötét erőt képviseli, mint azt az egyiptomiaknál láttuk! Talán ez őseink tanúságtétele a kutya, mint barát mellett. Európai ősök, természetesen, hisz - az egyiptomi példához hasonlóan - a világ más tájain sem tartozott a népszerű állatok közé a kutya.
Amennyiben hihetünk a 4000 éves kisázsiai ábrázolásoknak, a kutya itt rabszolgaként szolgálta urát - az embert. Később ugyan változott a helyzet, s hűségével, bátorságával sikerült némi tiszteletet kivívnia, annyira azonban soha nem becsülték meg, mint Európában. A Catal Huyuk-i barlangfestmények már vadászebeket jelenítenek meg, ami valóban előrelépés a rabszolgai sorshoz képest: az embernek immár szinte egyenrangú társa a kutya.
Ez viszont csak a vadászaton lehetett így, lakása közelében egész más bánásmódnak "örvendett". Egyiptomba visszatérve, itt is megtaláljuk a kutya vadász-funkcióját is, sőt, a világ e táján eredményezte a vadászebek tudatos szelekciója (és keresztezései) talán először a szakképzett vadászkutyák - az agarak megjelenésétVadászebek fellelhetők az antik római kultúrában, akár a világ más tájain is.
Érdekességként megemlíthető, hogy a távol-keleten kistestű kutyák voltak az eunuchok őrei, legalábbis a festmények és mozaikok alapján. Végül ne feledkezzünk meg az "ember legjobb barátja" egy másik, úgyszintén ősi tudományáról, hiszen az is dokumentálva van. A harc mestereként találkozunk nagytestű kutyákkal - elsősorban masztifokkal - az indiai Sanshi-Tope buddhista templomában, ráadásul az említett szobor igen régi: talán 3000 éves is lehet. A harci kutyákat a Római Birodalom is használta, támadásra, védelemre és kommunikációra egyaránt.
Állatábrázolás a művészetekben I.
A legősibb állatábrázolások között szép számmal fordul elő a kutya, bizonyítva, hogy az ember szemében mindig az állatvilág központi figurája volt.
Tetszett a cikk?



